Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Nagy Margit: Kor népvándorlás kori gyermeksír amulettekkel Mártélyról (Csongrád megye)

104 Nagy Margit latot igénylő munkát, nagyobb mennyiség előállítása esetén, összehangoltan több személynek kell végezni. Ezért valószínű, hogy a formai hasonlóságot mutató pannóniai példányok nem helyben készültek, hanem egy-két központi műhely termékeiként, kereskedelmi áruként kerültek a római településekre. A provinciákon kívüli példányokat még nem vizsgálták részletesen, de a formák azonossága alapján feltehető, hogy római műhelyek látták el a barbarikumi állattartók igényeit is, a Dnyeper menti Cserkasszitól (SZMILENKOBRAJCSEVSZKIJ 1967, 57-58, Ris. 17, 10) az AlsóDon vidékig/Tanaisz (SELOV 1965, 76, Ris. 19-20) és a Krímig (AIBABIN 1999, 74-75, Ris. 27, 16). A kolompokat/pörgőket

25 a legeltető állattartásban a vezérállat megjelölésére, az állatok elkóborlása és nem utolsó sorban a tolvajok elleni védelemként használták. A harangok/csengők ugyanakkor hangszerként is funkcionáltak

26 és szakrális szerepet töltöttek be a római szentélyektől az Altaj vidéki hunok sámánöltözékéig (KISZELJOV 1949, 341, Tab. 31, 6-7, 10-11). A római korban temetkezéshez ritkán mellékeltek vascsengőt; tudomásom szerint csak a Pilismarót, Öregek dűlője 4. férfisírban fordult elő (BARKÓCZI 1960, 113), hogy a jobb lábfejhez, más fémtárgyakkal együtt egy 8,2 cm magas vaskolompot helyeztek (3. ábra 12). A magyar Alföld szarmata kori női és gyermeksírjaiban az öntött, kis méretű bronzcsengők gyakoriak; ritkaságnak számít a TörökszentmiklósSurján újtelepi két bronzbevonatos vascsengő, melyek a felfelé erősen szűkülő oldalfalú 2. római típushoz tartoznak (H. VADAY 1989, 289, Taf. 147, 12).

27 A késő rómaival megegyező technikával készült, rézbevonatos vasharangok/csengők a népvándorláskor kezdetén, az 5. század első feléből és közepéről való szimbolikus lovastemetkezésekben bukkannak elő ismét. A lócsontok nélküli, csak zablát és lószerszámcsüngőt tartalmazó budapest-zuglói hunkori sírban (NAGY 2003, 303-304, 4. kép 1) egy különlegesen nagy méretű harang volt (13. kép 7); kisebbeket a déloroszországi hun temetkezésekből, Beljauszból és Antonovkából (BÓNA 1993, 252-253) ismerünk. A népvándorlás kori csengős lovastemetkezések feldolgozója, Robert ReiB megállapította, hogy a legelőn tartott állatok — ló, szarvasmarha, juh, sertés, stb — védelmező csengője apotropaikus jellegű tárgy. A lovak nyakára kötött csengő a germán brakteáták mitológiai ábrázolásaitól a keresztény lovas szentekig nyomon követhető. Nem alaptalan a feltevés, hogy a csengő eltemetésének különleges, az amulettekkel egyenértékű jelentősége volt (REIB 1993, 272; REIB 1994, 34-39). Az avar kor vascsengős temetkezései

28 között egy fegyveres férfi — Kölked-Feketekapu A 471. sír — és egy Inf. I korú kisgyermek — Terehegy-Márfai dögkút 4. sír (13. kép 3) — található. A kölkedi és a terehegyi csengők a Salamon-féle első római típusba tartoznak; feltűnő azonban, hogy a rézbevonat nyomai egyiknél sem maradtak meg, legalábbis a leírások nem említik. A terehegyi 4. gyermeksírban, a mártélyihoz hasonlóan a csengőt a jobb medence fölé helyezték. A Salamon 1. típusú, csonkakúp alakú forma szerint készültek a gátéri temető 13. sírjának 7,2-7,7 cm magas vascsengői (13. kép 4-5). A pilismarótbasaharci avar temetőben három gyermek és egy férfi sírban találtak a római típusoktól teljesen eltérő formájú, kis méretű, félgömbös vascsengőket. Összefoglalás A különleges mellékleteket tartalmazó mártélyi gyermeksír kormeghatározása a temetkezési szokások és a leletek elemzése után sem egyszerű. Az elemzés adatai, elsősorban a pettyes gyöngyök és a csontcsat párhuzamai inkább a sír késő római kori - 5. századi keltezését támasztják alá. A lemezes ezüst lunula kora népvándorlás kori készítmény. A vadkanagyar csüngő és a vascsengő a késő római és az avar korban egyaránt előfordulhat. A csengő rézbevonata a római hagyományú készítés bizonyítéka; a technikát azonban a hunkorban is használták. A vadkanagyar párból készült sisakdíszek főként a 4-5. századi Galliában, Britanniában és Raetiában mutathatók ki, de ilyen sisakok alamann-frank területen 6-7. századi temetőben is előkerültek. Összegezve az adatokat, megállapíthatjuk, hogy a temetkezési szokás és a leletek elemzése alapján több érv szól a mártélyi gyermeksír 4-5. századi, mint kora avar kori keltezése mellett. A mártélyi gyermeksír avar kori keltezése 1985ben, a Frankfurt am Main-i avar kiállítás kapcsán vetődött fel (KÜRTI-MENGHIN 1985, 92, Abb. 90, 47). A sír korai avarként szerepel az avar leletek gyűjteményes kötetében (SZENTPÉTERI 2002, 235). A leletek publikációja, a teljes anyag ismerete a hunkor és az avarkor szempontjából sem érdektelen. A ritkaságnak számító amulettegyüttes bepillantást enged az Alföld népvándorlás kori — és ha keltezésünk helyes — a 4-5. századi lakosság kevéssé ismert temetkezési szokásaiba és áttételesen a hitvilágába is. A Kárpát-medence népvándorlás korában a gazdag mellékletű gyermeksírok nem gyakoriak. A Tisza vidéki gepida temetőknél a gyermeksírok viszonylagos gazdagságát a felnőtt sírok rablottságával is magyarázhatjuk. A szegényes mellékletű vagy teljesen melléklet nélküli gyermeksír sem ritkaság, mégis a gyereksírok egy részénél megfigyelhető temetkezési szokások arra mutatnak, hogy a gyermekeket a felnőttekhez hasonló gondossággal, sőt néha megkülön-