Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Bencze Géza: Kísérlet az Ormándi-berek lecsapolására [1814–1821]

210 Bencze Géza ben szétterült pangó vizeket, mocsaras-lápos sík területet jelentett, amelyet csak néhol tört meg egy-egy fás-bokros, szigetnek nevezett magasabb szárazulat. A területet is jól ismerő Farkas László Zala megyei alszolgabíró egy 1817. márciusában Széchenyi Pál balatonmagyaródi birtokosnak írott hivatalos levelében igencsak szemléletesen rajzolta le a község határának jelentős hányadát elfoglaló berket: „Eddig a Vidi, Vörösfolyási és Ormándi vizek több mellékes egyenetlen Víz Csatornyákon és Motsárokon lassandan a' Balaton felé folydogálván, még a' Magyaródi Határt el-érték volna, több apró tavakba és Zsombékos Tó Fenekekbe ell-széllednek; ezen Vizeknek leg nagyobb mennyisége tehát rész szerént azon Mocsárok el nyelése, rész szerént ki gőzölgése által, minekelőtte a Magyaródi Határba jöhetnek, nagyobb szerint elenyészik, sőt a Nemes Vidi és Vörös folyási Vizeknek mintegy fele a' Sávolyi Határban két felé ágazván, egyike Fönyed és Vörs felé adja magát és a Magyaródi Határt elkerüli."

11 Az ilyen állapotok megszüntetése, a mocsár lecsapolása és nem utolsó sorban a berek leendő hasznossága érdekében is a „Kápolnai, Ormánhidi és Dentsi Földes Uraságok" (nevezetesen a kápolna-pusztai pesti szemináriumi uradalom, Somssich Pongrác és a Véssey família) folyamodvánnyal fordultak az ekkor már több vízrendezési munkálattal is foglalatoskodó Somogy vármegye közgyűléséhez. A vármegye 1814. augusztus 17-ei közgyűlésén megtárgyalta és helyben hagyta a beadványt. A kérdést már csak azért is fontosnak tartották, mivel az eleddig legfeljebb csak néha kaszálható és többnyire haszonvehetetlen berek Zala és Somogy megyék között a soha pontosan ki nem jelölt megyehatárt is jelentette. Ez ügyben át is írtak Zala megyének, hogy a tél folyamán a berek befagytával a jégre menve Somogysimonyitól a Balatonig közösen jelöljék ki a megyehatárt. Zala kedvezően fogadta a kérést és még az év decemberében elrendelte, hogy a megyei kiküldöttek (Csertán Károly alispán és Farkas László alszolgabíró) a feladatot a háromtagú somogyi kiküldöttel egyeztetve, velük egyetértésben mihamarább végezzék is el.

13 Zala megye ekkorra már elkötelezte magát az Ormándi-berekkel összefüggő Zala és a Balaton vízrendezése mellett, ugyanis éppen 1814. október 12-én folyamodott a Helytartótanácshoz, hogy a Mura menti szabályozásokhoz királyi biztosnak kinevezett gr. Amadé Antal vasi főispán hatáskörét a Zalára és a Balatonra is terjesszék ki.

14 Somogy megye is igen fontosnak tartotta a berek rendezésének a kérdését. Már az 1814. augusztusában tartott megyegyülésből utasították Török Ferenc megyei mérnököt, hogy térképezze fel a berket és környékét, végezze el a vízszintezési méréseket az ormánd-pusztai malomtól a Balatonig, készítsen térképet a javasolt csatornákkal és számítsa ki a várható költségeket. Elrendelték, hogy a szerződött árokásókkal kivitelezendő főcsatorna lehetőleg a két megye addig soha ki nem jelölt határvonala is legyen egyben. Kimondták továbbá, hogy az újbóli elmocsarasodás megelőzésre az elkészült főcsatornára sem malmot, sem pedig gátat nem lehet majd építeni. A mérnöki tervek és költségszámítások remélt gyors elkészültében bízva már 1815 elején tervezték az ásási munkálatok megkezdését, mivel az érdekelt birtokosoknak akkorra már be kellett fizetniük a kivetett összegek első harmadát a társulás felállítandó közös pénztárába. A vármegye hivatalának sietségét nem követték az azonnali tettek. Nem tudni miért, de közel két évig szinte semmi nem történt. 1816. júliusában a somogyi közgyűlésnek újólag utasítania kellett Jankóvich Xavér Ferencet és kiküldött-társait az előmunkálatok folytatására, amiről most már beszámoló jelentést is kértek. Sürgetésükre Török Ferenc befejezte a berek felmérését és a rendezhetőségéről szóló műszaki leírást a hozzá csatolt térképpel együtt tapsonyi lakóhelyéről 1816. december 27-ei keltezéssel megküldte a vármegyének. A késésben közrejátszhatott az a nagy valószínűleg heves esőzések okozta - „áradás" is, aminek következtében a berek menti falvak egy részében - Vörs, Főnyed, Sávoly, vagy távolabb Balatonkeresztúr, Tikos - a termés elpusztultával éhínség lépett fel.

15 Török műszaki leírása alapvetően a berek rendezhetőségéből indult ki. A széles, lapos völgynek a Balatonhoz közeli részein mérései szerint alig talált érdemi esést, a balatonmagyaródi határban ez mindössze egy láb és két hüvelyk (0,37 m), a kápolna-pusztai határ hosszában, nagyjából arányos völgytalp-emelkedés mellett viszont a tekintélyesnek tekinthető 3 öl és 1 3 láb (6,25 m) volt. Az igencsak ellaposodó ormándi határban ismét igen alacsony értéket, 9 hüvelyknyi (0,24 m) szintkülönbséget mért. Ez azt jelentette, hogy a mintegy 4,5 km-es balatonmagyaródi szakaszon a vízszint esése kb. 8 cm volt kilométerenként, azaz szinte állt a víz. A 11,2 km hosszú, lejtősebb kápolna-pusztai határban közel 56 cm volt az egy kilométerre számítható esés, s az ormánd-pusztai három kilométernyi szakaszon ismét szinte csak állt a vízimalom gátja alól elfolyó víz az itt is kb. 8 cm/kilométer lejtés mellett. A terv a balatonmagyaródi, a főnyedi és a vörsi berket csak a Balaton vízszintjének érdemi csökkentése után tartotta sikeresen kiszáríthatónak. A tervezet térképén ennek ellenére a Balatonmagyaród és Főnyed között vezetendő középső főcsatorna - a főnyedi határban tervezett két villás elágazású mellék-