Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)
Müller Róbert: A keszthelyi Fő tér
194 Müller Róbert Szt. Lőrinc kápolna pedig a mai Várkert területén állt, és egy rotunda (körtemplom) volt, amelynek alapfalait 1957-ben tárták fel, majd konzerválták (V. GERVERS 1972, 33). A harmadik települési góc ettől jó egy kilométerre délre a mai Szt. Miklós temető területén alakult ki, ahol a Szt. Miklós kápolna állt. írott forrás csupán 1443-ban említi először, de a temetőkápolna 1775-ös átépítési tervrajza egy egyenes szentélyzáródású, román kori, tehát feltehetően még a 13. században felépült kis kápolnát mutat (KOPPÁNY 1993, 170; MÜLLER 2000, 134. 34. kép). Ezt megerősítik a kápolna 2001. évi felújítása során a szentély külső falán, majd a belsejében is megtalált freskó maradványok, amelyek valószínűleg még a 13. században készültek. Ez a laza beépítésű, hosszan elnyúló település feltehetően valamikor a 13-14. század fordulóján vagy a 14. század elején teljesen átalakult, új szerkezetűvé vált. Ez összefügghet azzal, hogy 1291 előtt Keszthely királyi birtokból a Péc nembeli Marcali család tulajdonába került (Hazai Okmánytár VII. 244.). A feudalizmus alapja a jobbágy telek-rendszer, amelyben minden jobbágytelekhez meghatározott nagyságú belső telek tartozott, és a belső telek nagyságával arányos rész illette meg a jobbágyot a település határában lévő szántókból, illetve a közös kezelésben maradt legelők és erdők használatából. Az egész telekhez tartozó belső telek (sessio, fundus) nagysága változó volt, legáltalánosabban 1 hold, amit ha a körülmények engedték - 2.9 m-es királyi öllel számolva - 12 öl széles és 72 öl hosszú területen mértek ki (SZABÓ 1969, 21). Keszthely a 14-15. században gyakorlatilag egy észak-dél irányú, egyutcás településsé vált. A mai Kastély- és Kossuth utca két oldalán mérhették ki a jobbágyok belső telkeit. Véleményünk szerint az 1858-as kataszteri térkép telekbeosztása a Kossuth- és a Deák utca között, a Georgikon utcától a Sörház utcáig megőrizte a középkori telekrendszert (MÜLLER 2000a, 176). (Azért csak ezen a területen rekonstruálható ez, mert erre a területre szűkült a város kiterjedése a törökkorban.) E telekrendszer kialakításával egyidejűleg jelölhettek ki a Szt. Márton plébánia templommal szemben, az út nyugati oldalán egy nagyobb területet a földesúr részére, hisz a 15. században írott forrás tudósít arról, hogy a földesúri kúriához 20 hold szántó és rét tartozott (KOPPÁNY - PÉCZELY SÁGI 1962, 26). Ugyanekkor jelölhették ki a mai Fő tér területét, amely a később megépített ferences templom és kolostor, ill. az 1892-ben emelt gimnáziumi épület területe nélkül egy legalább 120x120 m-es, mintegy másfél hektáros, négyszögletes szabad térség volt. Feltételezhetjük, hogy északi és nyugati oldala megegyezett a mai Fő tér északi és nyugati oldalával, keleten a mai „Átrium üzletház" vonalában zárulhatott, míg délről a várkerti Szt. Lőrinc kápolna és az azt övező temető határolhatta, ill. elképzelhető, hogy a kápolna maga is már a téren állt. Kialakulásakor csak a Szt. Lőrinc kápolna volt kőből építve a Fő tér mentén. A többi épület minden bizonnyal agyaggal tapasztott falú, zsúpszalmával vagy náddal fedett lakóház lehetett, mint amilyet 1954-ben, csatornázás során a Kossuth és a Fejér Gy. utca sarkán találtak (MÜLLER 2000, 82). A nagyon kedvező fekvésű Keszthely a környék legnépesebb települése volt. Erre utal, hogy az 133237 között készült pápai tizedjegyzék szerint Jakab, a keszthelyi plébános 100 széles dénárt fizetett. Az írott forrásokban a jobbágyok mellett feltűntek a hospesek (a betelepült vendégek), így a település népessége folyamatosan nőtt. A 14. század közepe táján Keszthely újra királyi birtok lett. Károly Róbert király ugyan 1340-ben a tátikai uradalmat Keszthellyel együtt elcserélte Mesko veszprémi püspökkel, de ezt követően ismét a királyé lett. Nagy Lajos király 1359. augusztus 31-én, Visegrádon kelt oklevelében utasította Bánd fia István, hegyesdi várnagyot, hogy a keszthelyi királyi jobbágyokat és hospeseket a vállusi erdő használatában ne akadályozza (NAGY - VÉGHELYI - NAGY, I. 601-602). Keszthely mezőváros privilégiumait nem ismerjük, de 1398-ban, amikor három keszthelyi polgár - Literátus Péter, Kámbor János és Kozma Mátyás - panasszal fordult Zsigmond királyhoz, az április 26-27-én három oklevelet bocsátott ki a keszthelyi polgárok ügyeiben: Felsőlendvai Herceg Péternek és hegyesdi várnagyainak megtiltotta, hogy a keszthelyieket a vállusi erdőben, a favágásban akadályozzák, Rezi várának várnagyait utasította, hogy a keszthelyi polgárokat és hospeseket a Nagy Lajos király által adott szabadalmak ellenére szokatlan adókkal ne terheljék, végül elrendelte, hogy Keszthely lakóival szemben mindenki az illetékes keszthelyi hatóság előtt keresheti az igazát (NAGY - VÉGHELYI -NAGY, II. 276-279). Joggal feltételezhetjük, hogy a város Nagy Lajostól nyert privilégiumai közé tartozott az országos vásár megrendezésének joga, aminek minden bizonnyal a Fő tér adott otthont. Ezt ugyanis augusztus 10-én, Lőrinc napján tartották, vagyis egybe esett a tér délkeleti részén álló kápolna búcsújával. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vásártartás jogát még 1368 előtt nyerte el a város. 1359 után ugyanis királyi adományként Lackfi II. Istváné, a későbbi nádoré lett a rezi váruradalom és Keszthely. A városiasodás jele, hogy az új földesúr 1367-1368 táján betelepítette a ferences rendi szerzeteseket. 1 (A koldulórend általában olyan helyeken telepedett meg, ahol a helység mérete és lakóinak tehetőssége biztosította számára a fennmaradást, így a ferences rend megjelenése Keszthelyen a városiasodás biztos jeleként értékelhető.)
