Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Szőke Béla Miklós: A határ fogalmának változásai a korai középkorban [Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez]

186 Szőke Béla Miklós környékéig terjedő szakasza. Keleti irányban nem olyan markáns a határvonal, szórványosan ugyanis a Dunától északra fekvő Kisalföldön, illetve Mosaburg/Zalavár környékén is felbukkan ez a temetkezési mód. Ugyanezt mondhatjuk el a speciális használat miatt kulturálisan az átlagosnál érzékenyebb agancsnyelű vaskésekről is, amelyek nyugaton valamivel messzebb, az Enns környékén, északon a Morva völgyében, délen pedig Mosaburg/Zalaváron is meg-megjelennek (SZŐKE 1982). Kezdetben, amíg a sopronkőhidai temető párhuzam nélküli, magányos jelenség volt, az inter Sabariam et Carnuntum telepítés 805. évi dátumát hívták segítségül, hogy ezt az új, még avar jegyeket is felmutató, de alapvetően már Karoling műveltséget a szlávok zaklatásai elől ide telepített avar népességgel kössék össze. A hasonló temetők sokasodásával, elterjedési területük növekedésével s mind nyugatabbra tolódásával azonban egyre nehezebben lehetett azt a nézetet megvédeni, hogy a sopronkőhidai temetőben egy Szombathely-Petronell közti vonaltól keletre letelepült, határvédő avar foederati - mi több, üldözött „sámán"-családokból (TÖRÖK 1962) verbuválódott népesség halottai nyugszanak. Ahogy a sopronkőhidai típusú temetők elterjedési területe mind határozottabban körvonalazódott, úgy nyert egyre inkább jelentőséget egy másik történeti adat, miszerint a Nagy Károly vezette 791. évi hadjáratig lakatlan gyepű Felső-Dunavölgyet a hadjáratot követően fokozatosan benépesítik, sőt a volt gyepűt és gyepűelvét hamarosan külön névvel is megkülönböztetik {Avaria [808/836] - Sclavinia [799/837] BÓNA 1985, 154-156). Tanulságos, s a véletlen egybeesésnél többet jelenthet, hogy a sopronkőhidai típusú temetkezések pontosan azt az Ybbs és Fertő-tó közti Felső Duna-medenceszakaszt, azaz a hajdan lakatlan avar gyepű térségét lepik el, ami a 9. század elején Avaria néven a Karoling-birodalom formálódó új keleti tartományának egyik önálló területi egységeként bukkant fel az írott forrásokban. (Később ugyanezt a területet foglalja el Ratpod, Oriens tartomány praefectusának grófsága, amit Dominicus, Priwina későbbi első udvari papjának a Zöbernbach melletti Lebenbrunnra lokalizálható birtoka választ el Rihharius grófságától: WOLFRAM 1979, 131-132.) Ennek fényében érdemes még egyszer megvizsgálni a 805. évi inter Sabariam et Carnuntum telepítés kérdését. A petőházi Cundpald-kehely történeti forrásértékének újraértékelése révén (SZŐKE 2000b 316-320) bizonyossá vált, hogy Petőháza környékén semmiféle vazallus fejedelmi vagy kagáni székhely és/vagy püspöki központ nem jött létre, s az is, hogy a Savana/Szombathely - Carnuntum/VetroneW közötti vonaltól keletre nem mutatható ki olyan régészeti emlékcsoport, ami ezzel a telepítéssel összefüggésbe hozható. A forráshely lehetőségei azonban ezzel még nem merültek ki. A sopronkőhidai temető ugyanis egy olyan kulturális csoport reprezentánsa, amelynek elterjedési területe éppen a Sopronkőhidát is magába foglaló Savarial Szombathely - CamuntumÎPetronoû vonaltól nyugatra kezdődik, s a Felső Duna völgyben az Ybbs-ig terjed. Ez a terület azonos a korábbi gyepűvel, amit az írott források Avaria néven emlegetnek, amely megnevezéssel 805-806 tájáig még tág értelemben, az egész avar kaganátus területét, 808 és 836 között azonban már csak szűkebb értelemben, a volt gyepű területét jelölték. Amikor tehát a capcan, aki már „keresztény volt és Theodornak hívták" (Ann. regni Francorum a. 805), 805 első felében Nagy Károlytól maga és népe számára a szlávok zaklatásai miatt új területet kért, a császár inter Sabariam et Carnuntum jelölte ki azt. Ezt a vidéket Károly jól ismerte, hiszen 791-ben személyesen is járt itt. A határpontokkal annak a termékeny Duna völgynek a keleti határát jelölte ki, amit a közelmúltig az avarok határvédelmi okokból lakatlan gyepűnek használtak, de amit az új lakosok miatt (is) hamarosan Avaria néven kezdenek emlegetni. Arra a kérdésre, hogy honnan is települhetett ide a capcan és népe, már sokkal nehezebb válaszolni. Viseletük, kultúrájuk tárgyi emlékei az Ennstől DNyDunántúlig az avar kor végi - korai Karoling köznépre általánosan jellemző. Egyedül mélyebb összetartozást kifejező temetkezési szokásuk, az áldozati állatot jelképező csonkolt marhakoponya sírba tétele foglalja őket külön csoportba. Ez Avaria területén belül feltűnően egységes szokás, míg határain kívül csak egyedi jelenségként mutatható ki, de a szokás eredetének kiderítéséhez egyelőre nincs kellően biztonságos támpontunk. A szokás hiányának egyfajta lehetséges magyarázata lehet, ha feltételezzük, hogy a sopronkőhidai típusú temetkezések egy olyan népcsoportot reprezentálnak, amely korábban elhamvasztotta halottait. A 8.9. század fordulóján ugyanis nemcsak a morvaszlávok, de délen az óhorvátok, s a szórványos adatok alapján feltehetően ún. szórt hamvasztással temetkező (s ezért régészetileg szinte megfoghatatlan) alpesi szlávok is végleg áttértek a hamvasztásról a korhasztásos (=csontvázas) temetkezésre (A hamvasztásról való áttérés módozatairól: ZOLL - ADAMIKOWA 1979; ZOLL - ADAMIKOWA 1988; SZŐKE 1996d, 105-124). Nem kizárt, hogy ezek egyik csoportja a több évszázados avar együttélésnek köszönhetően az állatáldozatot is átvette - s ennek egy általuk kialakított válfaja most, a csontvázas temetkezésre áttérés után láthatóvá vált. A népcsoportnak e sajátos