Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Szőke Béla Miklós: A határ fogalmának változásai a korai középkorban [Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez]

A határ fogalmának változásai a korai középkorban 183 azután egész Ausztria területére, s érvényesnek tartja - az eltérő történeti fejlődés ellenére - a többi régióra is, legyen szó akár Karinthiáról, Krajnáról, Felső- vagy Alsó-Ausztriáról, esetleg Steiermarkról. Száméit rekonstrukcióját régészetileg olyan bázisra építi, aminek az „építőkövei" ma még gyakran alaktalanok, felületeik csak részlegesen összecsiszoltak, sokszor hiányosak. így pl. egyelőre csak igen hézagosan érintkezik a 8. század elején, első felében a kereszténység terjedése miatt a nyugat-európai temetőkből egyre inkább eltűnő (és ezért láthatatlanná váló) késő Merowing-kori viselet (Id. STEIN 1967) a század végén, 9. század elején a Karoling-korban - éppen a peremvidékek pogány népcsoportjai által újra láthatóvá tett viselettel. Mert bár a Karoling birodalomban a 8. század második felében már teljesen felhagytak a pogány rítusokkal, temetkezési szokásokkal, s általánossá vált a keresztény vallás puritán előírásait követő templom köré temetkezés (Tájékozódáshoz ld. STEIN 1967; a Karoling birodalom belsejének kisleleteiről: HASELOFF 1990; WAMERS 1994; LENNARTSSON 1997-98), a birodalom határain kívüli térségekben, így a szászok, frízek, thüringek (KLEEMANN 2002) és a nyugati szláv törzsek földjén (BRATHER 1996a; BRATHER 1996b), vagy a ^andesausbau" révén ekkor bekebelezett ÉK-Bajorországban (SCHWARZ 1984; PÖLLATH 2002) még a 9. század elején is szokás maradt a pogány módra, díszes öltözékben, felékszerezve temetés, s jól nyomon követhetők változásaik is. Ezeknek az eredményeknek a visszacsatolása a Duna-völgyi térség régészeti emlékanyagához ma még éppen csak elkezdődött. Ám a térség másik oldalán is hiányoznak egyelőre az avar kori emlékanyag abszolút kronológiai keretei; főként a megszűnés időpontja nyugszik még bizonytalan alapokon. Ennek ellenére bizonyos, hogy a frank háborúk a késő avar kaganátus kulturális megjelenését sem hagyhatták érintetlenül. Azok a kézműves műhelyek, amelyek egy-egy térséget láttak el termékeikkel, különbözőképpen reagálhattak a változásokra. Egy részük minden bizonnyal megszűnt, más részük azonban a változásokra rugalmasan reagálva, az új igényekhez, elvárásokhoz, viseleti szokásokhoz alkalmazkodhatott. Jelentős területek maradhattak tehát magukra a megszokott szolgáltatások nélkül. S persze a népesség sem egyformán reagált az új helyzetre. Másként viselkedett az a faluközösség, amely helyben maradt, s talán még ura sem változott meg, s másként az, amelyik esetleg addig is csak formálisan, vagy még úgy sem követte az avar kulturális magatartást. (A fentiek alapján érdemes újra felhívni a figyelmet arra a feltűnő párhuzamosságra, ami a Felső Dunavölgy addig lakatlan területét benépesítő telepesek emlékanyaga és a Dunántúl késő avar korban végig használt temetőinek avar kor végi fázisából származó, vagy a csak ebben az utolsó fázisban nyitott temetők leletanyaga között mutatkozik. Ld. erről SZŐKE 1992c). Az avar kaganátus megszűnése és a térség Karoling érdekszférába vonása több évtizeden keresztül zajló, területenként eltérő módon lejátszódó, más-más kihatásokkal járó, lassú folyamat lehetett. Mai ismereteink alapján úgy látszik, hogy azok a Duna-völgyi temetők, ahol a Karoling peremvidék más térségeinek jellegzetes „nyugati" emlékanyaga együtt kerül elő az avar kor legvégének egyénien sokszínű „keleti" hagyatékával, nagy biztonsággal tehetők a frank-avar háborúkat követő időszakra, azaz a 9. század első harmadára, első felére. A sopronkőhidai temető - határőrök vagy új telepesek közösségének temetője a Karoling kor kezdetén? Magyar földön először Sopronkőhidán sikerült egy olyan közösség temetőjét teljesen feltárni, amelynek anyagi műveltsége már egyértelműen a Karolingkorhoz kötődik. A temető első 11 sírját Szőke Béla mentette meg 1951-ben (SZŐKE 1955), majd 19561960 között Török Gyula folytatta és fejezte be az ásatást, további 134 sírt hozva napvilágra (TÖRÖK 1973). Az összesen 145 Ny-K tájolású sír egy E-D tengely mentén három nagyobb csoportba rendeződött (a temető részletes elemzését ld. SZŐKE 2000b). A rituális mellékletek közül a temető legjellegzetesebb lelete a szarvcsapos csonkolt marhakoponya. Míg a marhakoponya a korábbi, avar kori halotti állatáldozat szokásának egyfajta pars pro totó változataként került sírba (SZŐKE 1979, 80-95), a többi állatcsont (főként házityúk, ritkábban juh/kecske és sertés) és/vagy edény a halott útravalóját jelképezte. A fazekak egy része a késő avar kor nyúlánk, tojásdad formáit mutatja, másik, nagyobb része már széles szájú és erős vállú, mély tálra emlékeztető edény, egy új, jellegzetesen Karoling-típust képviselt. A nők ékszeranyagában egyetlen késő avar kori ékszer volt, egy kislány sírjában (120. sír) talált, erősen elhasznált állapotú, gúla alakú üveggyöngycsüngős fülkarika. A többi ékszer kizárólag olyan típusokhoz tartozott, amelyek vagy a volt kaganátus nyugati felének avar kor végi női viseletét jellemzik, így a drótékszerek sorozata (bár a legkorábbi típusok hiányoznak már), a lemezgyöngycsüngős fülkarikák, a pánt- és kis pajzsos fejű gyűrűk és az - egyébként Karoling műhelyekből származó gyöngyökből fűzött üveggyöngynyakláncok, vagy attól idegen, karantánés morva szláv környezetre jellemzők (pl. lengő drótfonat- és dróttekercs-csüngős függők). A Morva-