Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kerecsényi Edit: Négy nemzedék tárgyi emlékei egy hetési házban

288 Kerecsényi Edit csára, Csáktornyára, Mária Bisztricére, sőt Trianon előtt Vasvárra és Búcsúszentlászlóra is. Valami emléket mindig hoztak ilyenkor maguknak s az otthon maradottaknak: egy-egy falra való szentképet, (PETÁNOVICS 1991, 88) feszületet, rózsafüzért, szentelt gyertyát, a gyerekeknek pedig mézeskalácsot, kis cserépkorsót, fütyülőt. Augusztus 2-án Csáktornyán a Porcinkula-napi valamint Lendván a szentháromsághegyi búcsúban vásárolgatta azokat a színes papírgyürükkel, kidomborodó viaszvirágokkal, Szűz Mária alakjával ékesített, megszentelt gyertyákat, melyekből egész sorozatot találtunk az egyik szekrényben. A haldoklók kezébe szokták adni ezeket, majd az elhunyttal eltemetni, de hitük szerint óvták a házat a villámcsapástól is. Eljártak a havi vagy országos vásárokra is. Általában ott vették régebben a fújt, s újabban a préselt üvegpalackokat a hozzájuk tartozó borospoharakkal, pálinkáskupicákkal. Egy falba épített vakablakban (11. kép) volt a helyük. Egy régi palack fenekébe nyilván egykori tulajdonosa - D. A. monogramot karcolt. Hogy ki lehetett, nem sejtik. Danes József még most, annyi év múltán is a tulajdonos örömével és büszkeségével hívta fel a figyelmet az akkoriban maga csinálta darabokra. A fedő tartót pl. a gyári, zománcozott darabok mintájára még legényke korában készítette anyja számára, aki ezen tartotta azontúl a fedőket a tűzhely felett. Mindvégig használták az általa készített kombinált ruhafogasokat is. De az ő munkája a míves kaszakalapáló-szék és még számos más használati eszköz. Ötletességét bizonyítja, hogy amikor 1938-ban megvásárolhatta a régtől vágyott biciklit, rögvest készített egy kerékpártartó állványt, hogy a gumikat megkímélje a felesleges nyomódástól. Előtte, 1937-ben pedig, amikor kutat fúrattak a telken, szerkesztett fából egy forgatókulcsot, mellyel gyorsan és eredményesen működtethették a kútfúrót. S bár azóta nem volt rá szükség, emlékként ezt is megtartották. Szorgalmát, ügyességét dicsérik az anyja által mindvégig használt söprűk, kosarak is. 1940. június 9-én megnősült Danes József is. A göntérházi Soós Ellát vette feleségül. Akkor már dúlt a II. világháború, s a tőle való félelem tükröződött a násznépen is. A fiatal pár otthona a frissen lepadlózott és festett hátsó szoba lett. Mivel az új menyecske is hetési volt, könnyen beilleszkedett férje családjába, s a tél beköszöntével ő is beült a szövőszékbe. Anyósával már a vetőszegre is megfelelő elosztásban és arányban vetették fel az akkor már gyári pamutot és a piros fonalat, hogy a szövés során akkor divatos, kockás mintázatú asztalruhák és kenyérruhák készüljenek. A következő fölvetéskor törülközőket szőttek. Ám azokat sem hagyták teljesen díszítetlenül, a végükbe 3-3 piros csíkot dobtak a vetélővel, ezáltal vesszüsek lettek. Az esküvői fényképen (37. kép) a vőlegényen, a fehérbe öltözött fátylas menyasszonyon valamint a két ugyancsak fehér ruhás koszorúslányon illetve a vőfélyeken kívül alig látunk fiatal arcot. Csak a legközelebbi rokonok és komák, s még néhány személy látható rajta. Ella asszonytól tudjuk, hogy a lakodalmas asztalt az első nap a legszebb fölszedett asztalruhákkal, a másodikon pedig az új divatú, kockás szövésűekkel terítették. Most is őrzik és használják mindegyiket. Dancsék ma is az akkori esemény jelentőségét méltatva emlékeznek e napra. Az azóta őrzött esküvői mirtuszcsokrokat kérésünkre a lendvai múzeumnak ajándékozták. 1941 áprilisában Lendva vidékére is bevonult a magyar honvédség, ami új reménnyel töltötte el az addig kisebbségi sorsra kárhoztatott magyar lakosságot. Danes József is úgy érezte, végre teljesülhet régi vágya és továbbtanulhat. 1942-ben magántanulóként beiratkozott a középiskolába, s a tanév végén két év anyagából vizsgázott. De mivel az egyre véresebb háború valamint a mind súlyosabb gazdasági helyzet miatt nagy hiány mutatkozott vasutasokban, s ő mindenképpen pénzt akart keresni, a MÁV-nál jelentkezett. A jó műszaki érzékű már katonaviselt férfit fel is vették, és Csáktornyára, majd Nagykanizsára helyezték. Felesége hol vele lakott az albérletben, hol otthon volt a szülőkkel. József közben továbbképezte magát és sikeresen letette Kanizsán a távirási, forgalmi és kereskedelmi vizsgát. Ezzel megszilárdult helyzete a vasútnál, s végre kapott két hét szabadságot is. Felesége akkor már otthon volt Kámaházán áldott állapotban. Elképzelhető hát a család öröme, amikor egyszercsak váratlanul betoppant. Mire azonban szabadsága véget ért, az oroszok 1945-ben elfoglalták Kanizsát, oda tehát nem térhetett vissza. Okmányai, bizonyítványai, ruhái is mind ott maradtak... 1944-ben megszületett Kámaházán egyetlen gyermekük, kislányuk: Margitka. Nagy örömmel fogadták, s bár akkor már nem igen volt szokásban, keresztanyja, Gál Nyakas Anna nagy körbecben, (fejkosár) paszitot is hozott a testvérével Göntérházáról: egy tisztított tyúkot levesnek, süteményeket meg kuglófot. A Lendva vidéki magyarok a második világháború végén ismét jugoszláv állampolgárok lettek. Danes József továbbra is a vasútnál maradt, s lassan saját otthont teremtettek maguknak Lendván. Közben hazajártak, segítették, amiben bírták az idős szülőket, mígnem 1968-ban az apa, 1985-ben pedig édesanyjuk is meg nem halt. A Danes család lendvai házában ma is számos tárgy emlékeztet a kámaházi otthonra. Régi szőttesekből varrták a függönyöket, lakodalmi kendőző függ a kendőtartón, a hall és a konyha falán pedig kebelei cserép-