Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kerecsényi Edit: Négy nemzedék tárgyi emlékei egy hetési házban

286 Kerecsényi Edit csak a már említett esküvői kép őrzi, valamint néhány kis visszaemlékezés. Adatközlőnk emlékezetében azonban ma is élénken él a régi boronaház, melyben még sarokpados volt a szoba elrendezése. A két kis ablak között akkor is ott ketyegett a falon a már említett nagy, kerek, ütős falióra, amit még a nagyszülők vettek az 1880-as években, talán egy jól sikerült csikó- vagy borjúeldás árából. Még az új házban is becsülettel szolgált. Az ajtó mellett egy, az akkori szokás szerint a konyhából fűtött, zöldmázas szemekből álló, alján szögletes, felső részén karikós, csipkézett szegélyű kályha sugározta télen a meleget. Tányéros szemeit az évtizedek során elhasználták csirkeitatónak, bahas tetőgombját azonban emlékként megőrizték a padláson (21. kép). (KERECSÉNYI 1991, 225-268 ) A vasplatnis, falazott takaréktüzhelyes konyhából azonban még ekkor is szabadkémény vezette el a füstöt, hisz a szemeskályhát továbbra is a konyhai tüzpadkáról, a tüszelről fűtötték. A konyha tehát még mindig nem volt alkalmas huzamos tartózkodásra, ám a takaréktűzhelyen mégis kényelmesebben főzhetett a gazdaasszony. (KERECSÉNYI, 1991, 225-270, SABJÁN, 1995) 1911-ben Jakab Rozi ágya az akkor divatos, bordó alapon fekete, nyomott mintás, pirosbécsi terítővel lett letakarva, a nagymama azonban még az általa korábban vásárolt, bordó alapon sárga mintázatúval fedte az ágyát. Felette még a szokásos rúd szolgált a levetett ruha, csizma tartására. Mihály, az apa később is nagy ambícióval dolgozott a gazdaság fellendítésén, korszerűsítésén. Felújította a faragókamrát, vett néhány új kádár- és bognárszerszámot. Az elöregedett mezőgazdasági eszközök és használati darabok helyett - részben a régiek mintájára újakat készített: igákat, dongásedényeket és egy kukorica-morzsolószéket, köpesztüt is, mellyel ezután főleg ő dolgozott. Készített a konyhába is egy nagy stelázsit - az új házban az később a kamrába került -, melyen az immár korszerűbb főzési technológiát szolgáló öntöttvas, horganyzott- és cserépedényeket, mozsarakat és más konyhai eszközöket helyezték el. így fokozatosan kicserélődött az edénykészlet is. De felesége számára is csinált új tilót, rokkapálcát stb. Az ő munkája az ágyak melletti falon függő polc is, melyen később a rádiót tartották. Az anya, Végh Juli az 1910-es években többször elkísérte anyósát Tárcsa fürdőre, hogy ott reumáját gyógyíttassa. Ennek emléke az a három pár fajansz illetve porcelán bögre, (10. kép) melyeket kedves emlékként a szekrénye tetején őrizgetett. Ekkortájt vásárolták valahol a zenélőórával ellátott, baldachinos szekrénykébe zárt, porcelán angyalokkal övezett feszületet, (14., 22. kép) melyre mindig büszke volt. Ebben a szekrénykében helyezték el a Gyertyaszentelő ünnepén megszentelt viaszgyertyákat valamint a húsvéti szentelt barkát is. Mint már említettem, találtunk a házban egy harmadik, Hetesben teljességgel szokatlan ornamentikájú, évszám nélküli tulipánosládát (23. kép GAÁL 1966, 381-387) is, melynek eredetéről az örökösök nem tudtak felvilágosítást adni. Emlékezetük szerint mindig a padláson állt, és lakodalmas edényeket, üvegfélét tartottak benne. József ma is bizonyos nosztalgiával gondol vissza gyermekkora hosszú téli estéire, mikor az asszonyok fontak, szőttek, varrogattak, apja pedig kukoricasasából és hasított vesszővel összekorcolt rozsszalmából cekkereket, lábtörlőt, vékákat és szakajtókat „kötött". Édesanyja otthon sütötte a rozskenyeret 1943-ig kemencében - egyszerre mindig 6 darabot - elkelt tehát a pótlás. Lankadatlan szorgalmát bizonyítják még a kosárkötéshez használt sablonok, rámák. A söprűszoritu segítségével számos különféle rendeltetésű cirokseprűt is kötött.Velük dolgozott még az 1950-es években is. Édesanyjára emlékezett, midőn az egykori teknővájó cigányok által felesben készített teknőket és melencéket cipeltük az udvarra. Az egyik teknőnél azonban felkiáltott, hogy azt még akkor csináltatták szülei, mikor első gyermeküket várták. E gyerekfürüsztü teknyüt csak azután használta az anyja mosásra, amikor fia kinőtt már a csecsemőkorból. Végtére tökmagpucoló teknő vált belőle. Egy másik teknőben a kalácsot dagasztották az ünnepek és a cséplés előtt, egy hatalmas méretűben pedig a leszúrt disznó lesózott darabjait forgatták, készítették elő füstölésre. A melencéknek is megvolt a maguk rendeltetése. Volt amelyikben hajdan mosakodtak, egy másikban az edényt mosogatták, a harmadikban és a negyedikben pedig disznóöléskor a finom hurka töltelékét keverték, dolgozták össze, vagy a kifőtt szalonnát rakták bele. Mint már említettem, minőségi változást jelentett a család életében, amikor 1924-ben Mihály felépítette az új, nagyablakos, alápincézett, kétszobás téglaházat. Amíg az építkezés tartott, a családtagok a nagykamrában laktak és a berendezési tárgyakat ideiglenesen a különféle kisebb kamrákban helyezték el. A gyermek Jóska életében nagy élményt jelentett ez az időszak, mert szívesen és sokat beszélt az építkezéssel kapcsolatos eseményekről. (2. kép, 4-5.kép) Ekkorra 2-3 módosabb kámaházi család új, gipszelt díszekkel ékes téglaházban lakott már. Hisz a vonatközlekedés jóvoltából megismerték, megkedvelték s igyekeztek követni a városias építkezést, melynek számos példáját látták a több-kevesebb pénzzel hazatért amerikás rokonok, ismerősök házain is. Az igények növekedését bizonyítja, hogy az első szobába egy