Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
T. Mérey Klára: Magyarország kereskedelme az 1810-es évek elején, egy katonai jelentés tükrében
218 T. Mérey Klára seyn, ohne darauf Rücksicht zu nehmen, daB manche Artikel seit dann den 10-fachen Preis weit iibersteigen haben." A jelentés utolsó szakasza a tranzittal, átmenő kereskedelemmel foglalkozik. Megállapítja, hogy ezt' mostanáig Törökországgal folytatták, és ez „szállító kereskedelem" (Speditions-Handel) volt. Ez a kereskedelem teljesen a zsidók, a görögök és a rácok (Ratzen) kezében van. Az osztrák kézműipar termékeit, amelyek Magyarországon át Törökországba mennek, a török kereskedők személyesen hozzák el Bécsből, s éppen így az ő termékeik is a görögök stb. számláján jutnak el, Magyarországon keresztül, Bécsbe. Eddig tart a jelentés kereskedelemről szóló része. Ha figyelmesen elolvassuk ennek szövegét, azonnal szemünkbe ötlik az a hivatalos osztrák, a későbbi K. und K. szemlélet, amely a Magyarországból érkező áru nem kellően megadóztatott magas jövedelmét kifogásolta. A katonatiszt ezt a megállapítást azzal a személyes tapasztalattal próbálta alátámasztani, amelyet az óriási juhnyájak és a gyapjú emelkedő árával kapcsolatosan szerzett. Ez az álláspont természetesen nem azonos a korabeli magyar közgazdászok és politikusok megállapításaival, akik már az 1790. országgyűléstől kezdődően hivatalos fórumokon is hangot adtak az elégedetlenségüknek a magyar kereskedelemmel kapcsolatos központi intézkedések miatt. Már a Mária Terézia által kivetett és az ország kereskedelmét sújtó igazságtalan vámtételek is nagy felháborodást váltottak ki, s ennek az 1790. évi országgyűléseken hangot is adtak. Az 1791. évi országos deputáció operátumai között kereskedelemtörténeti adatot találunk, és 37 javaslati cikkely készült 1793-ban (Erdélyi, É.n. II. köt. 370.O.). Ismeretes az is, hogy Berzeviczy Gergely megírta és 1797-ben Lőcsén meg is jelentette a magyar iparról és kereskedelemről írott latin nyelvű művét, amelyet utóbb Rumy Károly lefordított német nyelvre és az nagy feltűnést keltett a német tartományokban (Berzeviczy, 1797, Horváth R. 1972. 16.o.). Nem valószínű, hogy ezt a munkát a jelentést tevő katonatiszt ismerte, de az bizonyos, hogy voltak közös forrásaik, csak éppen azok értelmezése volt eltérő. Vizsgáljuk meg először a közös forrás lehetőségét. Ha fellapozzuk Schwartner Márton munkáját, amelyet Magyarország, illetve a magyar királyság statisztikájáról írt, feltűnhet, hogy az abban közölt 1802. évi kivitel és behozatal adatsorának végeredménye megegyezik a katonai jelentés összesítésével, illetve a kivitel és a behozatal végösszege azonos, de a tételszámok nem egyeznek (Schwartner, 1809. 418 és köv. o.). Feltételezhető, hogy azonos táblázatos anyagból dolgozott a katonai jelentés készítője és Schwartner. Érdemes megvizsgálnunk közelebbről, hogy melyek azok a „tételek" a kivitel és a behozatal árui közül, amelyeket a katonai jelentés kiemelt, s amelyeket „elhanyagolt"? A vámlajstrom szerint 1802-ben Magyarországról kivitt áruféleségeknek 21 tétele volt. Ezeket Schwartner satisztikai munkájában pontosan felsorolta. A katonai jelentés készítője ebből a 21 tételből hatot emelt át a jelentésébe, s a többit a 7. pontban összevonta, s mint „melléktermék, mindenfélék" szerepelteti. Ebben az utolsó tételben találjuk a Magyarországról kivitt „élelmiszerek"-et, amelyek közt megemlíti a vadhúst, a halat, a gyümölcsöt, a sajtot stb., közel 414 ezer forint értékben (ez a 3. vámtételben szerepel). Kimaradt a katonatiszti listából a Magyarországról kivitt méz és viasz 200 ezer forintot meghaladó értékű exportja (5. vámtétel), illetve ez is a „melléktermékek" közé került. Vittek még ki hazánkból közel 720 ezer forint értékű fűszerárut is, hiszen a paprika és egyéb magyar fűszernövények már ismertek és kedveltek voltak nyugaton. (Ezek a 6. és 7. vámtételként kerültek feljegyzésre.) Összevontan szerepelt a katonai jelentésben a 8. tételként feljegyzett bányászati termékek 630 ezer forint értéket képviselő kivitele, amellyel kapcsolatban Schwartner megjegyezte azt, hogy ezek csupán kereskedelmi javak (Handelsgut). Az összevontan szereplő kiviteli áruk között szerepelnek a katonai jelentésben a faárak (9. tétel), a fazekasárak (10. tétel). Az előbbiek értéke közel 100 ezer, az utóbbiaké 16 ezer forint. Az összevont kimutatásban szerepel a 11. vámtételként feltüntetett, 32 ezer forintot érő könyv- és papírárú, továbbá a 12. tételben említett kiskereskedelmi árucikkek (Krámereien) negyed millió forintot meghaladó exportja. (Ezek között Schwartner külön megemlíti a rongykereskedést, az exportált nyírfaseprüket, a Magyarországon készített pipákat és tarisznyákat, amelyek - úgy látszik - keresett cikkek voltak Ausztriában, sőt talán távolabbi országokban is. A katonai jelentés összevont tételében szereplő, Magyarországról kivitt árak között (13. vámtételében szereplő) ruhanemű, amely összértékben meghaladta a 100 ezer forintot. Ennek magyarázataként zárójelben közli: 2 hódsapka (2 Castorhüte). A 14. tételben találjuk Schwartner művében a gyapjú árat, amelyet a katonai jelentés Wolle = fonal név alatt szerepeltet, s amely a 14. tételben fetüntetett ára értékével azonos, 5 millió forint feletti értékben. Kimaradt a katonatiszt kiviteli listájáról, illetve összevontan szerepel abban a Schwartner művében, és - nyilvánvalóan - a közösen használt forrásban is a 15. tételbe sorolt gyapotáru, amely 85 ezer forint értékű volt. Külön kiemeli az itt feltüntetett export árak közül az - úgy tűnik - külföldön is kedvelt: Beuteltuch-ot, amely a korabeli szótár szerint: „szitának való szövemény, pannus cribrarius" (Marton, 1823. 1. köt. 204.O.), s amely több mint 20 ezer forint értékben került kivitelre.
