Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

†Rózsa Miklós: A Kanizsai Városi Tanács pallosjoggal felruházása és a vesztőhely felállítása

210 Rózsa Miklós bűntett miatt is eljárjon és ítéletet hozzon. Kurz Ignác 1695. július 4-i válasziratát nem sokkal követően, 1695-től van az első adatunk arról, hogy a Városi Tanács pallosjoga alapján járt el. Az 1696. március 28án kihirdetett végítélet (Endt Vert[eil]) szerint a gyermeke megölésének bűntettét (crimen infanticidii) elkövetett anyát ítélt a Tanács pallossal történő kivégzéssel halálra (seie mit dem Schwert vom Lében zu dem Todt hingerichtet werden).

8 Az ítéletnek jóváhagyás végett a Budai Kamarai Adminisztrációhoz történt felterjesztése folytán az Udvari Kamara az ítéletet megváltoztatta: a halálbüntetést megkorbácsolás büntetésre és a kanizsai kerületből való száműzetésre enyhítette.

9 Kanizsa Város Tanácsa nem volt felkészülve arra, hogy éppen az elnyert ius gladii folytán vesztőhelyet kell létesítenie, ugyanakkor pellengért is kell felállítania. Ezek létesítése a Városi Tanácsnak, úgy látszik, gondot okozott, mert azok még több, mint egy év után sem álltak, mint következik a Budai Kamarai Adminisztráció 1696. október 8-án a Városi Tanácsnak küldött leiratából, melyben úgy rendelkezett, hogy legkésőbb 14 napon belül fel kell állítani a pellengért és a vesztőhelyet.

10 Az Adminisztráció a vesztőhely felállítását 1696. október 29-én azzal sürgette, hogy a Városi Tanács a felállítás ügyében Dullesberg Fülöp pécsi praefektussal tárgyaljon.

11 1697. október 12-én a Városi Tanács azt volt kénytelen jelenteni a Budai Kamarai Adminisztrációnak, hogy az első császári kamarai bizottság

12 által kijelölt várkerületben 4 hónappal korábban, tehát 1697. júliusában nagy költséggel felállított vesztőhelyet Savoya bécsi nagykövetének, Pri őrgrófjának Miklóshegyi alkalmazottja (des Savoischen Pottschafters Marquesen de Prie sein Bedienter auf dem Niclasberg) erőszakos módon, 30 emberrel, részben huszárokkal, részben hajdúkkal leromboltatta.

13 Wibmer harmincadosnak két nappal később, október 14-én a Budai Kamarai Adminisztrációhoz intézett jelentéséből tudjuk meg, hogy a vesztőhely oly földön állott, amelyre Pri őrgróf követelést akar támasztani, és hogy az olyan terület, amelyet az udvari kamarai bizottság juttatott a városnak, és amelyet ő jelölt ki, a város pedig békésen birtokolt.

14 Pri őrgrófja annak folytán tartotta magát érdekeltnek a kanizsai városi vesztőhely területében, hogy azzal szomszédos területnek, az akkori meghatározás szerint Botszentgyörgyvárának és e hely egyik tartozékának, Szent Miklós desertumnak vétel útján urává vált

15 és a vesztőhelyen túli területet is akart szerezni. Volt érdekeltsége, mint látni fogjuk, Pri őrgrófja miklóshegyi alkalmazottjának is. Ki volt Pri őrgrófja? Erre a kérdésre a csáktornyai uradalom 1720. évi összeírásában találunk választ. E szerint Hercules Josephus Ludovicus comes Turinetti marchius de Prie, az egész Muraközt magába foglaló csáktornyai uradalom tulajdonosa, aki azt 1694-ben, mint akkor már kincstári tulajdont vette meg és kapta birtokba, majd birtokolta az 1700-as évek első évtizedének az összeírásból ki nem tűnő (mert az összeírás eredeti szövegéből az évszám utolsó számjegye a papír öregsége következtében hiányzik) évéig, amikor azt a Stájer Hercegség Kamarájával kötött megállapodással elcserélte az Isztriai félszigeti tengerparti Pischil birtokra. (N. KISS, 367-368.)

16 Tulajdonosa volt azonban az őrgróf a Somogy megyei csurgói uradalomnak, és az uradalom minden tartozékának is.

17 Olaszországi adatok szerint Ercole Guiseppe Ludovico Turinetti Priero-nak (amely Cuneo tartomány központja) és Pancalierenek (amely Torino provinciában a Po bal partján fekvő község) volt őrgrófja. Szül.: 1658-ban Torinóban. Meghalt 1726-ban Bécsben. 1679-1682-ben londoni, 1691-170l-ben bécsi nagykövet volt. Főszerepet játszott az osztrák-savoyai szövetség létrehozásában (1703). Uralkodójának, II. Vittorio Amedeo-nak megbízásából Ausztriát szolgálta. 17141725-ben Osztrák Németalföld (Belgium) kormányzója volt Savoyai Jenő hercegnek, mint helytartónak távollétében. (LESSICO UNIVERSALE XVII. 619.; U. а. XXIII. 546.) 1713-ban házasságot kötött az akkor 15 éves JeanneAgnes Berthelot de Pléneuf-el, aki 1719-ben Parisba viszatérése után marquise de Prieként jelentős szerepet játszott a francia udvari életben. (ENCICLOPEDIA ITALIANA XXVIII. 286.; LA GRANDE ENCYCLOPÉDIE XXVII. 646.). A kanizsai Városi Tanács már említett 1697. október 12-i és Wibmer harmincados 1697. október 14-i felterjesztése folytán a Budai Kamarai Adminisztráció 1697. október 25-én levelet írt Turinetti Csáktornyán székelő birtokigazgatójának (An des Marques de Prie Verwalter), és a levélben tiltakozott a tűrhetetlen hatalmaskodás (unerlaiderliche gewahlttettigkeit) ellen, kérte, hogy az őrgróf az ilyen hatalmaskodásoktól tartózkodjék, a várost annak területén ne háborgassa és a lerombolt vesztőhelyet saját költségén állítsa helyre.

18 A levélre báró Mollstern Simon által 1697. november 4-én küldött válaszból tudjuk meg, hogy a vesztőhelyet leromboltató alkalmazott, Ottavio Xaverio Benedetti jószágigazgató (Praefectus) volt. A válaszlevél szerint Kanizsa városa a vesztőhelyet nem a város iurisdictioja alá tartozó helyen állíttatta fel, mert az a darab föld, amelyen az állt, nem a városé, hanem az őrgrófé, aki Szent Miklóst annak minden tartozékával együtt vette meg, és az Udvari Kamarától bizottsági közreműködéssel vette birtokba. Ennek megfelelően, olvasható a levélben, Benedetti csak azt tette, amire jogszerűen illetékes.

19 1698. január 3-án a kanizsai városbíró a Budai Kamarai Adminisztrációnak azt jelentette, hogy a vesztőhelyet újból felállították, az őrgróf Miklóshegyi