Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)
Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690-1811) 205 urbarialis kérdésnek tekintse, hiszen Kanizsa mégiscsak mezőváros volt, s így a döntés joga nyilvánvalóan az úriszékhez tartozott, annak ítélete pedig nem lehetett kérdéses. A város is aktivizálódott, húzta az időt, újabb és újabb beadványokat fogalmazott, ahogyan az egyik szerződés megjegyezte: „...a Kanizsai Határban lévő Berek eránt újj kérdések támadván ", megpróbált újabb tárgyalási pozíciót elérni. 92 1802-ben aztán döntő lépésre szánták el magukat a kanizsai lakosok: elhatározták a berek lecsapolásnak megkezdését, függetlenül a földesúrtól. Megyei földmérők felmérték a berket, megrajzolták a kiásandó csatornák vonalát, a városi elöljáróság megtervezte a munka elvégzését, szétosztották a feladatot a lakosok között, és augusztus 3-án kora reggel megkezdték az ásást. Három nap alatt Kiskanizsa alatt 5000 ölnyi hosszúságban készült el a 2,5 méter széles csatorna, míg a következő két napon a Bajcsa alatt megkezdett kanálisnak álltak neki, s ástak ki 4000 ölnyit. A két észak-déli árkot fent északon két, összesen 980 öl - nyilván vízbevezető - csatornával egészítették ki. A munka nem került pénzbe, azt a városi lakosok végezték ingyen. A tulajdonjog ezzel persze még nem változott, továbbra is bizonytalan volt a per végkimenetele. 93 Végül is mintegy 20 éves állandó pereskedés után 1808-ban - úgy nézett ki - végleges uralkodói döntés született: „...Szent Jakab havának 26-án ki adott Kegyelmes Resolutio szerint az Urodalomnak megítéltetett, és Executiora visszaküldetett"', vagyis a földesúr pert nyert, s erővel elfoglalhatta a berek területét. 94 A város még most sem adta meg magát, a végleges urakodói döntés után is újabb kérelemleveleket fogalmazott Őfelségének, aminek hatására a végrehajtást is felfüggesztették. A város mindenhova instanciázott, ám hivatalos fórumokon - az időn kívül - nem sok eredményt ért el, Zala vármegye például azt írta vissza, hogy „...a Városiak ezen Kérelem leveleikben semmi új okot elöl nem hoznak, és így kéréseknek a Törvény értelme szerént hel nem adatthatik". Ám végül is kiderült, hogy az időhúzás is lehet eredményes. A mindenféle beadvány eredményeképpen a Helytartónács a számos funkcióval rendelkező gróf Várkonyi Amadé Antalt küldte ki a helyzet rendezésére, aki többek között titkos tanácsos, kamarás, s nem utolsósorban „Tekintetes Nemes Zala Vármegye Fő Ispányi Hivataljának Kormányozója " is volt. Az egyeztetések eredményeképpen 1810 legvégén a földesúr és a város lezárhatta a perlekedést, rendezte a berek ügyét, s ezt összekapcsolták egy új úrbéri kontraktus megkötésével. 95 Azonban hozzá kell tennünk azt is, hogy minden bizonnyal nagy szerepe volt a rendezés létrehozásában annak is, hogy az uradalom földesura is megváltozott: 1806-tól az a Batthyány Fülöp herceg irányította a majorátust, aki a korábbiakhoz képest lényegesen békülékenyebb hangot ütött meg a várossal kapcsolatban. Az 1811-es örökszerződés A nagy kérdés eldöntése és értelmezése szempontjából érdemes azonban egy pillantást vetni arra, hogyan is nézett ki az 181 l-es contractus előtt és után az uradalom és benne Kanizsa város földbirtokmegoszlási rendszere. Földbirtokszerkezet Kanizsán 1810-ben, a szerződés megkötése előtt 96 (magyar holdban) földesúri városlakók terület által bírt terület belső házhely 503 külső kert 489 szántóföld 220 3133 rétterület 146 808 erdő 543 5333 mocsár 1719 56 szőlő összesen 2630 10322 Látható a táblázatból, hogy az 1772-es állapotokhoz képest jelentős eltolódás figyelhető meg a hasznosított földterület hovatartozásának kérdésében. Míg 1772ben alig több mint 60 százalék föld volt a városiak kezében, addig 1810-re ez az arány kereken 80 százalékra emelkedett. Az is egyértelmű, hogy a földesúr alig folytatott szántóföldi növénytermelést a város határában, hiszen mindössze 220 holdnyi földdel rendelkezett, s nem voltak külső vagy belső kertjei sem a határban. A területi kimutatásból következik az is, hogy az 1719 holdra kiterjedő mocsárban található legeltető területek, a kaszálható tisztások viszonylag nagy menynyisége az uradalom számára a 19. század első éveire - de láthattuk ezt korábbi időszakokra nézve is - az állattartást predesztinálták. Ha a városlakók földbirtokviszonyait vizsgáljuk, akkor pedig az tűnik először szembe, hogy viszonylag nagy a szántóföld kiterjedése. 1786-89 között 3261 holdnyi szántóval rendelkeztek a lakók, amely - figyelembe véve a számolási pontatlanságokat - 1810-re alig változott. Lehetséges, hogy ez a mozdulatlanság jelentette a városiak problémáját? Mindenestre tény, hogy a gazdák számának szaporodásával a szántók nem növekedtek együtt. Az erdőket is a városlakók használták elsődlegesen, s viszonylag nagyok voltak a kertek, amelyek a városban élés klasszikus földterületeinek minősíthetők. Ugyanakkor