Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)
Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690-1811) 197 az 1810. évben elkészített funduális kimutatással, amely szerint Kanizsa határa mintegy 13000 magyar hold volt, 49 akkor látható, hogy a betelepedés korában a város a későbbi földterületének alig több mint egyharmadát használta csak fel agrártermelés céljára. Vagyis egyértelmű, hogy Kanizsa esetében még nem jutott el a népesség - az adott technikai szint mellett értelmezve - termelési illetve eltarhatósági optimumára. Azt is ki kell emelnünk, hogy a szántók, rétek és külső kerteknek minimális hányadával, vagyis 175 holddal rendelkezett csak az uraság, (az összes terület 3,6 százalékával), a többi a lakosoké volt 1752-ben. Még megjegyezzük, hogy ez a 37-38 százalékos arány nagyjából megfelelt az országos rátának, ám mivel Kanizsa a volt hódoltsági területen feküdt, így az itt elért egyharmados határhasznosítási arány a többi hasonló pusztulást szenvedett vidékhez (így például a szomszédos Somogy megyei területekhez) képest akár jónak is mondható. A felvett adatok alapján a lakosság által használt földek területi elhelyezkedése is megítélhető. Kanizsa településhálózatának legjellegzetesebb darabjai főleg azok az utcák voltak, amelyek a fontosabb kifelé vezető útvonalak mentén helyezkedtek el. így a legnagyobb dűlőföldek Nagykanizsán a Szentgyörgyvári út mellett találhatók, ahol 318 holdnyi szántóföld volt ekkor, de megemlíthetjük a Légrádi út menti 265 holdas dűlőt is. Kiskanizsán is hasonló a helyzet, ahol a Bajcsai út mentén voltak nagyobb szántóföldek. Az is teljesen világos az elnevezésekből, hogy jelentős irtásföldek voltak már a város határában: Nagykanizsán 327 hold, míg Kiskanizsán 57 holdas irtásföld létezett ebben az időben. A szántók két nyomásúak (calcatura) voltak, ebben az időben a Dél-Dunántúl ezen vidékén még meglehetősen általános volt a két nyomásban használt szántóföld. 50 A szántóföldekről még el kell mondanunk, hogy érdekes módon sokkal kiterjedtebbek a nagykanizsai szántók a kiskanizsaiak által birtokoltnál: a 375 gazdával rendelkező Nagykanizsa 2421 holdnyi szántót birtokolt, amely gazdánként 6,5 holdas nagyságot jelent. Ezzel szemben Kiskanizsán a 199 gazdára jutó 673 hold gazdánként mindössze 3,4 holdat tett ki. Mindebből már leszűrhetjük azt a tanulságot, hogy a 18. század közepén vélhetően a nagykanizsai népesség esetében a szántóföldnek a megélhetésben lényegesen nagyobb szerepe volt, mint a kiskanizsai lakosságnál, ott valószínűsíthetően más ágazatok dominálhattak a mezőgazdasági gyakorlatban. A rétterületről szóló adatok mindezt alá is támasztják. Míg Nagykanizsán a lakosoknak mindössze 128 holdnyi kaszálójuk volt 1752-ben, addig a mindössze fele akkora népességgel rendelkező Kiskanizsa 388 holdas réttel rendelkezett. Ugyanakkor az is látványos az adatokból, hogy az uraság a lakosokhoz képest igen jelentős méretű, 631 holdas rétterülettel bírt, ami természetesen a majorsági állattartás jelentőségére utalhat. Érdekesség, hogy Kanizsa rétjeinek egy része a két várost elválasztó berek területén feküdt, ez az elmocsarasodott terület ugyanis nem egy egybefüggő vizes területként létezett ebben a korban, hanem kisebb-nagyobb szigetek emelkedtek ki belőle, amelyeket vagy kaszálóként, vagy pedig legelőként hasznosítottak. Ilyen volt például a „Polay szigettye" megnevezés alatt felvett 384 holdas földdarab, vagy a „Kányavári rét" stb. 51 A kanizsai lakosok által birtokolt és használt földterületek kapcsán nagyon lényeges, hogy a lakosok által birtokolt szántók, kertek és rétek milyen jog révén voltak a kanizsaiaké. Ez azért érdekes, mert a magyarországi társadalmi- és joggyakorlatban a mezővárosi lét nagyon eltérő lehetőségeket adott a városlakóknak, illetve a földesuraknak. A Dél-Dunántúl kisebb, alig pár ezres mezővárosaiban megszokott volt ebben az időben, hogy a városi önkormányzat szinte alig létezett, s a város semmit nem tudott elérni uraságával szemben, a város igazgatása, adóztatása az erős földesúrtól függött. Az ilyen esetekben a mezővárossá válás elsődleges hordozója az uraság volt, aki igényt tartott arra, hogy saját uradalmi központjában vásárokat tarthasson. Kanizsa oppidum azonban ettől eltérő sajátosságokat mutatott, hiszen itt a városi funkció tradicionális elem volt, senki nem kérdőjelezte meg a város létét, s éppen ezért - nyilván a nagyobb népesség miatt is - szinte mindenben a város volt a kezdeményező, ami erős alkupozíciót biztosított neki, mivel joga volt akár az uralkodóhoz is fordulni jogorvoslatért (mint ahogyan erre majd láthatunk is példát a későbbiekben Kanizsa esetében). A földhasználat szempontjából mindez több mindent is magával hozott. Egyrészt azt, hogy a megszerzett földek tartósan a lakosok kezében maradtak, egészen addig, míg az árendát kifizették érte. Másrészt egy sajátos, pontosan nehezen definiálható szokásjogi rendszer is együtt élt a földhasználattal: amíg a város megváltotta magát, addig belső ügyeinek nagy részét önmaga intézhette. Harmadrészt viszont az új földek megszerzése, a földesúri tulajdonban lévő berek ügye mindig kemény harcot hozott a mezővárosi lakosok és az uraság között. A fenntebbi adatok azokat a földeket tartalmazták, amely a lakosságnak úrbéres jogán adatott meg. Emellett azonban lehetősége volt Kanizsa gazdáinak egyéb, kiegészítő jellegű földeket is bérelni a földesúrtól. Egy 1753-ban készült árenda-összeírás alapján lehetőségünk van a nagy - és kiskanizsaiak által a földesúrtól bérelt földek pontos megítélésére. 52 Az így bérelt terület szántó és kert volt.
