Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)
192 Kaposi Zoltán domíniumnak ekkor Segedő, Geredze, Kislagd, Mantha-Manza, Almaszeg, Mikefalva, Baufalva, Erdősfalva, Geresfalva, Oyenfalva, Bayesia, Csákány, Sigard, Viched, Gyanot, Also-Kerchen, Felső-Bagota, Ballin, Csicsó, Ilhó, Iklód, Saagh, Magasd, Mindszent, Egervölgy-Egresd, s még vagy 20 darab kisebb-nagyobb praedium. Ezek a települések aztán vagy felszámolódtak, vagy egybeolvadtak a későbbiek folyamán, ennek megfelelően a 18. század vége felé már csak alig 10 puszta ismert közülük. Nagy Ferencnek meghalt időközben Zsigmond nevű fia, s vele a család kihalt. Forrásainkból azt lehet sejteni, hogy Nagy Ferenc tulajdonként kapta a kanizsai uradalmat, ám mivel nem volt örököse, illetve azok valószínűleg egyelőre nem éltek az örökséggel (talán éppen pénzügyi nehézségeik voltak), az továbbra is a Kamara alá tartozott. így Kanizsa városa 1705-ben báró Grassics Jákob személyében új földesurat kapott. 7 Grassics személyéről, korábbi tevékenységéről érdemi és igazolható információkat nem találtunk, neve és egy-két megmaradt utalás alapján valószínűsíthetjük, hogy udvari hadiszállító lehetett a korábbiakban. A földesurasággal kapta meg értelemszerűen a város területén lévő 17021703-ban lerombolt várat is, azzal a feltétellel, hogy az óriási mennyiségű falmaradványt, törmeléket el kell takarítania. 8 Kanizsa ekkor meglehetősen nyílt város lehetett, még egy somogyi földesúr, a nemesi származású Malik Ferenc is itt élt, aki amúgy a város melletti Pogányszentpéter urasága volt. Mindenesetre Kanizsa városa nem lehetett egy nagy juttatás. A vár körüli települések számos darabja mind a somogyi, mind a zalai oldalon elpusztult. Már az 1695-os kamarai conscriptio is világosan tanúsította, hogy a lényegében - az ekkor még közösen igazgatott - Zala és Somogy vármegye határán lévő mezőváros alig rendelkezik beszállító falvakkal, piacközpontként alig működik, ráadásul a város területe elmocsarasodott, egyszóval korlátozottá vált az eltartóképessége. 9 Ráadásul a Rákóczi-szabadságharc katonai tevékenysége kiterjedt Kanizsa városára is. 1704 januárjában Rákóczi seregének ezeres-kapitánya, Szarka Zsigmond foglalta el. 10 A korban szokásos módon, azaz rekvirálásokkal tartotta fenn magát a kuruc hadsereg, így például, 1705ben mintegy 1000 köböl gabonát gyűjtöttek be a városiaktól. 11 Tudjuk azt is, hogy a török időkből a kiszolgáló, s a városban lévő „martalóc népesség" egy része a városban maradt, s annak nyugati oldalán telepedett le. 12 Grassics báróval sok baja volt a városi népességnek, így például 1717-ben a királyhoz intéztek panaszlevelet, amelyben védelmet kértek a város urával szemben. 13 Végül is Grassics bárótól viszonylag hamar megszabadult Kanizsa, mivel - egy későbbi irat szerint 1717-ben meghalt, s így újra a Kamara kezébe került a város és uradalma, így újra értékesítenie kellett ahhoz, hogy pénzt lásson. Két új família került a képbe, amit leginkább az bizonyít, hogy 1717. október 14-ről fennmaradt egy birtokmegosztási irat. A két birtokos: báró Szapáry (II.) Miklós és a frissen feltörekvő Inkey-család János nevű tagja volt. A kanizsai uradalom kettejük tulajdonába került, s mindjárt szét is osztották egymás között a területet, ami annak megfelezését jelentette. 14 Szapáry kezébe került ekkor Kanizsa, s rajta kívül Sormás, Szepetnek, Bajcsa, Bánfa, Borstfa, Mikefa, Almaszeg, Manta, Sigard, Rattka, Peregnye, Szerdahely, Csorkut település is. Nem szerepel a listán, de valószínűleg ide tartozott még Fityeháza is. Ez a terület vagy egyrészt a város közvetlen környezetében, vagy pedig attól nyugatra, délnyugatra helyezkedett el. A volt váruradalom északi és keleti földjeit az Inkeyek szerezték meg, akik aztán a Kanizsa mocsaraitól északkeletre lévő Pallin területén építették ki egyik dél-dunántúli központjukat, s a későbbiekben tartósan ott is ragadtak, 1724-ben ezután kapták a „pallini" előnevet. A másik, idővel jelentősebbé váló Inkey- uradalmi centrummá a Kanizsától mintegy 2,5 órányi járásra lévő, de már Somogyban lévő Iharosberény vált, ahol a 18. század közepén a család felépítette barokk stílusú kastélyát. 15 A Szapáryaknak Kanizsán kívül a Nyugat-Dunántúlon (Vas, Veszprém megyékben), s így Zala vármegyében számos egyéb birtoka is volt (Bécz, Letenye, Egyeduta stb.), ez volt a família felemelkedésének igazi kora. A bárói rangot 1690-ben Szapáry Péter nyerte el, a grófi címet pedig két fia 1722-ben érdemelte ki. 16 Letenye később is megmaradt a család birtokában, itt építettek a későbbiekben egy ma is meglévő klasszicista kastélyt. Egy későbbi eladásbéli iratnál fennmaradt egy utalás, miszerint a Kamara 36500 forintra értékelte fel a birtokot Grassics Jakab halála után. 17 Úgy tűnik a forrásokból, hogy ugyanakkor Szapáry István vélhetően tartósan kívánt ezen a dél-zalai vidéken berendezkedni, amit az is mutat, hogy 1715-20 között a Sennyey-családtól több olyan falut is megvett (így például Esztregnyét, Becsehelyet stb.), amellyel a Kanizsa mezőváros körüli földjeit növelte meg, s amivel lassan formálódott a későbbi „kanizsai uradalom". 18 Szapáry a városban is végzett némi átalakítást, tudjuk róla például, hogy a lerombolt „...vár tégláiból házat építtetett" magának Kanizsán. 19 Mindenesetre tény, hogy Kanizsa egyre inkább mezővárosként funkcionált, 1721-ben például Szapáry elérte azt, hogy a város népessége az általuk használt földek után 700 forint árendát fizessen. 20 A Szapáry-família földesurasága 1743-ig tartott, mikor is Szapáry István báró 1743-ban utódok nélkül meghalt, s a vagyon újra viszszaszállt a fiskusra. 21 Szapáry ugyan végrendeletében
