Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kovács Gyöngyi: Jegyzetek a kanizsai vár 16–17. századi kerámialeleteihez

Jegyzetek a kanizsai vár 16-17. századi kerámialeleteihez 157 inkább a várkastély északi térségében, azaz az épület tömbjétől északra eső, kissé távolabbi árkokban volt jellemző: így az észak-déli irányú „S" kutató árokban, a Vízmű által húzott ferde átvágásban, továbbá a már említett, a szeszgyár északkeleti végében levő „U" szelvényben (MÉRI 1988, 29, és 2. ábra, 4. ábra 3). Figyelemre méltó, hogy többnyire több-kevesebb mázas török kerámiatöredékkel együtt jelentkeztek, ami nem véletlen, hiszen a várkastély tágabb környezetét a 16. század második felétől kezdik inkább kihasználni, és a 17. században is sűrűn lakják. A mellékelt táblákon a bajcsaiakkal azonos vagy azokkal rokon edények darabjaiból mutatunk be néhányat. Egyezést általában fazekak, fedők vagy korsók esetében, azaz az egyszerűbb, konyhai edényeknél tudtunk megfigyelni. A mázatlan fazéktöredékek (2. kép 1-3, 5, 7; 3. kép 1-2) homokos soványítású, jól korongolt, alapvetően barna, szürkésbarna színű, általában díszítetlen, sokszor többszörösen tagolt peremű edényekhez tartoznak, melyek a konyhai használatban gyakran megégtek, felületük kormos volt (vö. KOVÁCS 2001, Figs 2-4).

8 A mázas fazekak (2. kép 4, 6, 8; továbbá MÉRI 1988, XXIV t. 2. sor 1. és 3, 3. sor 1. és 3) teljesen azonosak a bajcsaiakkal (vö. KOVÁCS 2001, Fig. 5), változatos méretűek, belül zöld vagy barna, sárga mázasak, szalagfülesek, peremük galléros, részben alávágott, részben ívelten kihajló. Külső, mázatlan felületük ferdén hornyolt vagy vízszintesen bordázott. A nagymértékű rokonság alapján biztos, hogy a két vár edényei közös műhelyben vagy műhelyekben készültek, melyek feltehetően még a 17. században is termeltek: ugyanis több hasonló (bár a 16. század végiektől kissé különböző) edény töredéke mázas török kerámiával együtt is jelentkezett, ami a fazekak 17. századi keltezését is lehetővé teszi, sőt azok esetében inkább azt valószínűsíti. Közös műhely(ek)ről árulkodnak a bajcsaiakat idéző egyszerű, mázas és mázatlan korsók, kancsók is, a mázatlanok vörösesbarna anyagúak, összeszűkülő nyakúak vagy széles szájúak, melyek egyrésze bordázott szalagperemes (4. kép 4-5; 5. kép 3-7; valamint MÉRI 1988, XXV t. alsó sor középen; vö. KOVÁCS 2001, Figs 10, 11/8). A korsók válla sok esetben vonalköteggel díszített. Bajcsán a festett áru viszonylag kis mennyiségben jelentkezik (vö. KOVÁCS 2001, Figs 7/1, 9/4, 12/6), Kanizsán azonban jellemző a különféle edények vörös festéssel való díszítése, mégpedig azonos stílusban (3. kép 4,6; 4. kép 5-6; valamint MÉRI 1988, XXVI. t. 1). A festés itt nemcsak a 16. század második felében készült tárgyakon gyakori, de a korábbi edényeken is, - ritkán fordul elő viszont 17. századiakon. A töredékeiben bemutatott festett edényhez (3. kép 4) nagyon hasonló a Barcson talált, s ugyancsak a 16. század utolsó évtizedeire, végére keltezhető festett fazék (KOVÁCS 1998, 170, 3. kép 5), mely a korábban leírtakkal szemben egy tágabb értelemben vett, festett árut készítő - Kanizsára is szállító - délnyugat-dunántúli fazekasműhelynek jellegzetes terméke lehet. A vártól keletre eső Kanizsa mezőváros ebben az időben a vár külvárosa, családostul a katonaság (főként huszárság) lakik benne, polgári lakossága, ipara, virágzó kereskedelme ekkorra gyakorlatilag megszűnt (VÁNDOR 1994, 335-337). Az edények egyrésze ennek ellenére Kanizsán készülhetett, bár készítésüket valószínűleg nemcsak ebben az időszakban, de már a megelőző évtizedekben sem lehet kizárólag Kanizsához kötni. Miután a várat alapvetően Zala vármegye, ill. a kanizsai uradalom falvai látták el (VÁNDOR 1994, 335-340), a műhelyeket ezekben kell keresni. Egy adat szerint például a 16. század első felében a somogyi (Fazekas)Dencs fazekasai termékeikkel adóztak Kanizsára (VÁNDOR 1994, 263), de nem tudjuk, ez érvényes-e a 16. század utolsó évtizedeire is. (Fazekasdencs 1597-ben még létezik!) Elképzelhető továbbá, hogy Sümegről is érkezett áru, esetleg nemcsak a 16. századi, hanem a 17. századi török Kanizsára is.

9 Bajcsára - annak ellenére, hogy katonailag a vár nem a kanizsai, hanem a stájer ellenőrzés alatt álló vend-bajcsavári végvidéki főkapitánysághoz tartozott (VÁNDOR 1994, 341; PÁLFFY 1999, 10) - részben ugyanazok a települések szállíthattak, mint Kanizsára, de Bajcsa ellátásában egyértelműen nagyobb szerepet kapott Stájerország és a Mura-vidék. Kanizsa esetében a tárgyak kronológiai határait nem szűkíthetjük le két évtizedre, mint Bajcsán, de valójában nem keltezhetünk sokkal tágabb időintervallumban. A Dél-Dunántúl gazdasági viszonyai ugyanis alapvetően megváltoztak először Szigetvár török kézre kerülésével, másodszor magának Kanizsának elfoglalásával. Mindkét esemény erőteljesen befolyásolta az ellátást, a Kanizsára szállító települések köre egyrészt szűkült, másrészt módosult. 1566 után a Kanizsától északra és a hátországban levő falvak előtérbe kerültek (MÉRI 1988, 15), bár a várnak a hódoltság alatti somogyi, baranyai és tolnai falvak is adóztak (VÁNDOR 1994, 315, 339). A helyzet 1600 után, a török berendezkedést követően még inkább átalakult. Az 1566., majd az 1600. évet ezért többé-kevésbé választóvonalnak tekinthetjük Kanizsa tárgyi kultúrájának változásában, a leleteket azonban jelenleg nem tudjuk falvakhoz, településekhez, műhelyekhez kötve csoportosítani. Bajcsa és Kanizsa egyezéseit vizsgálva felfigyeltünk arra, hogy a kanizsai anyagból alapvetően hiányoznak a Bajcsán megismert asztali edények; így a tányérok, poharak és a változatos díszedények (vö. KOVÁCS 2001, Figs 12-15). A kanizsai ásatásokból