Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Dobrovits Mihály–Őze Sándor: Török hatalom és parasztság a 16. századi Dél-Dunántúlon

158 Dobrovits Mihály - Óze Sándor formáció eddigi két egymást nem feltételező elmélete között.

28 Horváth 1961., Klanicay, 70-88, Szakály 1995.) A harmadik szempont, amely eddig még nem igen jelent meg a reformáció történet irodalmában, amely a végvári katonaság szerepét hangsúlyozza, a reformátor életrajzokban a ferences kolostorokat is magukba foglaló végvárakkal tűnik fel, egyben erősíti azt a nézetet, hogy a reformáció igehirdetői mindenképpen foglaljanak állást a török kérdésben. Ilyen várak például Gyula, Pápa, Eger, Várad, Szigetvár (Kálmáncsa) Kanizsa, Ozora, Segesd, és ezek parancsnokai a nagy reformációt támogató családok főúri-katonai udvarai, mint az Enyingi-Török, Perényi, Nádasdy, Báthori-Drágffy, Zrínyi, Kerecsényi, Ormosdi Székely, Lendvai Bánffy stb. festenek egységes képet a reformáció elterjedéséről. Számunkra tehát a reformáció elterjedése a magyar etnikumú területeken nem elsősorban főúri, vagy a jellegzetes mezővárosi településszerkezet kereskedelmi funkciójával indokolható. Mint a névsor kapcsán elmondtuk a folyamat központi szervező erejének a törökhöz való viszonyt tartjuk és a délvidéki reformációt is többek közt ennek függvényében, egy erre adott válaszként elemezhetjük. Ezért jut nagy szerephez a Szűcs Jenő által, a 15. századvégén elemzett ferences rend. Ezt egészíti ki földesúri hatalom és a paraszti-mezővárosi önkormányzatiság ellentétpárja, illetve azok a gazdaságtörténeti adatok, amelyek a szerepét, nem egymással szembeállítva, hanem egymást feltételezve szeretnénk kezelni. A török megjelenése után összeomlott az a másfél évszázados propaganda, amely a törököt az ősi ellenségként aposztrofálta, azonosította a gonosszal, a végítélet népével, akinek nyomában jár a pusztulás. A török nem űzte el a meghódolt keresztény parasztot, sőt meghagyja saját gazdasági, kulturális rendjében. Az 1514-es vereség, megtorpant felívelés után a délvidéki mezővárosi parasztpolgár elit meglepetéssel tapasztalja a török engedékenységét. Az új hatalom ezeken túl megpróbálkozott a népességet az iszlamizáció irányába vivő hidak kiépítésével is, a ez törekvés pedig egy egész Európára jellemző lelki bizonytalanság idején éri őket, amelyet súlyosbított Magyarországon, hogy a török megszállás után szétzilálódott a katolikus egyházszervezet, továbbá a parasztság és ezzel együtt a főként a ferencesek által befolyásolt népi egyház egy döntő vereség után találkozott ezzel a kihívással. A protestantizmus hamar felismeri a veszélyt, és az 50-es évek közepétől elutasítja a török államhoz való ideologikus közeledést. Jegyzetek: A Magyarországi németajkú városok reformációja hamarabb jelentkezett különböző okoknál fogva, mint a magyar ajkúaké, például a délvidéken. Itt jóval mohács után inkább csak a 30-as 40-es években jelentkezett. 2 Szerémi György: Magyarország romlásáról. Bp. 1961. 275. Monumenta Hungarica V. 3 Dobrovits Mihály-Őze Sándor: Melanchton és a hódoltságkori reformáció Iszlámképe. Lelkipásztor 1998. március-április. 4 Dernschwam Hans: Törökországi útinapló. Közreadja Tardy Lajos Budapest. 1984, 493. 5 500 magyar levél, Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz. 1549-1562. Közreadja Őze Sándor. Budapest. 1995. Bevezető tanulmány. Genthon István: Magyarország műemlékei I. (Budapest 7 Őzei.m. 471. 8 Kolosvári Sándor, Óvári Károly: 1000-1526. évi törvénycikkek Corpus Iuris Hungarici, I. Budapest 1899, ' Régi magyar levelestár (16-17 század) 9. 103-104. 10 500 magyar levél: 495. 11 Őze Sándor: „Bűneiért bünteti Isten a Magyar népet". Egy bibliai párhuzam vizsgálata a 16. századi nyomtatott egyházi irodalom alapján. Budapest 1991. Bibliotheca Humanitatis Historica a Museo Nationali Hungarico Diegesta. 12 Melius: Szent János Jelenései. Várad 1567. 209 b. 1 Fekete Lajos: Törökök és magyarok, két világnézet bajvívói. Budapest 14 Kunt, Metin: Transformation of Zimmî into Askerî, in: Braude, В.-Lewis, В.: Christians and Jews in the Ottoman Empire New York-London 1982, 57 15 Dobrovits-Őze: i.m. 16 Kissling, Jans Joachim: Das islamische Derwischtum als Bewahrer volksreligiöser Überlieferung, Beitrage zur Volkstumforschung XIV (1964: Religiose Volkskunde), 81-96. Kriiger, Eberhard: Vom Leumund der Derwischen, in: Majer, Hans Georg (Hsg.) Islamlundliche Abhandlungen (München 1974), 104-115 17 Srecko M. Dzaja Konfessionalitât und Nationalitàt Bosniens und der Herzegowina (München 1994), 57-58. 18 A kereszténység és az iszlám népvallási szintű együttműködésére saját terepgyakorlatai alapján jó példát szolgáltat: Krasztev Péter: Az ikonos türbe, in: Krasztev Péter: Mítosz, semmi más (Budapest 1997),: 145-156. Irodalmi adatokat idéz: Chadwick, Oven: A reformáció (Budapest 1998), 338-343