Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Kvassay Judit: 16. századi vastárgyak a középkori Mihon faluból

ZALAI MÚZEUM 10 2001 Kvassay Judit 16. századi vastárgyak a középkori Mihon faluból Csesztreg község (Zala megye, egykori lenti járás) határának északkeleti részén, a Cupi-patak árterét kísérő fiatal fenyves, a Mihomi-erdő szélén 1993-ban végzett szondázó ásatás során egy későközépkori ház maradványai kerültek napvilágra (1. kép 1.). A lelőhelyet az okleveles adatok és a földrajzi nevek alapján a középkori Mihon faluval lehet azonosítani. Mihon falu a Délnyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb családja, az alsólendvai Bánffyak birtokai közé tartozott. Neve - Mihou alakban - először 1334-ben tűnik fel az írott forrásokban, amikor a család őse megerősítést nyer a Lendva (Alsólendva, ma Lendava Szlovénia) várához tartozó Csesztreg, Szenterzsébet és Hétkutas birtokokban. A birtokok közt szereplő Hétkutas falucsoport tagjaként nevezik meg ekkor Mihont. Az oklevél tartalmazza a birtoktest határjárását is. A falu későbbi említései, sajnálatos módon, nagyon szűkszavúak. Az adatokból annyi azért kiolvasható, hogy a falu lélekszáma egyre fogyott. Utolsó ismert említése 1561-ből való. 1663-ban már csak pusztaként szerepel. A 18. század folyamán, egészen 1801-ig, számon tartották, mint külön pusztát, amelynek használatáért a szomszédos csesztregiek bért fizettek. Annak emléke, hogy Mihon különálló falu volt, mára már teljesen elenyészett. A helyi hagyomány szerint ezen a határrészen Csesztreg feküdt, mielőtt mai helyére költözött. A feltárást megelőző terepbejárás alkalmával a Cupi-patak partján, a későközépkori ház helyét rejtő kis halmot, mint a hajdani csesztregi templom helyét mutatták meg. A Cupi-patak és a Mihomi-ér összefolyásánál emelkedő dombra lokalizálható középkori Mihon falu emlékét csak földrajzi nevek őrizték meg. A területet fiatal fenyves erdő borítja, ahol a település teljes kiterjedésének megfigyelésére nincs lehetőség. Feltehetően egyike lehetett azoknak a 13. század második felétől kezdve telepített kis irtásfalvaknak, amelyek a kedvezőtlen földrajzi fekvés és talajviszonyok következtében fokozatosan elnéptelenedtek. A 16-17. század fordulóján, a környéket ért háborús dúlások csak a végső lökést adták meg a teljes pusztuláshoz: utána már nem volt érdemes újjáépíteni, megmaradt lakói beköltöztek a környező nagyobb településekre, a falu helyét az erdő ismét benőtte. Ezt a jelenséget figyelte meg és írta le Holl Imre a Mihontól mintegy 25 km-re délkeletre található, szintén a Bánffyak birtokai közé tartozó, a 16. század utolsó harmadában elpusztult Szentmihály falu kutatása során (HOLL 1990, 193— 195.). A két középkori település történetének párhuzamban állítását az írott források adatainak hasonlósága, valamint az egyező földrajzi környezet (mindkettő helye ma erdőben, két patakvölgy közti dombháton található) indokolja. A feltárt ház (1. kép 2.) egy téglalap alakú, északkelet-délnyugati hossztengelyü, 7,5x6 m belső méretű helyiségből állt. A kibontott alapnyomok, valamint a cölöplyukak elrendezése és mélysége kétségtelenné teszik, hogy földfelszíni, cölöpszerkezetü, ágasfás tetőszerkezetű volt az épület. A cölöpvázat kitöltő falazat - az apróra tört darabokból álló, laza paticsomladék alapján agyaggal tapasztott sövényfal lehetett. A helyiség északi sarkában állt a térdmagasságú (a padló szintjétől 40 cm magas) padkán nyugvó, 3,5x1,7 méteres, nyitott tűzhely. Tüzelőfelülete szabálytalan alakú, 6-8 cm vastag, gyengén átégett tapasztásában néhány apró, kopott edénytöredék volt. A tűzhely mellett kibontott nagy paticstömb talán a fölé épített szikrafogó töredéke lehetett. A tűzhely oldalába mélyített cölöp pedig a szikrafogónak a helyiség felé eső sarkát támaszthatta alá. A bejárat az északnyugati fal közepén helyezkedhetett el. Az északnyugati házfal cölöpének vonalában, attól 1,2 m-re, a ház alján kibontott, elszenesedett deszkarészletek - feltehetően az ajtódeszka maradványai - fölött előkerült ajtózáró vaspánt és reteszfő alapján legalábbis ez a valószínűsíthető helye. Az egykori belső járószintet a helyiség középső részén, foltokban, vékony agyagtapasztás jelezte. Az északi fal folytatásában talált elszenesedett palló, valamint a keleti házfal mellett kibontott faszenes réteg egy, a ház északkeleti sarkához toldott, fából készült kis fészer vagy kamra (kb. 2,7x2 méteres alapterületű) maradványai lehettek, ahol az előkerült leletek tanúsága szerint gazdasági eszközöket tároltak. Az épület tűzben pusztult el, amit a nagymennyiségű patics és az elszenesedett famaradványok mellett az előkerült leletek állapota is jelzett: A kerámia egy része a nagy hő hatására salakossá égett, illetve annyira deformálódott, hogy hiába van meg minden töredéke, nem állítható újból össze. A fémek megtartása a másodlagos égés következtében igen gyenge. A kisebb, vékonyabb fémdarabokból készültek vasmagja többnyire teljesen megsemmisült, így ezek a felszedés közben rendre szétporladtak. A Csesztreg-Mihomi-erdőben feltárt építmény több