Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)
Kostyál László: „Árpád hős magzatjai...” (A zalai Megyeháza egykori portrégalériájáról)
„Árpád hős magzatjai... " 259 oldású, festője a modellnek korábban Velázquez által is kedvelt (Id. Don Fjernando bíboros infáns portréja, Madrid, Prado) kutyás vadászként való ábrázolását részesítette előnyben, amely indokolja, sőt igényli a természetes környezetet. Paczka és Balló a századforduló jeles és divatos festői, különösen utóbbi, aki ekkor már a Mintaraj ziskola tanára, de öt évvel korábban, 1891-ben hoszszabb időt töltött Madridban Velázquez képeinek másolásával. Ez részben magyarázza a Zrínyi-portré jellegét, de az következik abból a tényből is, hogy a hagyományos, interieurbe helyezett reprezentatív portré egyre inkább időszerűtlenné vált, a kor ízlésének sokkal inkább megfelelt a nagyobb távlatokat biztosító, atmoszferikus hatásokat is megengedő szabadtéri környezet. A millennium által mesterségesen is gerjesztett historizáló hajlam különösen előnyös színben láthatta azt a megoldást, amelynek ábrázoltja és idézett festője egyaránt a 17. század első kétharmadának gyermeke volt. A megyei főispánok konzekvens megörökítésére való törekvés Zalában minden jel szerint a 20. század elejétől jelentkezett, visszamenő hatállyal is (az 1872-1875 között főispán Hertelendy Kálmán arcképét 1904-ben, a tisztet utódjaként 1879-ig betöltő Ürményi Józsefét 1905-ben festette meg Mányai József). A sorozat századforduló utáni része csak Tisza István térdképét tartalmazza kivételként (Mányai József Stetka Gyula után, 1922, illetve még az elkallódott Horthy-képmást). Ezt kivéve valamennyi ekkor készült portré sötét háttér elé állított mellkép. Egyiknek-másiknak jellegében már határozottan megmutatkozik az egyre gyorsabban teret hódító fotográfia hatása. Batthyány Pál arcképén (Innocent Ferenc, 1930) a kor fotóportréinak azt a kedvelt technikai megoldását látjuk viszont, amely a képmező szélén lévő, kevéssé jelentős motívumok elmosásával fokozottan a középtér felé irányítja a figyelmet. Az ábrázoltak itt valamennyien magyaros ruhában (többnyire díszmagyarban) kerültek lefestésre, Ürményi József kivételével, aki polgári ruhát visel, s e vonás jellemére vonatkozó Az egykori zalaegerszegi Megyeháza hivatali portrégalériájából a Göcseji Múzeum gyűjteményébe került alkotások adatolt felsorolásnál kronologikus sorrendet alkalmazunk. A többitől műfajilag eltérő két vallásos témájú alkotást a sor elejére helyeztük, ez keletkezésük időrendjének sem mond ellent. A sorban utolsóként szerepeltetjük Glatz Oszkár elveszett, de fotóról ismert Horthy-képmását. 1. Ismeretlen festő: Szent István felajánlja Máriának Magyarország koronáját 1770-es évek, vászon, olaj, 177x136,5 cm, ltsz. K.54.10. fontos utalást rejt magában. Zalai festővel 1918-ban találkozunk először, Pfeifer Elek nagykanizsai főgimnáziumi tanár személyében (Sipeki Bálás Béla portréja). Zalaiként még a zalaegerszegi gimnáziumban tanító Kassa Gábortól rendelték meg Bosnyák Géza (1923) és Kolbenschlag Béla (1925) arcmását, valamint a korábban Nagykanizsán működő, ekkor már Sümegen élő Sass Ferenc kapott megbízást 1937-ben Tabódy Tibor arcmásának megfestésére. Nem képezi a portrégaléria részét, mégis azzal együtt került a múzeumba Dorffmaister István Golgotája és a „Szent István felajánlja Magyarország koronáját Máriának" című kompozíció. Előző keletkezéséről (1793) pontos adatokkal rendelkezünk, s tudjuk róla, hogy az alispáni hivatalban volt korábbi helye. A másik alkotás az egész 18. század uralkodó eszmerendszerének, a Regnum Marianum gondolatkörnek legadekvátabb képzőművészeti megfogalmazása, s mint ilyen, még a század végén is kiválóan alkalmas lehetett arra, hogy - a világi legitimitást alátámasztó uralkodóportré mintájára transzcendens utalásként a megyei közigazgatás Istentől elrendelt voltát hangsúlyozza. Korábban a főispán hivatali szobáját díszítette. Az elmondottak nyilvánvalóvá teszik, hogy az egykori Megyeházáról a Göcseji Múzeumba került képegyüttes, és ezen belül az egyes alkotások (de esetükben természetesen nem elszigetelt zalai jelenségről van szó) elsősorban nem dekorációs szerepet töltöttek be, nem is a reprezentáció volt létrejöttük alapvető célja. Funkciójukat a közigazgatás legitimációjában és tekintélyének növelésében láthatjuk. Előbbit célozták az uralkodóportrék, utóbbit a korábbi főispánoknak, valamint a megyetörténet néhány kiemelkedő alakjának arcmásai, akiknek kvázi, mintegy szellemi síkon való jelenléte históriai szerepükből és politikai bölcsességükből fakadóan hangsúlyozta a mindenkori megyei közigazgatás konkrét hivatali személyektől részben függetlenné váló, évszázadokon átívelő tekintélyét. Jelzés nélkül Írod: Kostyál 1992. 197. és 204. 6. kép A lépcsős emelvényen Szent Imrével együtt megjelenő, hangsúlyozottan magyaros ruhát viselő Szent István térdre ereszkedve ajánlja bársonypárnán tartott koronáját a felhőn trónolva, fején koronával, Patrona Hungariae-ként feltűnő, harangszerűen leomló palástjával a köpönyeges Madonnák ikonográfiái sémáját is felidéző, gyermekét karján tartó Mária oltalmába. A kép bal oldalán az ország egyházi, a másikon világi méltóságai figyelik áhítattal a nagyjelentőségű eseményt. Reprezentatív, aranyozott faragványokkal díszített kerete (fent Katalógus:
