Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)
Mende Balázs Gusztáv: A Zalaszabar–borjúállási 9–10. századi temető demográfiai vázlata
228 Mende Balázs Gusztáv csecsemőhalálozás súlypontja inkább az első életév korai szakaszaira esik (perinatalis és neonatalis halálozás), míg a történeti népességek többségében a halálozási valószínűség a kisgyermekkorig vélhetően nem csökkent jelentősen. Ezt a tételt a zalaszabari temető adataira vonatkoztatva úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a 0 évesek száma azért olyan alacsony (relatíve), mert a gyermekkori veszteség fő haláloki tényezői jócskán áthúzódhattak az 1. életév határán. A zalaszabar-borjúállási temető történeti-régészeti kora jól datálható, használatának ideje mintegy 80-100 év. A vizsgálatokba bevonható egyedszám magas, temető korcsoporti és nemi megoszlása viszonylag kiegyensúlyozott, a csontmaradványok megtartási állapota alkalmas az elhalálozási életkor és a nemiség viszonylag pontos megállapítására. Ugyanakkor a temető belső genetikus összetétele az első vizsgálatok (Penrose-féle általánosított távolságszámítás) után homogénnek tűnik, azaz nagyobb mértékű exogén hatást nem feltételez. Mindezek figyelembe vételével a zalaszabari népességet önmagában, korrekció nélkül érdemes értelmezni, lévén a csecsemők számának a Kárpát-medence korabeli népességeihez legközelebb álló modellekkel történő korrigálásával kapott adatok egy rendkívül alacsony születéskor várható élettartamot jelző népességet mutatnak, mindegyik modell mindhárom szintje esetében. A temetőkben talált csecsemők száma a kilencedik századi temetők esetében általánosan magas. Ha a csecsemőhiány okai közül a betemetési szokásokat (illetve a be nem temetési szokásokat) helyezzük előtérbe, úgy kikerülhetetlen annak a konzekvenciának a levonása, miszerint a Dunántúl kilencedik századi népességei körében erőteljesen megváltoznak betemetést nagyban befolyásoló vallási-rituális hagyományok. Ez kiváltképpen az avar kori népességekkel szemben feltűnő. Ennek oki háttere bizonyára más-más válaszokat kíván a történésztől és a régésztől, de a legkézenfekvőbb az, ha e temetőket frissen letelepedett-letelepített népességek hagyatékának tekintjük, amelyek valószínűleg genetikusan is különböznek az avar korszakban temetkezett népességektől. Összegzés A zalaszabar-borjúállási 9-10. századi temető több, mint 800 sírjának anyagára épülő demográfiai számítások egy magas csecsemő- és gyermekhalandóságú, jó felnőttkori nemi és korcsoporti megoszlást mutató népességet írnak le. A születéskor várható élettartam nagyon alacsony, s nem növekedik jelentősen a 2-3. életév végéig sem. A vártnál magasabb az 1-14 évesek aránya, ami az egész gyermekkorosztály általánosan rossz túlélési viszonyait jelzi. A temető demográfiai viszonyai egy nyugodt, békés körülmények között élő és lényeges külső hatást (pl. háború) nem mutató népességet mutatnak. A talált csecsemők (és gyermekek) magas száma a Kárpát-medence 9. századi dunántúli népességeinél, így a zalaszabari és garabonci temetők esetében is általánosnak mondható. A cikk témáját képező Zalaszabar Borjúállás-sziget temetőjének feldolgozása részben az F 023709. számú Ifjúsági OTKA Pályázat keretén belül, annak anyagi segítségével történt. Jegyzetek: 1 RégFüz 23 (1969)59.0. 2 RégFüz 34 (1981) 66. o, RégFüz 35 (1982) 83. o, RégFüz 36 (1983) 74. o, RégFüz 37 (1984) 80. o, RégFüz 38 (1985) 76.0. Köszönettel tartozom dr. Valkovics Emil professzor úrnak, aki e problémára felhívta a figyelmemet és számos demográfiai kérdésben segített tanácsaival Irodalom: ACSADI, GY., NEMESKÉRI, J. (1970): History of Human Life Span and Mortality. Akadémiai Kiadó Budapest COALE, A.J., DEMÉNY, P. (1966): Regional Model Life Tables and Stable Populations. Princeton Univ. Press, New York, 13; 871 ÉRY, K.(1992): Anthropologische Untersuchungen andrei Population aus dem 9. Jahrhundert in Westungarn (Graberfelder Garabonc I und П, Zalaszabar-Dezsösziget). ANTAEUS 21, 337-475. ÉRY, K, KRALOVÁNSZKY, A., NEMESKÉRI, J. (1963):