Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

P. Barna Judit: A dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrájának leletei Balatonmagyaród–Kápolnapusztáról

14 P. Barna Judit két fö irányzat alakult ki. 1. A vonalak a hajat, ruházatot, testékszereket ábrázolják (QUITTA 1960.170; HÖCKMANN 1965.1, 7; MAKKAY 1972.18; uő: 1975; GLASER 1993. 407.). 2. Az ún. röntgen-stílus szerint ezzel szemben a bekarcolt vonalak nem a hajat, ruházatot, testékszereket jelenítik meg, hanem az emberi csontvázat akarják láthatóvá tenni (OTZOL 1975.1; uő; 1978.99; WAMSER 1980. 17, 31; MAURER 1972.7; uő: 1981.65.). A balatonmagyaródi idol rendelkezik két olyan jegygyei, melyek alapján a második felfogás - konkrétan e szobor esetében - valószínűbbnek tűnik. A. A hason lévő két ferde bekarcolás (azaz a bordák) alatt lévő rövid, vízszintes bekarcolások nem igen jelezhetnek ruhadarabot vagy ékszert, ellenben elhelyezésük megfelel a térdek anatómiai helyének. B. A fej két oldalán félkör alakú bekarcolásokat látni, melyek véleményünk szerint nem a hajviseletet, hanem a föleket jelzik. Erre a részletre is ismert párhuzam: a kisebb bicskei idol fején ugyanilyen félkör alakú bekarcolások vannak. R. Glâser megkülönbözteti a VK idolok egy olyan csoportját, melyeknél a hajviselet és a hozzátartozó fejdísz ábrázolása részletesen kidolgozott.

12 Ide sorolja azt a bicskei torzót is. melyen a kérdéses félkör alakú bekarcolások is fellelhetők (GLÀSER 1993.406-408.). A balatonmagyaródi szobrocska fejének hátsó része letört. így nem ismerjük hajviseletét s nem tudjuk, viselt-e fejdíszt vagy sem. A fej hátrafelé megnyújtott alakja, valamint a törésfelületen megfigyelhető apró beszurkálások megengedik ugyan a feltételezést, hogy a jellegzetes fejdíszt vagy hajviseletet eredetileg ezen a szobron is ábrázolták. A szobrocska egy fontos részletben azonban eltér a többi olyan idoltól, melyeken a hajviselet ábrázolása hangsúlyos: nem jelezték rajta a hajat az arctól elválasztó fejpántot vagy diadémot. Ez pedig az említett típusú szobroknál szinte attribútumnak tekinthető, s hiánya olyan jelentős eltérés, hogy kérdésessé teszi, vajon tényleg a haj és a fejdísz ábrázolásának részletei-e a félkör alakú bekarcolások. Ez az eltérés, ha nem is bizonyítja, de valószínűsíti, hogy leletünkön inkább a fülek ábrázolásáról lehet szó. 2. A szobor talán legszembetűnőbb vonása a karakterisztikusan megformált fej, ami az ún. háromszög alakú fejű idolok csoportjába sorolja leletünket. Ennek a határozottan elkülönülő típusnak fő jellemzője az arc lapossága. A homlok és a tarkó oldalra élesen kiugrik, s így a lapos fejtetőnek háromszög formája lesz. Az orr plasztikusan, a szemek és a száj - nem mindig - vízszintes vonalakként jelennek meg. A koponyatetőn hajfonat módjára megjelenő vonalak ábrázolják a hajat (QUITTA 1960.170.). A háromszög alakú fej egy szinte kanonizált normál típusnak tartható a vonaldíszes kerámia kultúrájában, amihez a morva és a középnémet leletek többsége tartozik (HÖCKMANN 1965.1.). A fejformát tekintve számos rokon lelet ismert: Boskovstejn (HÖCKMANN 1965. Abb. 1/1, 8.), Quedlinburg (uo. 1/3.), Nerkewitz (uo. 1/4.), Bojanovice (uo. 1/6.), Mohelnice (TICHY 1962. Abb. 14/4.). Magyarországon ez a típus a Szatmár-csoportban: Ebes (KALICZMAKKAY 1977. Taf. 15/4a-b-c.), TiszabezdédServápa (uo. Taf. 84/2.), Tiszavalk (KOREK 1972. Taf. 10/4.),

13 ill. azt követően az AVK és csoportjai területén gyakori: Hajdúszoboszló

14 (HÖCKMANN 1972. KatNr. A-7; KRALOVÁNSZKY 1958.82.), HortobágyZámpuszta (CSALOG 1955. Taf. 6/11.), TiszavasváriKeresztfal

15 (KALICZ-MAKKAY 1977. Taf. 186/5-6.), Edelény-Borsod

16 (HÖCKMANN 1965. Abb.2/3.). A Szakáiháti-csoportban is elterjedt ez a típus Hódmezővásárhely-Szakáihát (KALICZ-MAKKAY 1977. Taf. 153/3; HÖCKMANN 1965. Abb. 2/4.), Hódmezővásárhely-Kökénydomb (HÖCKMANN 1965. Abb.2/2.). Höckmann a háromszög alakú, egyenes vagy lekerekített homlokú idolokat a VK-idolok egy helyi variánsának véli, mely Magyarországtól Sziléziáig terjedt el. A kykladikus, háromszög alakú fejek a Vinca-, Tisza17 és Dimini-kultúrákból ismertek (QUITTA 1960.170.), szórványosan a Körös-kultúrában is előfordulnak (QUITTA 1960. Abb. lOh). Jelenlétüket Höckmann a VK-ban fellépő Vinca-jelenségek egyikének tartja (HÖCKMANN 1965.5.). 3. További fontos jegye leletünknek, hogy karjait vízszintes csonkok jelzik. A karok ilyen megformálása a korai időkre jellemző (Zalavár, Cifer-Pác, TiszabezdédServápa), de Magyarországon ez később is szabály a Szakáiháti-csoportban (Hódmezővásárhely-Kökénydomb. Szakáihát). Gyakran más területeken is előfordul, a VK-ban (Tîrpeçti, Boskovstejn, Reikersdorf, Grübern, Butzbach, Offenbach-Rumpenheim) és a Stichband kerámia kultúrájában is (HÖCKMANN 1972. 188.). Az eddigieket figyelembe véve, szembetűnő a balatonmagyaródi szobor archaikus jellege. A DVK (Közép-európai) VK körébe tartozó párhuzamok - a kisunyomi, a sukorói és a pulkaui torzókat kivéve mind a korai VK-ból származnak. Egy ilyen korai datálás - pusztán a tipológiai jegyek alapján - felmerülhetne leletünkkel kapcsolatban is, de egyrészt a kísérő leletek összessége ezt nem támasztja alá, másrészt pedig, mint az említett példák némelyike

18 tanúsítja, a három vizsgált jegy (a fenyőág motívum, a háromszög alakú fej, a vízszintes karcsonkok) mindegyike tovább él a korai VK időszak után is. A kisunyomi töredék, mely szintén a Keszthelyi-csoport lelete s megformálás és díszítés alapján is a legközelebbi rokon lelet, ez utóbbi tekintetében szintén még az idősebb fázis hagyományait tükrözi. Az idolok archaikus jellege valószínűleg a korai szakasz hagyományának továbbélésével magyarázható. Ez a DVK idősebb szakaszához való erősebb kötődés a Keszthelyi-csoportra általában is jellemző, s különösen érvényesülhetett az idolok - mint a szellemi, kultikus szféra tárgyai - esetében, melyek nem divatföggők, a