Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Németh József: Zalai városok szellemi kisugárzó hatása a 19. század végén

158 Németh József számos teológiai, talmudjogi munkája jelent meg, mindegyik németül. Összesen 18 kötetéről tudunk, ennek épp a fele kanizsai nyomdából került ki (egyiknek javított, bővített harmadik kiadása aztán Bécsben is), s közülük három révén világhírt is szerzett. Sok írása jelent meg az akkor európai folyóiratokban (Orient, Ben-Chananja, stb.). A család további sorsát jellemzi, hogy egyik unokája báró Szterényi József jeles közgazdász, szakíró, kereskedelmi miniszter, a felsőház tagja lett. Fassel Hirsch utójául Neumann Edét választották. Fiatalon került Kanizsára, 1859-ben született Budapesten, 1882-ben avatták bölcsészdoktorrá, a következő évben rabbivá. 1883-tól haláláig, 1918. december 12-ig kanizsai főrabbi. A Rabbiképző Intézet vezérlőbizottságának tagja, az Országos Rabbiegyesület elnöke volt. Értékes irodalmi munkásságot fejtett ki. Szerkesztette a Magyar Izraelt, a rabbiegyesület hivatalos közlönyét. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat évkönyveiben megjelent értékes tanulmányain kívül számos önálló könyve jelent meg. több kitűnő tankönyvet írt. Fontosabb kötetei: A mohamedán József-monda eredete és fejlődése (1881), Hitszónoklatok és beszédek (1886), Zsidó vallástörténet (2 kötet. 1894-1897), Rövid héber nyelvtan (1895), Kayserling (1908), Az asszír korszak prófétái és a zsidók története (1908). Fia, Naményi Ernő is neves közgazdász, művészettörténész lett. A városban a hitközség külön iskolát is fenntartott. Pedagógusaik egy része a város életében is kiemelkedő szerepre tett szert, rangot vívott ki, s munkásságuk nem egy eleme országos visszhangot is kapott. Először Boronkay Károly hívta fel magára a figyelmet. 1830-ban Sárbogárdon született, rabbinak készült, majd a polgári iskolában tanári képesítést szerzett. Pár esztendei nevelősködés után Újvidéken tanított, 1856ban került Nagykanizsára. Nevét a kiegyezés évében változtatta Braunról Boronkayra. 1896-ban nyugdíjazták, 1899-ben halt meg. Az ötvenes években németországi lapokban kezdett publikálni, 1863 után a Pesti Naplóban, a Tanodái Lapokban, az Izraelita Közlönyben, a Zalai-Somogyi Közlönyben, a Zalai Tanügyben és más periodikákban is. Nagykanizsán két kiadásban is megjelent Héber ABC és olvasókönyve, ugyancsak két alkalommal az elemi iskolák számára írt Magyar nyelvgyakorlatok című tankönyve. Utóbbi 3. és 4. kiadása Budapesten látott napvilágot. A város századvégi művelődésének egyik legjelentősebb alakja a mára némileg (méltatlanul) elfeledett Hoffmann Mór. 1843-ban Devecserben született, közép-, iskolai tanulmányait Pápán, Vácott, Győrben, Komáromban, Pesten végezte. 1861-62-ben segédtanító, nevelő volt, 1863-64-ben tanítóképzőbe járt, ezután Veszprémben tanító, több helyen nevelő. 1869-ben került Nagykanizsára, 1875-ig az izraelita elemi iskola tanítója. 30 évesen tett érettségi vizsgát, a következő évben polgári iskolai tanári, 1882-ben a budapesti egyetemen középiskolai tanári oklevelet szerzett. A polgári iskolában tanított, 1897-ben igazgató, 1902-ben nyugdíjba vonult. Pestre költözött, ott halt meg 1915-ben. 17 esztendős korában folyamatosan jelentek meg cikkei számos magyar és német nyelvű lapban, elsősorban pedagógiai és irodalmi témákról. Szinnyei: Magyar írók élete és munkái Hoffmann adatait is tartalmazó, 1896ban megjelent IV. kötetet 32 művéről ad számot, ezt Gulyás 39-re egészítette ki, nem számítva a 2. és 3. kiadásokat. A publikált művek skálája rendkívül széles: szépirodalom, fordítások, pedagógiai szakmunkák, tankönyvek, magyar- és világirodalmi tanulmányok, publicisztika, stb. A legtöbbjét Nagykanizsán, de néhányat Lipcsében, Pesten, Szegeden adták ki. A korabeli Kanizsa társadalmi viszonyaira jellemző, hogy Hoffmann, a zsidó polgári iskola tanára Perényi József piarista szerzetessel együtt írt német nyelvkönyvet gimnazisták számára. (A címlapon az 1903-as, 7. kiadásban már Hevesi Mór álnéven. Fia ekkor már egy évtizede Hevesi Sándor néven szerepel.) Pár esztendeig Hoffmann kollégája volt Alpár Mór. 1860-ban született Verbón, Nyitra megyében. Családi neve 1899-ig Altmann. Középiskoláit Bécsben, az izraelita tanítóképzőt Budapesten végezte. 1881-től tanított Kanizsán, előbb a zsidó elemi, 1894-től a polgári iskolában. 1903-ban Tapolcára költözött. Versei, nyelvkönyve, természetrajz könyve 1885-ben, illetve 1886ban került ki a nyomdából. Tanártársa volt Bun Samu, aki 1868-ban, 24 éves tanítóként Székesfehérvárról költözött a városba. A zsidó hitközség elemi iskolájában tanított, 1883-tól az elemi és a kereskedelmi iskola igazgatója volt. 44 éves, amikor középkereskedelmi iskolai tanári képesítést megszerzi. 1916-ig tanított, 1937-ben halt meg. Már a 20. század első három évtizedében bontakozott ki Villányi Henrik tanár, szerkesztő tevékenysége, de jelentőségére, igényességére utal, hogy 1890-ben. Lipcsében jelent meg német nyelvű pedagógiai kötete. A város szellemi életének három évtizeden át talán legjelentősebb szereplője Bátorfi Lajos volt. Nem Kanizsa szülötte, némi kitérőkkel Kiskunfélegyházáról érkezett, ott született 1835-ben. Szegeden, Aradon, Pesten tanult, s tisztviselői állását hamarosan szerkesztőségi munkára cserélte fel. Rövid ideig a Borászati Lapok munkatársa, majd a Győri Közlönynél szerzett hosszabb újságírói gyakorlatot. A kiegyezés esztendejétől dolgozott Kanizsán: a Zala-Somogyi Közlöny segédszerkesztője, majd szerkesztője. 1874-től Öt év megszakítással halálig a Zalai Közlöny szerkesztője. 1876-1878 között havonta egyszer jelentek meg az Adatok Zala megye történetéhez sorozat kis alakú füzetei, melyek öt kötetbe gyűjtve 120 esztendő után is a megye történetének gyak-