Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Németh József: Zalai városok szellemi kisugárzó hatása a 19. század végén

Zalai városok szellemi kisugárzó hatása a 19. század végén 157 soroljuk ide.) A szellemi kibontakozás csak a gimnázium megnyitása, a rendkívül képzett, ambiciózus tanári kar megerősödése után vált érzékelhetővé. Itt is múzeumalapító törekvések szökkentek szárba, néhány könyv is megjelent, színvonalas előadások hangzottak el. A gimnázium tanári karának szellemi tevékenysége a város kulturális életét ugyan felrázta, de igazán kisugárzó hatásúvá nem tudta erősíteni. Hosszabb távú, nagyobb hatókörű szellem élet nem tudott kibontakozni, s rangot, tekintélyt továbbra is csak a megyeszékhely-jellegből kölcsönözhetett. Ebben az is szerepet játszott, hogy a város külső képe ugyan előnyösen változott, de gazdasági súlya jelentéktelen maradt. Egyetlen számottevő műhelye, ipari üzeme sem tudott erőre kapni. Nyomda a reformkortól folyamatosan működött, de főleg hivatali kiadványokat, később hetilapot állított elő, könyvet alig. Ha igen, az is elvétve volt egerszegi szerző műve. Foki Ibolya számítása szerint 1864-1900 között 8 könyvjellegű termék került ki a megyeszékhely nyomdájából, ebből hat az utolsó évtizedben. Közülük egy bizonyult időtállónak: egy 1885-ben Andráshidára került fiatal tanító, Nóvák Mihály kötete: Zalavármegye az 1848-49. évi szabadságharcban. Nagykanizsa a századfordulón a megye legjelentősebb városa. Nemcsak 26.000 lakosával emelkedett ki, hanem élénk kereskedelmi tevékenységével, másfél század óta forgalmas piacával, nagy hatókörű pénzintézeteivel is. 1892-ben már megszólalt a helyi telefon, a városközi távbeszélés is hamarosan, a milleneum esztendejében lehetővé vált. (A megyeszékhely lakóinak erre még egy évtizedet várniuk kellett.) Igaz ugyan, hogy a század utolsó negyedében Kaposvár és vasútja lendületesebb fejlődése miatt Kanizsa kereskedelmi növekedése lelassult, de ezt akkor még látványosan ellensúlyozta a megnyíló gyárak, üzemek sora. A városban nagyszámú és súlyú zsidó lakosság élt (1910-ben 3378 fő), főleg ők álltak a gazdasági élet élén. A kulturális élet többszínűségére utal, hogy ekkor még 706 német és 313 horvát anyanyelvű kanizsai polgárt is számon tartottak. A magukat magyarnak vallók is gyakran mindkét nyelvet használták családon belül is. Fejtő Ferenc emlékezéseiből tudjuk, famíliájában a magyar, a német és a horvát nyelv egyaránt természetes volt. A kereskedelemben, a hitelintézetek különböző ágaiban több mint ezer ember dolgozott (1021), különösen sokan keresték kenyerüket a közlekedésben (943), az iparban pedig 3874 keresőt tartottak számon. Ez időben a megyében 37 iparvállalat foglalkoztatott húsznál több alkalmazottat, ebből 16 cég volt kanizsai székhelyű. 1765 óta fogadta tanítványait a piarista atyák vezette gimnázium. Igaz, hogy soha nem működhetett jó körülmények között, a rend maga sem sorolta legjobb iskolái közé. Szerepét azonban megnövelte egyrészt helyzeti előnye (a megyeszékhelyen csak 1895-ben indult gimnázium), másrészt a piarista rend toleráns, felvilágosult tanítási szelleme, a tudós-tanár típusának hagyománya. A tehetségesebbnek ítélt tanárok ugyan csak pár évet töltöttek a városban, s igyekeztek a nagyobb hírű iskolákba kerülni, s ebben rendi elöljáróik is támogatták őket. Mégis az iskola joggal tartotta számon neves tanárai között Czirbusz Gézát, Pachinger Alajost, Perényi Józsefet. A jeles biológus Pachinger 1895-1901 között az intézmény igazgatója is volt. Perényinek több irodalomtörténeti műve jelent meg a városban (Az Oberon nyelvezete 1898, Endrődy János életrajza 1899, Mephisto és Lucifer 1900, Irodalomtörténetírásunk első munkásai 1902, Szemere Miklós és Tompa levelezése 1902), A piarista tanárok nemcsak részesei, alakítót is voltak a város szellemi életének. A társadalmi egyesületekben társak voltak a világi értelmiséggel, nem egyszer a zsidó polgárság szellemi elitjével is. Több elemi és polgári iskolai tanár főleg irodalmi tevékenysége következtében vált ismertté. Ők a város társadalmi életében kisebb szerepet vállaltak, ennek hiányáért kárpótolták magukat a legkülönbözőbb - kanizsai és fővárosi lapokban - megjelent publikációikkal, köteteikkel. Irodalmi termésük zöme nem vált maradandó értékké, de a századvég éveiben nevüket jól csengővé tette. Hajgató Sándor 1869-ben Kiskanizsára került, 1873tól a kanizsai felső leányiskola tanára volt. 1876-ban szerzett polgári iskolai tanári oklevelet, ettől kezdve a polgári leányiskolában tanított. Többféle műfajban, sok helyütt publikált, versesköteteit Nagykanizsán adta ki. Szalay Sándor 1876-ban szerezte oklevelét Csurgón, ez évben lett segédtanító, majd tanító, végül igazgató Nagykanizsán. 1880-tól jelentek meg verses elbeszélő kötetei, drámái Kanizsán, Pozsonyban, Pesten. Több kiadásban is napvilágot látott a megye földrajzát bemutató tankönyvecskéje, 1882-1885 között ő szerkesztette a Zalai Közlönyt, majd egy esztendeig a Zalai Tanügyet. Mára már némileg elfeledett, akkoriban a haza határain is túlnyúló kulturális tényezőt jelentett a zsidó értelmiség legjava. Löw Lipót rabbi városbéli működése még jóval tárgyalt korszakunk előtti időre, a szabadságharcot megelőző esztendőkre esett, de utódai tevékenysége is túlnőtt a város által igényelt kereteken. Fassel Hirsch 1851-1883 között volt a szép, klasszicista zsinagóga főrabbija. Morvaországban született, Prossnitzban (Prostejov) kezdte pályáját. 50 esztendős volt már, amikor a kanizsai hívők lelki vezetőjükké hívták. Ekkora már több műve jelent meg Bécsben, Lipcsében, Prágában, mindegyik német nyelven. Határozottan állást foglalt a zsidó hitújító törekvések mellett, s csatlakozott az augsburgi rabbigyülekezetnek e szellemben hozott határozatához. Több alkalmi füzetén kívül