Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Rábavölgyi Attila: Nyugat-Somogy uradalmainak népesség- és birtokváltozásai a 19. sz. folyamán (1767–1890). A marcali hát
ZALAI MÚZEUM 7 1997 Rábavölgyi Attila: Nyugat-Somogy uradalmainak népesség- és birtokváltozásai a 19. sz. folyamán (1767-1890) A Marcali-hát E dolgozat részét képezi annak a hosszú távú kutatásnak, amely a kisrégió modernizációs folyamatát kívánja nyomon követni. 1 A kb. 300 km 2 kiterjedésű nyugat-somogyi terület közigazgatásilag ugyan a vármegyéhez tartozik, de Zala vármegyével (elsősorban Kanizsával és Keszthellyel) kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokat alakított ki az adott időszakban. Bevezetés A kutatás első részeként most csak az uradalmak kialakulásáról, településeikről, a 18. sz. végétől a múlt század végéig lejátszódott népesség- és birtokváltozásokról ejtünk szót. A vizsgálódásunk célja, hogy mikroszinten nyomon kövessük a makro jelenségeket és esetleges tájspecifikumot találjunk. A népességnövekedés ütemét a 19. sz. első felében jelentősebbnek várjuk, mint az 1850 utáni időszakban, mivel a török kiűzését követő időszakban lezajlottak a legjelentősebb változások (betelepítések, belső migráció, a kezdeti viszonylagos földbőség megszűnése). S jelentős gyarapodást elsősorban a kisrégió mezővárosainál (Marcali, Kéthely, Böhönye) regisztrálhatjuk majd. A birtoktesteket illetően az 1848-as változások ellenére sem számolunk jelentős csökkenéssel és Somogy megyére jellemző nagybirtokrendszer hegemóniáját tételezzük fel. A majorságok szerepe a népességösszeírások tükrében egyre erőteljesebb, melyet a „servi nobilium" rétegének kiszélesedése is alátámaszt. Dolgozatunkhoz felhasználtuk a 1786-87-es, az 1804-es, 1841-42-es, az 1850-es, 1857-es, 1870-es és 1890-es összeírások adatait. A birtokösszeírások közül az 1767-es, 1799-es, 1806-os, 1848-as és 1895-ös forrásokat, illetve forrásfeldolgozásokat tekintjük kiindulópontnak. Előszó helyett A jelentős változások, - melyek Nyugat-Európa államaiban az adott időszakban az agrárszférában lezajlottak - a Lajtán-túli területeken is jelentkeztek - kicsit késve és más ütemben. A 18. század közepétől kezdődő folyamat a magyar mezőgazdaságban eltérően jelentkezik. A 18-19. század fordulója időszakában már körvonalazódik jónéhány olyan uradalom, amely - a helyi természeti és gazdasági sajátosságokhoz alkalmazkodva - az új eszmék, művelési rendszerek és technikai újdonságok alkalmazását kezdi el. A jobbágygazdaságok ekkor még - elsősorban a birtokviszonyok és a szűkös anyagi lehetőségeik miatt - nem képesek jelentős mértékben versenyre kelni a birtokkomplexumokkal. így előbbiek - főleg a konjunkturális időszakokban - nagyobb előnyökhöz jutottak. Csite András 2 egyik tanulmányában nyomon követi a Tóth Tibor által bevezetett nagybirtok -» nagybirtoküzem -» nagyüzem terminológia első két alkotóeleme közötti folyamatot. Továbbiakban összehasonlítja a mernyei, a gödöllői és a keszthelyi uradalom nagybirtoküzemmé válásának folyamatát. Felhívja a figyelmet arra, hogy más-más időszakban, eltérő motivációtól vezérelve kezdik el a termelés korszerűsítését. A mernyei uradalomban 1828-tól épül ki a gyapjú- és gabonakonjunktúrához kapcsolódva, a Grassalkovichok megrendült anyagi helyzete hat kényszerítően a „reformra" (1784-1807), míg Festetics György 3 esetében a presztízs megőrzése adta a lendületet a változtatásokhoz (Georgikon, Helikoni ünnepségek) 1795 és 1805 között. Mindezek mellett a szerző hangsúlyt helyez a birtokigazgatásban résztvevő személyekre, azok felkészültségére és ambícióira. Az uradalmak reakciói a gazdasági változásokra különbözőek és az előrelépések nem feltétlenül kötődnek konjunkturális érához. A későbbi kutatásaink folyamán is a kistáj uradalmainak (főúri és egyházi egyaránt) gazdálkodása figyelmünk középpontjában fog elhelyezkedni, hiszen ahogy Somogy vármegyében úgy térségünkben is meghatározó szerepet játszottak, nemcsak kiterjedésüket, hanem szervezettségüket, produktivitásukat tekintve is. Mielőtt vizsgálódásunkat megkezdenénk röviden jellemezzük a kisrégió természetföldrajzi adottságait.
