Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Rózsáné Lendvai Anna: 19. századi inasfelszabadító levelek az első magyar ipartörvényig
19. századi inasfelszabadító levelek az első magyar ipartörvényig 97 kimondja, hogy „... a felszabadító levél szokás szerinti alakban kiadatik;" 11 ; valószínűsíthető, hogy „forgalomban" volt a céhek között egy formaszöveg, amelyet kölcsönözhettek - s esetenként csupán kifejezésformában eltérően -, másolhattak. Ez a megállapítás természetszerűen a kézírásos felszabadítólevelekre vonatkozik, ugyanis az okiratok egy része nyomtatott, az esetek egy részében feltüntetve a nyomda nevét is. A nyomtatott oklevelek többé-kevésbé díszített űrlapok, amelyeken a személyi adatok számára üresen hagyott helyekre kézzel írták be az inas nevét, születési helyét, vallását, tanítómestere nevét, tanulóideje időtartamát, az oklevél keltezését; 1820-ból arra is van példa, hogy Ausztriában nyomtatott, császári címeres űrlapot használ magyarországi céh. 12 Az inasfelszabadító okiratok tartalmát illetően - és itt a személyi adatokra figyelve - roppant érdekes feladat lenne egyenként vizsgálni őket, különösen akkor, ha a felszabadított inasra vonatkozóan egyéb források, (pl. vándorkönyv, legénylajstrom) is vannak, ugyanis ifjú iparosok pályaindulása lenne megrajzolható. Mivel az ilyen források megléte szinte kivételes, továbbá terjedelmi korlátok szabta lehetőség sincs rá, csupán arra kell korlátozni a vizsgálatot, hogy az okiratok szembetűnő közös vagy eltérő jegyeire hívjuk fel a figyelmet. A már korábban említett tanulmány mutat rá arra a nagyon fontos tényre, hogy az inasfelszabadító levelek mint okiratok, az oklevéltan szabályai szerint készült oklevelek. Készítői az oklevélírás tartalmi és formai követelményei szerinti bevezető - majd fő- és záró részre tagolták a szöveget. 13 Ezek az oklevéltani jellemzők forrásainkban is fellelhetőek. Tartalmazzák a kiállító nevét (esetünkben az illetékes céh), majd a felszabadítandó inas (tanuló, tanonc) nevét, születési helyét és születési idejét, vallását, majd tanítómestere nevét, inaskodása időtartamát (legtöbb esetben beszegődésének évét, hónapját és napját), amely forrásainkban egy-két kivételtől eltekintve 3 év. Fontos, s minden oklevélben szereplő megállapítás, hogy az inas tanulási idejét becsületesen, szorgalmasan töltötte, s a mesterséget megtanulta. Ezután közlik felszabadulásának pontos dátumát, esetenként a felszabaduláskori szokásokat, anyagi kötelezettségek teljesítését. A főrész azzal zárul, hogy a nevezett a legények sorába lép, és ezért az oklevelet kiállító céh kéri, hogy bármely helységben fogadják őt tisztességgel a mestertársak. Hitelesítésként a fő- és alcéhmester, esetenként atyamester és dékánmester is aláírja az oklevelet, gyakran a céhcommissarius is. A később keletkezett és a német nyelvű oklevelekben „Ober- und Unter Vorsteher" az aláíró. Forrásaink legtöbbje megőrizte piros viasz céhpecsétjét - esetenként tökéletes állapotban -, vagy a használt szárazbélyegzőt. 2. Első korszakunkból való okleveleink mind magyarországi kiállításúak. Közülük 2 latin, 2 német és 5 magyar nyelvű. Míg a latin és magyar nyelvűek mind „Testimoniális levél"-nek, vagyis tanúsítvány-bizonyítványnak, a német nyelvűek „Lehrbrief-nek, tanulólevélnek nevezik az iratot. Figyelemre érdemes, hogy az 5 kiskomáromi takácsfelszabadító levél közül kettő latin nyelvű, a másik három ezeknek magyar nyelvű változata. Feltűnő jelenség, hogy míg az 1827-es keltezésű, Fodor Antal számára készült felszabadító levél tartalmazza, hogy ő (ti. Fodor Antal) „... a keresztelő bort, koszorúváltságott íro garast séckbitset legén Igazságott... a Bötsületes öreg Chaenek mind a Bötsületes Kis Társoságnak Tehettsége szerént be Szolgálván..." vagyis a felszabadításkor e kötelezettségeit teljesítette -, ilyen „tartozások" a latin nyelvű iratokban, valamint Rácz Imre és Béda Bálint felszabadító levelében nem szerepelnek, megtalálhatóak viszont a keszthelyi takács és a kanizsai csizmadia inasfelszabadító levelében. Ez ellentétes az 1813. évi szabályozás VIII. cikkelyének azzal a rendelkezésével, hogy a „... felszabadítás minden eddig szokásban lévő szertartásoknak és visszaéléseknek elmellőzésével..." történjék. Fodor Antal felszabadító levelének kiállítói ezt a rendelkezést vagy nem ismerték vagy a korábban kialakult jogszokást a hatályos szabályozás ellenére gyakorolták. Az első korszakbeli szabadítólevelek jellegzetessége még, hogy „... Czéhünk árticulusa szerint..." történik minden, vagyis a szöveg a céh privilégiumára hivatkozik. Valamennyi takács-testimonium a takácsmesterség jellegzetes eszközét, vetélőt ábrázoló piros viaszpecséttel, valamint a szükséges aláírásokkal (céhmester, atyamester, bejárómester, céhjegyző) ellátott. Megjegyzésre érdemes, hogy a kiskomáromi bizonyítványok kézírásosak, jól olvashatóak, egyiknek-másiknak szövege szabadkézzel rajzolt díszítőkeretben van. Említésre méltó még a keszthelyi bizonyságlevél szép, tökéletesen ép pecsétje, melynek körirata „TAKÁCSOK CHEPÖCHETI 1693", s középen a nap és a hold körül a 3 vetélő látható. 3. Az 1851. április l-jétől 1860. május 1-jéig terjedő időből 6 felszabadító levelet őriz a Thúry György Múzeum. Közülük külön vizsgálandó Hodits István keszthelyi fazekas 1851. évi és Nováczky Imre kanizsai csizmadia 1855. évi felszabadító levele. Hodits István „Bizonyétván" címet viselő felszabadító levelét az 1776-ban megalakult keszthelyi fazekascéh adta ki 1851. december 29-i kelettel. Kézírásos, szakadozott irat, amelyből az derül ki, hogy miután a keszthelyi születésű Hodits István 4 évig inaskodott, 1843ban felszabadult, s most, 1851-ben adják számára a bizonyítványt. A kérdésre, hogy miért 8 év múlva, választ
