Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: Sambach oltárképe Nagykanizsán

58 Kostyál László irányításával. 1744-ben a növendékek között első díjat nyert munkájával. Az általános felfogás szerint 1759-től lett az Akadémia tagja,

4 az intézmény tagnévsorában azonban már 1754-ben szerepelt.

5 1762-től az Akadémia (Elfriede Baumnál történeti festészeti, Garas Kláránál építészet-)professzora. Igazgatói kinevezésének időpontjáról eltérőek adataink. Az általában mérvadónak tartott Thieme-Becker féle lexikon szerint 1772-től ő az egész intézmény igazgatója,

6 E. Baum szerint (ez tűnik a leginkább hitelesnek) 1773-tól az egyesített Festő-, Rézmetsző- és Vésnökakadémia igazgatója,

7 Garasnál 1779-től a festő és szobrász tagozat igazgatója.

8 A megrendelő gróf Batthyány Lajos, Garas Kláránál hibásan érsek,

9 többnyire mint nádort említi az irodalom, a legnagyobb kanizsai birtokos család országos méltóságra emelkedett feje. A valóságban az oltárkép megrendelésének időpontjában nem is érsek, nem is nádor, hanem az ország kancellárja, akit csak négy évvel később, 1751. május 11-én választottak nádorrá (s e címet haláláig, 1765-ig viselte is).

10 E látszólag apró tévedés azonban igen nagy jelentőségű, ha meggondoljuk, hogy a kancellárt hivatala Bécsbe, a császár mellé, a nádort pedig Pestre, a Helytartótanácsra szólította. Sambach azelőtt nem dolgozott hazánkban, így az elsősorban Pesten tevékenykedő nádor aligha ismerhette volna a csaknem kezdő, az Akadémián három évvel korábban első díjjal elismert fiatal művészt. Kancellárként azonban Batthyány minden bizonnyal jól tájékozott volt a bécsi művész-körökben. Tudomása lehetett az Akadémiáról frissen kikerülő tehetségek helyzetéről, kvalitásairól és lehetőségeiről. Talán még anyagi megfontolások is vezették, mikor egy igazán még be nem futott művészt választott - hisz Sambach oeuvre-jének a kanizsai oltárkép a legkorábbi biztosan datálható állomása. Ennek sikere rendkívüli fontosságú volt számára, s az eredmény nem is maradt el, hisz 1748-ban már a székesfehérvári jezsuita templom freskóin dolgozott (Szent István legendáját festette),

11 majd oltárképeket is festett ide. Batthyány lépése tehát az egyik oldalról gáláns donáció a birtokközpont-Kanizsa felszabadulása után elsőként felépülő temploma számára, a másik oldalról viszont olyan mecenatúrának is felfoghatjuk, mely egy fiatal művészt elindított a siker felé. Művészettörténet-írásunk mindeddig nem csupán a Sambach-életmű monografikus feldolgozását nélkülözi, de annak állomásait is csupán részben, kronologikus hiányosságokkal ismeri. Pigler Andor feltételezte, hogy Paul Tróger segítőtársaként már 1744-ben dolgozott Magyarországon a győri jezsuita, majd 1747-ben a pozsonyi Szent Erzsébet-templomban.

12 Ezt F. M. Haberditzl fél évszázaddal később - különösen Győr vonatkozásában - meggyőzően cáfolta,

13 és éppen az elmondottak alapján ez Pozsony esetében sem valószínű. Hazánkban a fehérvári freskók és oltárképek után 1758ban oltárképet festett még a budai Nagyboldogasszonytemplomba (Mária mennybevitele, elpusztult),

14 dombormű-utánzatú grisaille képeket (ez egyik fő specialitása) készített Szász Albert herceg megbízásából a pozsonyi vár koronakabinetjébe, és hasonló technikájú supraportokat a budai várba is.

15 Tevékenységének nagyobb része mindazonáltal Morvaország területére esett. A ma ismert adatok tükrében a nagykanizsai oltárkép kiemelkedő jelentőségű a festő későbbi pályafutása szempontjából, és Sambach minden jel szerint tisztában is volt ezzel. Az Akadémiát talán két évvel korábban befejező fiatal festő alighanem referenciamunkaként kezelte a magyar kancellár megbízását, és különös gonddal járt el annak teljesítésekor. ízes részleteinek többségéhez nem használt fel közvetlen előképet - azok saját invenciójának tekinthetők - legfeljebb ábrázolásának kompozíciójához.

16 E viszonylag ritkább kompozíciós és ábrázolási típus további példájaként említhetjük a később Zalaváron is tevékenykedő Josef Adam Mölk stájer festő hasonló témájú oltárképét a Grazhoz közeli Weizbergben (Fájdalmas Szűz-templom), melynek szűk másfél évtizeddel későbbi (1760. k.) készülési ideje felveti a kanizsai változat mintaképként való felhasználásának lehetőségét. Sambachnál a jelenetnek a harántirányban elhelyezett, perspektivikus rövidülésben látott, antikizáló épülethomlokzat elé való elhelyezése a 18. század első felének ausztriai festészetében toposzszámba menő megoldás (Mölknél a jelenet a tradíciókhoz jobban ragaszkodva, a műhelybelsőben játszódik). Sambach felfogása ezen túl távol áll a templom többi, szerzetes-festők által készített oltárképének sematizáló kötöttségétől, és ikonográfiailag is sajátos megoldásaival kicsattanó elbeszélőkedvről tesz tanúságot. Ezzel egyben az akadémiai művészek viszonylag nagyobb szabadságát is szembetűnővé teszi. Szent Józsefet nem általában használatos ábrázolási sémájának megfelelően, ácsműhelyében mutatja, - ahogy további zalai ábrázolásai teszik - hanem háza előtt a szabadban, ahol foglalkozására a fűrésszel utal. Mária alakjának jobboldali feltűnése az eredetileg piramidális kompozíció erővonalainak módosításán túl új minőséget, tartalmi változást is ad a képnek. A festő mint családjáról szeretettel gondoskodó, fiatal anyát állítja elénk, emberközelien árnyalva ezzel az ő talán még kötöttebb ikonográfiáját. A jelenet szokásos attribútumain túl a játék kereszt, vagy a passzív szemlélőből szinte aktív szereplővé előlépő adoráló, kezet csókoló vagy a képből szinte álnokul kinéző - angyalok szintén a művész leleményei. Az erőteljes fényárnyék kontrasztot adó éles, szinte caravaggieszk megvilágítás és a baloldali háttérben látható fény-effektus néhány évvel később annál a Maulbertschnél kap majd igazi jelentőséget, akinek az „Akadémia" című freskójához festett, nagyvonalú architektonikus keret majd Sambach akadémiai tagságát eredményezi.

17 A magabiztosan finom, részletező rajz, a nagyvonalú térbehelyezés, a sötétmeleg, harmonikus, kicsit füstös színek, és