Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Káli Csaba: Nagykanizsa 1945-ben (április 1–november 4.)
186 Káli Csaba csáva alakította át, függetlenséget és területi hatáskört biztosítva neki. 40 A földosztás gyakorlati végrehajtása érdekében még április 13-án a Földművelésügyi Minisztérium kiküldöttje Nagykanizsára érkezett és tájékoztatta az SZDP és MKP vezetőket a földreformról szóló rendeletről, valamint annak végrehajtási módjáról. Másnap ki is mentek elsőként Sormásra és Szepetnekre, ahol megkezdték a földosztást. 41 A Nagykanizsai Földigénylő Bizottság működéséről első ízben április 22-én tudósítanak az iratok. 42 A város határa kerekítve 12.928 kh volt, amelyből a szántó - ugyancsak kerekítve - 4166 kh-at, a kertek 924 kh-at, a rét 2559 kh-at, a szőlő 246 kh-at és a legelő 1673 kh-at, valamint az erdőterület 3357 kh-at tett ki. 43 Utóbbi csaknem teljes egészében, a legelő és rét pedig részben (a kettő összesen 5376 kh) a város tulajdonát képezte. Az erdőt teljesen kisajátította az állam, ami a város költségvetésében - a művelésből, fakitermelésből származó jövedelem elmaradása miatt - komoly egyensúlyhiányt idézett elő. 44 A tulajdonjog viszszaszerzésére történtek ugyan kísérletek, de ezek eredménytelenek maradtak. 45 A Nagykanizsán jelentkező föld- és házhely igényeket maradéktalanul nem tudták kielégítem. Mintegy 1000 kh-at lehetett a város területén felosztani, amelyből jórészt kiskanizsaiak, illetve a város északi és keleti külterületén élő napszámosok és cselédek részesültek, a törpebirtokosi kategóriánál nem nagyobb földterületre téve ez által szert. 46 A kérdés megoldatlansága a későbbi években is többször adott okot vitára és vádaskodásra. 47 Az eddig említett alapvetően politikai kérdéskörök mellett volt egy speciális várospolitikai is, amely már az új rendszer megszületésének első heteiben jelentkezett. A későbbi, koalíciós vitáktól terhes években is - jószerivel az egyetlen - olyan folyamatosan napirenden lévő téma volt ez, amelyben pártállásra való tekintet nélkül a városatyák és politikusok között teljes nézetazonosság uralkodott. Ez a kérdés Nagykanizsa jövőbeni közigazgatási státusza volt. A város ekkor az ország több településéhez hasonlóan a politikai változásokat igyekezett oly módon is kihasználni, hogy saját érdekeinek jobban megfelelő, magasabb közigazgatási beosztást nyerjen el. A megye székhelyének áthelyezését - a korábbi kategorikus elutasítások tapasztalataként - a városvezetés nem erőltette, helyette 1945 májusában a következőt kérte a belügyminisztertől: „Nagykanizsa megyei város, valamint a MAORT olajtelepeket magában foglaló nagykanizsai és letenyei járások, valamint Pusztaszentlászló község a megyei fennhatóság alól mentessék fel és ezen terület élére kormánybiztos állíttassék fel, aki a főispán jogkörét lenne hivatva gyakorolni". A Nemzeti Bizottság e kormánybiztosi posztot Windisch Dénes polgármesterrel szerette volna betöltetni. 48 A felterjesztők megerősítve látták szándékukat Erdei Ferenc 1945. június 10-én, Nagykanizsán elmondott beszéde alapján is, amely felvetette az ország közigazgatásának - Nagykanizsa számára is kiemelkedést biztosító - átszervezését. 49 Az optimista várakozások közeijövőbeni valóra válását erősítette az a tény, hogy a május 2-án Farkas József vezetésével megalakuló megyei rendőr-főkapitányság 50 és a vármegyébe június 30-án megérkező, ide kinevezett iparügyi miniszteri biztos, Balassa Viktor egyaránt Nagykanizsát tette meg működése székhelyéül. 51 Utóbbi esemény jelentőségét növelte, hogy másnap, július l-jén - a helyzet általános konszolidálódásával összhangban - a szovjet hadsereg visszaadta eredeti tulajdonosainak az összes, eleddig közvetlen irányításuk alatt álló „hadi fontosságú" üzemet. Ezek a következők voltak: Dunántúli Szeszgyár Rt., OMTK Vajgyára, Háry János Rum- és Likőrgyár, Városi Szeszfőzde, Sörgyár, Konzervgyár, Drávavölgyi Villamossági Rt., valamint a kámáncsi és újudvari szeszgyárak. 52 A termelés folyamatossá tételét mindenütt nehezítette az alapanyagok, gépek, alkatrészek hiánya, az energiaellátás akadozása, a tőkeszegénység és a fizetőképes piacok megszűnése vagy a tulajdonos tisztázatlan holléte. A kötött gazdálkodás, a hitelélet bénultsága a távolabbi jövőre nézve sem kecsegtetett sok jóval. Egy 1945 augusztusában keletkezett - a város összes gyárszerű üzemét érintő - öszszeírás alapján megállapítható, hogy a termelést esetlegesen gátló okok teljesen még ekkor sem szűntek meg. 53 Különösen az egyéni iparosokat sújtotta a hiánygazdaság, mivel a központi készletgazdálkodás miatt - a nagyobb és gazdaságilag fontosabbnak ítélt üzemekkel szemben - a kiutalások és kijárások szövevényében, legálisan nem igazán tudták érdekeiket érvényesíteni. Nagyjából hasonló tüneteket mutatott ugyanebben az időben a város kereskedelmi hálózata is, amely a korábbi évtizedekben, tőkefelhalmozó képessége révén minden tekintetben komoly rangot vívott ki magának. A kereslet visszaesését mutatja az az augusztus l-jével datálódó felmérés is, mely szerint az ekkor működő 123 bolt (1944. év hasonló adata 142) közül 43 volt a ruházati (1944-ben 78) és 29 a kifejezetten élelmiszert árusító üzletek száma (1944: 2). 54 Mindezen jelenségek egy háború sújtotta, megszállt országban szinte „természetesnek" számítottak, de az idő előrehaladtával - az esetenként előforduló retrográd jelenségekkel együtt - a fokozatos konszolidáció lett a jellemző folyamat, mivel minden hatalmi tényezőnek végső soron ez volt az érdeke. így kerülhetett sor a Dunántúl városaiban június 24én, köztük Nagykanizsán is, az ekkor még csak tiszántúli, Duna-Tisza közi és budapesti képviselőkkel rendelkező Ideiglenes Nemzetgyűlés kiegészítésére. Ezen a napon egy nagygyűlés keretében, ahol a pártok vezető politikusai, köztük Nagy Imre (MKP), Marosán György (SZDP), Sipos Gyula (NPP) szónokoltak, a pártközpontokbéli előzetes megegyezések alapján választatták meg
