Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)
Halász Imre: Nagykanizsa centrális helyzete a 19. század második felében
150 Halász Imre gásolják ezeket, nem ismerve fel - talán szándékosan (?) - annak az igazgatás korszerűsítésében bevezetett újításait, változtatásait, modernizálásai továbbélő hatását. Tulajdonképpen ekkor, ebben a periódusban kezdődnek el a polgári kori alsó fokú közigazgatási központok kiépülése: egy bizonyos tájegység gazdasági központjába telepített közigazgatási, pénzügyigazgatási, törvénykezési és közrendvédelmi szervezet egy településen való diszlokálása. Zala megyében a Bach - korszakban járási székhellyé vált települések ezt a rangjukat 1950-ig, a közigazgatás szocialista átszervezéséig megtartották, természetesen a trianoni békeszerződéssel a SzerbHorvát-Szlovén Királysághoz csatolt területek kivételével/ 1 Az 1850-es, majd 1853-as átszervezésnél tekintettel voltak az új pénzügyigazgatási és törvénykezési szervezetre és a kialakuló intézményhálózatra, melyet közigazgatási szintek szerint megpróbáltak szinkronba hozni. Bár később voltak még járások közötti községátcsatolások, illetve új járások létrehozására is volt számos példa, de ezek az alapstruktúrát lényegileg már nem érintették. Ennek az átszervezésnek az eredményei egyaránt pozitívak voltak, a településszerkezethez, domborzati és közlekedési viszonyok figyelembevételével alakították ki az alsó fokú közigazgatási egységeket. Ezeknek a járásoknak a kialakításával, s nem utolsó sorban a hivatalok és alkalmazottaik letelepítésével állandó helyhez kötésével, a kötött ügyintézési idejével és rendjével áttekinthetőbb, jobban funkcionáló alsó fokú közigazgatási szervezet jött létre, pont azon a szinten, ahol addig ez ilyen formában még nem létezett, s ennek a folyamatnak kifejezetten kedvezményezettje volt a - már többször említett - komoly piackörzettel rendelkező, a gazdasági centrum szerepét betöltő Nagykanizsa, melynek dinamikus gazdasági fejlődésére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az 1845-ben itt megalakult takarékpénztár egyike az abban az évben Magyarországon nyilvántartott 20 takarékpénztárnak, (az osztrákoknál ebben az évben csak nyolcat tartottak nyilván), s a pénzintézetek száma 1879-re a városban ötre szaporodott. 7 Az új közigazgatási rendszernek megfelelően, Nagykanizsán tehát létrejött a megyehatóságnak közvetlenül alárendelt császári és királyi közigazgatási főbírói hivatal, melyet a közigazgatási főbíró irányított az alárendelt közigazgatási segéddel, és egy, vagy két írnokkal. Ezek a kinevezett hivatalnokok már a többször hangsúlyozott helyhez kötött hivatalok személyzete, alkalmazottaik a járás székhelyén laktak, és meghatározott hivatali időben intézték a hivatalos ügyeket. A járási hivatalok működési rendjét véglegesen a bel-, igazságügyés pénzügyminiszter 1855. március 17-én kiadott rendelete szabályozta végérvényesen. Bár ez a rendelet elsősorban a hivatal ügykezeléséről intézkedik, ebben szabják meg a napi hivatalos időt hét órában, továbbá elrendelték, hogy vasár- és ünnepnapokon délutánonként is legyen ügyelet a szolgabírói hivatalokban esetleges sürgős intézkedés megtételére. Ugyanennek a hivatalnak állt alkalmazásában a járás közegészségügye feletti felügyeletet ellátó kerületi sebész kettős alárendeltségben, egyrészt szakmai felettese a megyei főorvos volt, másrészt közigazgatási téren a közigazgatási főbíró volt a felettese. Az esetleges járványok elszigetelése és a járás egészségügye feletti őrködés mellett a szegény sorsú betegek ingyenes gyógyítása is a feladata volt. Jóllehet kerületi sebészeket már - hasonló feladatokkal - a feudális kori vármegye is alkalmazott, jelenléte (később a mérnökkel együtt) a szakigazgatás megjelenésének kezdete. Itt kell megemlíteni, hogy az egészségügyi igazgatásban foglalkoztattak egy járási bábát is, kinek feladata a szegény sorsú szülő nők ingyenes ellátása és a falusi bábaasszonyok oktatása volt. 9 Az alsó fokú közigazgatási szerepkör tehát megnövelte a város ún. „nappali népességének" számát, hiszen akinek hivatalos elintézni valója volt, az kisebb-nagyobb bevásárlásait is itt intézte, illetve fordítva is igaz, vásárokra, iparosokhoz stb. járva intézték el egyéb hivatalos ügyeiket is a környék polgárai. Ez a folyamat felerősödött a Bach - korszakban végbement másik lényeges változtatással, a közigazgatásnak a törvénykezéstől való szétválasztásával. 1849-től a régi megyei sedriák helyére a - kerületi főtörvényszéknek alárendelve - a cs.kir. törvényszékek léptek. A járásokban létrehozták a járásbíróságokat, a magyar jogtörténetben először. „Felállításuk a közigazgatástól különválasztott állami törvénykezési szervezet kiépítését a legalsóbb fokon megvalósította. Ez a különválasztás azonban csak 1854-ig volt teljes" összegzi véleményében Szita János. Az 1849. november 3-án kiadott császári rendelet alapján kétféle járásbíróságot állítottak fel. A „másodosztályú járásbíróságok" polgári peres és kihágási ügyekben ítélkeztek. Nagykanizsán 1850 márciusában kezdte meg tevékenységét a járásbíróság, melynek törvénykezési főbírája Nagykanizsán, szolgabírója és a járásbírósági segéd (itt nem hivatalsegédről van szó!) Lelenyén lakott. 10 A definitívum kori átszervezéssel 1854-ben a járásbíróságokat megszüntették, hatáskörüket az egyesített közigazgatási és bíráskodási feladattal a közigazgatási szolgabíró vette át, a vegyes szolgabírói járásokban - így Nagykanizsán is - a bírói funkciókban a „cs.kir.szolgabírói hivatal mint járásbíróság" nevet használva. 11 A törvénykezés és közigazgatás végleges szétválásánál 12 Nagykanizsa véglegesen járásbíróságot kap, s a már a korábbiakban említett nappali népességszám ezáltal fokozódik, különösen miután az ingatlanforgalmat telekkönyvi bejegyzéshez kötötték. 13 A Bach-rendszer teljesen új pénzügyigazgatási rendszert vezetett be. A tartományi pénzügyigazgatóságoknak alárendelve pénzügyigazgatóságokat hoztak létre, melynek hatásköre több megyére terjedt ki. Ezeknek a pénzügyigazgatóságoknak az illetékessége az egyenes
