Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)
Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.
Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu I—II. 289 fel, majd pedig — datáló pénzek hiányában — olyan indirekt kronológiai támpontokat kerestem, melyekkel az abszolút kronológiát is sikerrel alátámaszthattam (SZŐKE 1992a, passim). A következők látszanak ilyen támpontok lenni: 1. Kiindulópontként megállapítható, hogy az avar kaganátus anyagi műveltségében a frank—avar háborúk következtében lényeges változások mentek végbe; egyúttal azonban el kell utasítani az extrém és hosszú ideje általánosan elfogadott véleményt az avarok és kultúrájuk kipusztulásról. Pontenciálisan tehát mindazon jelenségek és lelettípusok, melyek a kései avar korban területileg vagy időben behatároltak, vagy izoláltak, akként kezelhetők, mint amelyek az avar kaganátus szétesése utáni időből származnak. 2. Különösen fontos a határzónák régészeti leletanyaga, főként az Enns és a Bécsi-medence közötti Felső-Dunavölgyé. Ez a terület a kaganátus idejében lakatlan volt, benépesítése csak a 9. század eleji hadi események után indult meg — de nemcsak nyugatról, hanem a kaganátus belsejéből, keletről is. Az a leletanyag tehát, ami itt — és párhuzamosan a (volt) kaganátus területén is — megjelenik, mutatja azt a leletkört, ami a századfordulóra és a 9. század első felére jellemző volt. 3. Végül egy igen szerencsés abszolút-kronológiai támpontot és kontroll-lehetőséget kínál Mosaburg/Zalavár története. A Conversio Bagoariorum et Carantanorumhől jól ismert, hogy Német Lajos a 840-es évek elején Pribinának, a Nyitráról menekült szláv hercegnek AlsóPannoniában, a Zala folyónál hübérbirtokot adott, aki azután Tunc coepit ibi ille habitare et munimen aedificare in quodam nemore etpalude Salae fluminis et circumquaque populos congregare ac multum ampliari in terra illa (WOLFRAM 1979, 52). (,,Itt kezdett akkor lakni, és egy erődítményt kezdett építeni a Sala folyó egy mocsaras berkében, és elkezdte körös-körül összegyűjteni a népeket, és elkezdett terjeszkedni azon a földön": GYÖRFFY 1958, 154.) Ez a populos nyilvánvalóan csak ezen időpont után létesítette itt településeit és temetőit. Régészeti leletanyaga tehát — és a vele kontextust mutató szélesebb kör leletei is — csak ennek az abszolút dátumnak az ismeretében keltezhetők. A fenti kronológiai megfontolásokra tekintettel megkíséreltem tehát, ennek az átmeneti horizontnak a régészeti leletanyagát az egyes síregyüttesekben és a temetőkben, mint egészekben a leletkombinációk elemzésével elválasztani. Ez a komplex elemzés tette lehetővé, hogy azt a lelethorizontot, ami a késő avar leletanyag és a keleti frank birodalom írásos forrásokból már ismét jól ismert és keltezhető vazallus államai és provinciái közigazgatási központjainak régészeti hagyatéka között feszült, definiálhassuk (SZŐKE 1992a, passim). Ezt a 8—9. század fordulójától a 9. század közepéig tartó időközt, amit neveztek már Blatnica—Mikulcice vagy vor-Köttlach-horizontnak (ARBMAN 1962; BENDA 1963; GIESLER 1980, passim), vagy kerámiás kultúrcsoportnak is (KOROSEC 1977,79-89; KOROSEC 1979, 332—333), szerencsésebb ha a kulturális és történeti kapcsolódások miatt mivel a késő avar kori kultúrához még organikusan kötődik, bár attól sok sajátos vonása miatt mégis meghatározó módon elválik terminológiailag önállóként, mint avar kor végi fázist kezeljük. Az Alsó-Zala völgyéből és tágabb környékéről több olyan, teljesen feltárt temető (Zalakomár, Kehida, Söjtör, Vörs stb.) ismert, amelyek alapján az itteni népesség avar kor végi régészeti hagyatéka részletesen leírható. Ez a leletanyag pedig egy olyan sajátos átmeneti fázist reprezentál, amikor az avar és Karoling kultúrkör tárgyi emlékei egymás mellett, de még szervesen egymásba nem épülve jelennek meg, azaz még a késő avar kor viseleti és használati tárgyai a meghatározóak, és a korai Karoling terjeszkedés tárgyi emlékei még ,,avar módon" kerülnek felhasználásra, mintegy „kiváltva" az azonos szerepű, funkciójú avar ékszert, fegyvert, használati tárgyat. Az Ennstől a Balatonig terjedő terület soknyelvű, kevert népessége azonban hamar kialakította a maga saját, csak rá jellemző ékszereit és tárgyait is (ld. az ún. Duna-vidéki lelethorizontot), mint a drótékszerek szériája, a két oldalas szőlőfürtös és különböző lemezgyöngycsüngős függők, a pajzsos fejű gyűrűk, bizonyos gyöngyök (pl. az amfora alakú gyöngyök) vagy a csontnyelű vaskések mutatják (SZŐKE 1982, 23—39). De e temetők szerkezete, az elhunytak temetkezési szokásai ismét alapvetően „avar". A garabonci temetők népességének fentebb részletesen elemzett hagyatéka az avar és karoling alkotóelemek összekeveredésének már egy előrehaladottabb fokát mutatják. A leletek összetételében fokozatosan megfordult az arány a Karoling elemek javára, s az egymás mellettiséget egyre határozottabban egy olyan összeépülés váltotta fel, amikor a két kultúra elemeit alkotó módon felhasználva már egy minőségileg más, új kultúra jött létre. Ez lassabban ugyan, de a hétköznapi élet más megnyilvánulásaiban, a szokásokban, életmódban, viseletben is egyre inkább érzékelhetővé vált (ez a keleti Alpok-vidéken a Köttlach I horizont: GIESLER 1980, passim). Az alsó-Zala-völgyi népesség műveltségének a 9. század elejétől tartó lassú , ,elnyugatosodási" folyamatát, a Karoling kultúra egyre fokozottabb térnyerését lökésszerűen felgyorsította az a történeti esemény, hogy ebben a délnyugat-dunántúli térségben jött létre a 840-es években Pribina és Kocel vezetésével egy keleti frank grófság. E grófság Pribina által „mindenünnen összegyűjtött népessége", műveltségének sokszínűsége, szerteágazottsága révén új impulzusok sokaságával gazdagította a vidék kulturális palettáját, s már puszta létévével serkentően hatott egyfajta „Mischkultur" kialakulására (ezért lehetne talán a Köttlach I horizontnak megfelelő időszakot Pannoniában mosaburg/zalavári fázisnak nevezni).