Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

286 Szőke Béla Miklós ellenére ezért olyan kiegyensúlyozott szerkezetű, míg Garabonc L-ben ez az egyensúly csak részben valósult meg (igaz, hogy akkor szinte már nagycsalád-jellegű szerkezet jött létre), hiszen a fegyveres szolgálatot teljesítők és szűk rokonságuk a közösség másik felével csak kivételesen létesített kapcsolatot. A két temető relatív használati idejét a leghosszabb ideig, azaz a legtöbb generáción át ide temetkező családok halottainak életkoradatai alapján számíthatjuk ki. Fentebb, az asszonyhiány lehetséges okait elemezve már érintettük Garabonc II használati idejének kérdését. Ez abban az esetben, ha a Garabonc I-ből szerzett asszonyok beházasodása révén oldották meg a „nőhiányt", nagyjából 60—65 év lehetett. Ha azonban ez a külső megoldás nem volt igaz, és az 1. generációbeli alapítók mint férj—feleség, vagy ami sokkal gyakoribb, csonka családokként, asszony nélkül érkeztek, akkor — a legmagasabb életkort megélt unokák életkora alapján számítva — ennél rövidebb, 50—55 év lehetett a temető használati ideje, sőt a mindössze két generációs családoknál ennél még rövidebb. Garabonc I. esetében a négy generációs családok alapján kiszámítható időszakot — mint leghosszabbat — tarthatjuk a temető használata szempontjából meghatározónak. Az I. variáns szerint ilyen volt az 17. +18., ill. az I 68. és leszármazottai családja. Az 17. +18. egyetlen lánygyermeke lett itt eltemetve (I 26. sír, 37—48., ill. 51—60 évesen halt meg), aki minden bizonnyal még nem itt született, sőt gyermekei életkora alapján feltehető (130. sír, 44—50, ill. 41—50 éves és 164. sír, 24—28, ill. 26—30 éves), hogy talán még ők sem (kivéve I 23. sír, 0—1 éves). Férje azért hiányozhat mellőle, mert vagy még ideköltözésük előtt elhunyt, vagy pedig azért, mert túlélte azt a kort, amíg a közösség ezt a temetőt használta. A két felnőtt kort megélt gyermek közül az 130. férje a 2. generációs sávba tartozó 121, unokatestvére (anyja nőtestvérének a fia) lett, egyetlen gyermekük az apai nagyanyjához eltemetett 19/B. neonatus lány, míg az 164. férje ismeretlen, valószínűleg túlélte az itt-tartózkodás idejét, és már az új település temetőjében lett eltemetve. Gyermekük az I 33. kis korban, 2—5 (2—4) évesen halt meg. Mindezek alapján úgy látszik, hogy életének csak pár utolsó évét töltötte itt az alapító generációbeli nagyszülő-pár, s életének legalább felét másutt töltötte még leánygyermekük is. Az unokák közül a két felnőtt korú az, aki már életének teljes, vagy közel teljes időszakát itt töltötte, legfeljebb kisgyermekek lehettek az ideköltözés időszakában. Az ő gyermekeik, azaz a dédunokák közül azonban csak a gyermekbetegségben elhunytak kerültek itt földbe. így tehát a betemetkezések idejét az I 30. és főleg az I 64. életkora határozza meg, ami ezek szerint ca. 45, max. 50 év volt. Az 168. nő férje nélkül, felnőtt gyermekeivel (154/A— В és I 71. sír) települt meg Mosaburg/Zalaváron. A gyermekek közül csak az 171. lánya ment férjhez, valószínűleg már az ideköltözés után, egy harci sebesülést is elszenvedett, sax-szal eltemetett férfihoz (160. sír). Két kis korban elhunyt gyermekük (150. és 169. sírok) mellett itt lett eltemetve egy felnőtt kort megélt fiuk is (161. sír, 33—37, ill. 31—40 éves), aki már ugyancsak megnősült és gyermekei is születtek. Közülük több neonatus korában (165, 66, 72. sírok) egy pedig 6—10 évesen (I 58. sír) halt meg. Ebben a családban a temető használata szempontjából a legfontosabb támpont az I 61. fiú, aki már majdnem biztosan itt született, tehát teljes életét, 35—40 évét, e közösségben töltötte el. Gyermekei közül esetleg az 158. még csecsemő volt, amikor apja meghalt, azaz optimális esetben néhány évvel még túlélhette apját. E család tagjainak életkori adatai alapján tehát ca. 40—45 év lehetett a temető használati ideje. A temető 3 generációs családjai között egy sincs, amelyben (Garabonc II-höz hasonlóan), olyan idős unokák lennének eltemetve, mely a fenti időhatárt jelentősebben megváltoztatná. Egyedül az 152. férfi első házassságából származó gyermekei és unokái szólhatnak bele e kérdés eldöntésébe. Az I 52. férfi első felesége még minden bizonnyal az ideköltözés előtt elhunyt, így a férj gyermekeivel, akik különböző életkornak, de már nem gyermekek lehettek, egyedül érkezett ide. Az I 35. lánya (63—67, ill. 56—65 éves) nem ment férjhez, míg 139. fia (49—55, ill. 46—55 éves) megnősült. Lehetséges, hogy feleségével (113. sír, 44—50, ill. 46—55 éves) még az ideköltözés előtt, de legkésőbb az itteni letelepedést követő években került össze. Gyermekeik közül egy neonatusként (110. sír), kettő pedig fiatal felnőttként halt meg (120. sír, 23-29, ill. 21-25 éves és I 34. sír, 18-22, ill. 16-20 éves). Utóbbiak tehát már biztosan itt születtek, míg szüleik gyermek- és fiatalkoruk egy részét (összeházasodásuk előtt) még nem itt töltötték. Az unokák életkora alapján tehát legkevesebb 25—30 év a betemetkezések ideje, de ehhez minden bizonnyal hozzászámíthatunk még néhány évet, esetleg egy évtizedet is, a gyermekek (135. és 139. sírok) itt eltöltött házasság előtti idejéből is. Tehetjük ezt azért is, mert az 152. férfi az idetelepedés után másodszor is megnősült és az I 9/A. nőt (az I 7. nőtestvérét) vette el feleségül. Tőle egy fia (121. sír, 42—51, ill. 36—45 éves) született, aki elvette I 7. nagynénje unokáját (I 30. sír, 44—50, ill. 41—50 éves), aki eggyel későbbi generációs sávba tartozása ellenére sem lehetett sokkal fiatalabb nála. Az 121. életkora tehát meghatározó a betemetkezések ideje szempontjából, s a 45—50 év közötti időben határozható meg. A

II. variáns szerint négy generációs család az I 8. +1 9/A. és az I 49. és leszármazottai voltak. Az I 8. és 9/A. házasságából három felnőtt korban elhunyt gyermek (I 21, 26. és 27.) származott, akik még minden bizonnyal az ideköltözés előtt megszülettek, s valószínűleg gyermekkoruk nagy részét is másutt töltötték