Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

284 Szőke Béla Miklós I 32 + 38 I 22 (22—26 éves) I 53 + 75 I 41 (2-4 éves) (II. variáns) Szülő Gyermek I 1 + 36 I 17 (31—40 éves) I 8 + 9/A I 21 (42-51, ill. 36-45 éves) I 26 (37—48, ill. 51-60 éves) I 27 (63-69, ill. 56-65 éves) I 53 + 75 I 41 (2-4 éves) I 59 + 60 I 61 (33-37, ill. 31-40 éves) + 54/B I 2 (2-5 éves) I 65 (0-1 éves) I 66 (0—1 éves) I 67 + 68 I 69 (1—2 éves) Részben még ezekre a teljes családokra is jellemző az idős szülők — felnőtt gyermek kapcsolat (pl. II. variáns szerint 18+ 9/A), amikor tehát a gyermekek még szinte biztosan nem itt születtek. Vannak azonban viszonylag fiatal szülők is, mint például a II. variáns szerinti I 59. nő, akinek első férjétől felnőtt fia volt már, de másodszor is férjhez ment, s új urának még több gyermeket tudott szülni, vagy az olyan „tiszta" esetek, amikor infans korban hunytak el a gyermekek, az asszonyok tehát még feltétlenül a női szülőképesség határán belül voltak, amikor ide települtek. Garabonc II I. Garabonc II temetőben Lengyel Imre családrekonstrukciói szerint szintén a tradicionális kiscsaládi kapcsolat volt az alapító generáció meghatározója. Feltűnően gyakran hiányoznak azonban a férjek mellől az asszonyok sírjai. Az I. variáns szerint 7 férfi és 2 nő tartozik az 1. generációhoz, míg а П. szerint 8 (esetleg 10) férfi és 2 nő. A nőhiányt többféle módon magyarázhatjuk: 1. A férfiak asszonyok nélkül, felnőtt gyermekeikkel érkeztek Mosaburg/Zalavárra. Ez a feltevés némely családnál elképzelhetőnek látszik, így pl. az I. variáns szerint П 6, 7, 18. és 39., ill. és П. variáns szerinti II6, 18. és 39. férfinál és leszármazottjainál. Ezzel szemben azoknál a családoknál, melyeknél egészen kiskorúak is vannak — mint az I. variánsbeli II41. férfi és gyermekei, ill. és П. variáns szerint még a II 17. férfi és gyermekei — asszony nélkül nem indulhattak volna útnak, hiszen az olyan csecsemők, mint a II 19, 20, de még a kicsit nagyobb gyermekek is, mint a II21. és 28, az anyát még feltétlenül igénylik. Ezért valószínű, hogy ezeknél a családoknál az asszonyok azért hiányoznak, mert — mint alább feltételezzük — már nem itt lettek eltemetve. 2. A férfiak asszonyaikkal és gyermekeikkel együtt érkeztek, de a temetőt rövid ideig használták, s ezalatt csak a férjek hunytak el, asszonyaik a továbbköltöző közösség új temetőjében kerültek sírba. Míg a fentebb említett két generációs kiscsaládoknál, ill. a többi családnál is a 2. generációtól fogva ezt elképzelhetőnek tarthatjuk, egyszerű matematikai művelettel kiszámolható, hogy ez a három generációs családoknál az 1. generáció nőire már nem állhat. A feltevést a temetőben eltemetett gyermekek és unokák életkora kérdőjelezi meg. Gyakori ugyanis, hogy a 2. generációba tartozó gyermekek és házastársuk 50—60 éves korában hunyt el (I. variáns szerint a II3, 5, 9. és 36., а П. variáns szerint П 2, 3, 7, 9, 26, 34. és 35. sírok), sőt egy családban még a 3. generációbeli unoka is idős, 50 év feletti (П 37, ill. II 37. és 35. sírok). Igaz, ennél a családnál feltételezhető, hogy idetelepülésükkor az 1. generáció tagjai idősek voltak, gyermekeik is már felnőtt korúak voltak, sőt talán még unokájuk sem itt született. Más szóval e családnak csak a 3. generációbeli tagjai élhették le itt teljesen az életüket, a szülők, de főleg a nagyszülők generációja java kenyerét még másutt ette meg. Ha tehát e családra, életének itteni időtartamára alapozunk, akkor is a betemetkezések idejét legkevesebb 50—55 évben határozhatjuk meg. Az 1. generáció hiányzó nőinek azonban még így is legalább 70—75 évesnek kellett volna lenni, amikor a közösség továbbköltözött, hiszen alapos okunk van feltételezni, hogy a település alapítói felnőttként települtek ide, azaz már akkor sem lehettek 20 évesnél sokkal fiatalabbak. Ilyen matuzsálemi korú halott pedig sem az I., sem а П. temetőben nem lett eltemetve — bár a 60—70 év közötti halott még nem ritka a temetőben. 3. Nőtlen férfiak érkeztek Mosaburg/Zalavárra, akik a környéken — főleg Garabonc I közösségéből — választottak feleséget; ezek az asszonyok azonban haláluk után „visszatértek" saját közösségükbe, s vérrokonaik körében lettek eltemetve (118, 24, 54/A, 59. sírok). A „beszármazott" asszonyok és a helyi férfiak közötti — Lengyel Imre által feltételezett — házassági kapcsolat kronológiai jelentőségű, hiszen e házasságokra csak azután kerülhetett sor, amikor a két közösség Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetébe települt, az ezekből származó gyermekekről tehát biztosan állítható, hogy már itt születtek. Ez a magyarázati lehetőség már csak azért is érdekes, mert nagyjából ugyanazokat a kiscsaládi egységeket érinti, melyeknél a másik reális alternatívaként (ld. 1. feltevés) az merült fel, hogy a férfiak felnőtt gyermekeikkel, de asszony nélkül érkeztek ide. Az I. temető családrekonstrukciói szerint az I 59. nő testvére az 154/A. anyjának, azaz közöttük egy generációnyi különbség volt, mégis mindkettőjük férje (II 7. és 18. sír) а П temető 1. generációjába tartozott. Ezért valószínű, hogy a két nő életkora között egy emberöltőnél kevesebb különbség volt, hiszen az 159. nő akár sokkal fiatalabb nőtestvére is lehetett az I 54/A. anyjának. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy feltételezett gyermekeik (П 9, ill. 8. és