Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

280 Szőke Béla Miklós fel, nem tekinthetjük etnikai kötődésű tárgynak. A tarsoly másik gyakori eleme a borotva, amely egyértelműen a Karoling-terjeszkedéssel jelent meg az Alpok keleti lejtőin és a Kárpát-medencében a módosabb rétegek körében. A fenőkő a hajdani avar törzsterületen gyakori, attól nyugatra egyre ritkább, azaz itt gyaníthatóan az avar előzmények voltak meghatározóak. Végül e vidéken alakult ki egy sajátos tárgy (I 49. sír: keskeny vaspánt négy szegeccsel és középtájt egy négyszögletes kivágással), mely a késtok és/vagy tarsoly avar típusú karikás felfüggesztésével szemben egy merevebb, „gyalogos" tarsoly- vagy késtokviseleti módot tett lehetővé. Mind a férfiak, mind a nők viseltek — ritkán — gyűrűt. Az 116. sír erősen kiszélesedő, ovális pajzsos fejű, ún. blucinai típusú gyűrűje, melynek előzményei a késő avar és avar kor végi fázisban alakultak ki, jellegzetesen , ,dunavidéki" találmány, mely e tájék tarka etnikumú, alapjában késő avar műveltségű népességének ékszere. Bizonytalanabb eredetű, de ugyancsak e tájék jellegzetes 9. századi találmánya a felső ruhát összefogó üveg- vagy fémgomb (I 16, 47. és II38. sírok), melynek előkelőbb rokona a magasabb társadalmi körökben viselt, gazdagon díszített, gyakran aranyozott vagy nemesfémből készített lemezgomb („gombiky"). A női ékszerek közül az avar hagyománynak megfelelően textil- vagy bőrpántba fűzve viselt drótékszerek egyértelműen „dunavidéki" kötődésűek. A nyitott végű, egyszerű fülkarika az avaroknak, majd a magyaroknak is kedvelt ékszere volt, azaz valószínűleg a nomád népeknél keresendő az eredete. A kétpántos fülkarika és a lefelé szélesedő spirálcsüngős fülkarika helyi előzményekből ebben a térségben az avar kor végén alakult ki, s a magyarok megjelenéséig divatban is maradt. A hurkos-kampós záródású fülkarika ezzel szemben nyugati előképekre vezethető vissza, hasonlóan az 11. sír lemezgyöngycsüngős ékszeréhez, míg az 130. sírban talált trapéz alakú lemezcsüngős fülkarika egyedüli analógiája az alsó-ausztriai Pottenbrunn 115. sírjából ismert. Hat sírból a szőlőfürtcsüngős karikaékszer valamely változata került elő. Ezek az ún. , ,bizánci-orientális" előképekből, valójában azonban csak a késő avar kori műiparból levezethető ékszerek nem kötődnek egyetlen etnikai csoporthoz (így a morvákhoz) sem: készítőik több más ékszerhez és tárgyhoz hasonlóan bizonyos, a közigazgatási központokban és környékükön koncentrálódott társadalmi csoportok és rétegek speciális igényeit elégítették ki. A nyaklánc gyöngyei jórészt nyugati eredetűek (szemes mozaikgyöngy, fújt üreges gyöngy, több tagú rúdgyöngy) vagy azok mintájára helyben készültek (a több tagú rúdgyöngyök több változata, a kúpos tagokból álló rúdgyöngy és a szegmentgyöngy), mások a késő avar és az avar kor végi fázis temetőiben már megjelennek: a dinnyemaggyöngy és a sárga fonatos, fekete üvegpasztagyöngy. Ugyanígy avar hagyományt jelez a tűtartó és orsógomb sír ba tétele, az 11. sír tűtartója azonban — nyugati mintára — már vaslemezből készült. A viseleti tárgyak és ékszerek körét áttekintve kitűnik tehát, hogy ezeknél is a jórészt avar előképekre visszanyúló, vagy a 9. században e régión belül kialakult tárgyak a jellemzőek, kivételt talán csak a borotva és — néhány gyöngy típustól eltekintve — a gyöngysorok, ill. a vaslemez tűtartó jelentenek. Ezek azonban — miként az analógiák nagy száma jelzi — inkább kereskedelmi tevékenység által, mint közvetlenül viselőjük révén kerültek Pannoniába. Egyedüli kivételt az I 30. sír fülkarikája jelent, melynek egyetlen és igen hasonló párhuzama Alsó-Ausztriából való — az elhunyt temetési módja (ún. békapozíció) azonban itt is avar hagyományok ismerőjét jelzi. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a két garabonci temető népességének kötődéseit vizsgáló régészeti elemzés nem mond ellent az embertani vizsgálat eredményeinek. A temetkezési és viseleti szokások, továbbá a régészeti leletanyag alapján mindkét temető alapvetően a Kárpát-medencéhez kötődik. Garabonc I népességének zömét DNy-Dunántúl, a zalai dombvidék helyi avar— szláv (dudleb) lakossága alkothatta. E közösség tagjai közé zökkenőmentesen integrálódott egy kisebb déli szláv— bolgár eredetű csoport, melynek jelenlétét mind az embertani elemzés, mind pedig a régészeti leletanyag megerősíti, hasonlóan egy vékony felső-dunavölgyi, nyugati szláv(?) réteg jelenlétéhez. De hogy mennyire téves lenne ezeket a jelenségeket tiszta etnikai formációk visszatükröződésének tekinteni, azt talán elegendő egy példán, az I 55. sír elemzésén keresztül bemutatni. E sírban ugyanis a kard bolgár (?) közvetítésű bizánci eredetű; az egész Karoling Európára jellemző sax méretű, széles pengéjű vaskés azonban nyugati típusú vasalt tokban volt, ezt pedig avar divat szerint egy bronzkarikán át függesztették fel az övre. Erről az övről egy tarsoly csüngött le, benne nyugati eredetű borotvával, míg a halott hasára a vasbabona avar— szláv hagyományait felidéző sarlót helyeztek. Érdekes, hogy bár az embertani elemzés nem talált a Káprát-medencén belül olyan népességet, amely a II temető népességével rokon, a temetkezési szokások és a viseleti anyag alapján az sem az I temetőtől, sem a korabeli pannóniai közösségektől nem különbözik jelentősen, sőt, mint látni fogjuk, a két garabonci közösség között valószínűleg vérségi kapcsolatokig elmenő szoros összeköttetés volt. Mind a régészeti, mind pedig az embertani adatok azt sugallják, hogy Garabonc I és II temetők népessége az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozott, s szolgálónépi feladatokat teljesített. Garabonc I közösségénél ez a szolgálat közelebbről is meghatározhatónak látszik: nevezetesen, hogy felnőtt férfitagjai katonai szolgálatot teljesítettek. Ez kezdetben minden bizonnyal elsődlegesen, utóbb talán már csak kiegészítő módon határozta meg feladatukat. A szolgálat katonai jellegére utalnak mindenekelőtt a kard, balta, sarkantyú, nyílhegyek és a harci eszközként is hasz-