Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

266 Szőke Béla Miklós ciai koncentrálódás irányába figyelni, hiszen az anglokaroling stílushorizont feltehető Rajna menti műhelyeiből óhorvát közvetítés nélkül is eljuthattak Pannoniába. Vita tárgya a csatos szíjbefogós, gyakran madáralakú szíjvéges sarkantyúk keltezésének kérdése is. A nézetkülönbségek oka az, hogy Biskupija—Crkvina több sarkantyús sírjában V. Konstantinos Kopronymos (kb. 760—775) syrakusai verdéből kikerült verdefényes arany solidusa feküdt. Ezért többen is a 8. század utolsó harmadára, a 9. század elejére keltezték e sarkantyúkat (VINSKI 1970, 149; GIESLER 1974, passim), míg mások a tényleges leletösszefüggések rendszerére figyelve kétségbe vonták ezt, és legfeljebb ,,durva terminus post quem"-ként fogadták el a pénzek datáló értékét (WERNER 1978—79,237). A mosaburg/zalavári és a pannóniai példák inkább ez utóbbi nézetet erősítik: itt Pribina megtelepedése, azaz a 840 utáni időszak, a 9. század második harmada, közepe lehet a sarkantyúk megjelenésének időpontja. Az I 70. sír garnitúrájának pontos párhuzamát nem ismerjük. Magának a sarkantyúpárnak Nin-Zdríjac 74. sír sarkantyúi látszanak a legjobb analógiának, melyeket Jankó Belosevic a dalmáciai sarkantyúknak a 9. század első felére keltezett 3. csoportjába sorol (BELOSEVIC 1980, 108, Tab. XXIX. 5). A felerősítő szíjazat csatja, szíj vége, bújtatója azonban a lemezes szíj szorítás sarkantyúkkal járó elemekkel mutat több rokonságot (BELOSEVIC 1980, Tab. XXVI, 5—10, XXVIII. 6-11 és főleg XXVII. 5—10; JELOVINA 1986, Taf. XII. 157-162, XV. 181—185 stb.), de Pitten 119. sírban lábszártekercs-garnitúra alkotóelemeiként is feltűnik (FRIESINGER 1975-77, Taf. 51). Ezek alapján úgy látszik tehát, hogy a garabonci garnitúra egyfajta véletlenszerűen összeállított készlet, de a részletekben való azonosságok mint pl. a sarkantyú csatos szíjbefogójának, ill. a szíjazat szíj végének szegecsei alatt a hasonlóan kivitelezett, álgyöngykoszorús vörösréz-alátétlemezek — mégis a garnitúra egységes kivitelezését, azaz a tudatosan ilyennek tervezettséget támasztják alá. A II 15. sír erős középgerincű, háromszögletű hegyben végződő szíj végének bronzból öntött változata Biskupija—Crkvina 88/1950. sír sarkantyúgarnitúrájánál (JELOVINA 1986, 57, Taf. VU. 95, 99, X. 118), Velky Grob (Nagygurab) 18. sír lábszártekercs-garnitúrájánál (CHROPOVSKY 1957, 176, Tab. I. 4-5) és Staré Mësto—Na valach temetőjében (HRUBY 1955, Tab. 73. 33, Obr. 35. 1, 16) található meg, egyszerűbb kivitelben, a szíjbefogó rész díszétése nélkül Pitten több sírjában lábszártekercs szíjvégeként (FRIESINGER 1975—77, Taf. 11, 27,29), Pottschach 7. sírban sarkantyúgamitúra elemeként (CASPART 1931, Taf. II. 8), miként Ketzendorf, Kr. Stade 516. sírban is (THIEME 1983, 78—81, Abb. 4. 9-10, 14). RUHÁZAT Övcsat A két garabonci temetőben nyugvó férfiak közül 9 férfi ruházatát fogta össze fémcsatos öv. Egy esetben került elő a csat a viseleti helynek nem megfelelően a jobb könyök belső oldalánál, hátrafelé nyitott csattövissel — ez a sír azonban állatjárással erősen bolygatott volt (П 24. sír). Két sírnál megfigyelhettük azt is, hogy a csatot bal felé kapcsolták be (121. és 36. sírok). Két csat bronzból (121. és II 6. sír) a többi vasból készült. Formájuk alapján az alábbi csoportokba sorolhatók: 1. ovális vagy D-alakú, vas (I 16, 52. és 75. sír); 2. négyszögletes, bronz és vas (I 8, 36. és II 6. sír); 3. lant alakú, vas (II 35. sír); 4. ovális karikájú, trapéz alakú csattestű, bronz, vas csatpecekkel (121. sír); 5. feltűnően kisméretű, eredetileg vsz. sarkantyú- vagy lábszártekercs-garnitúra vas csatja (I 36. sír). Az 1—2. csoportba tartozó csatok szokványos típusok a 9. században is. Közülük csak az 152. sír említhető külön meg, erősen korrodeálódott vaslemez csatteste miatt. Analóg csattestű csatok a nyugati területeken (Oberpfalz, Oberfranken) gyakoribbak (HUNDT 1953, 40; FREDEN 1983, 463-464, 489, Abb. 35. 5; LEINTHALER 1990, 57—58 stb.), mint attól keletre, így Vysocany nad Dyjí VII. és XIII. halomban (KRAL 1959, Obr. 12, 1, 3) vagy Pitten 52 és 113. sírokban (FRIESINGER 1975-77, 67, 90, Taf. 31, 49); Pannoniában: Sopronkőhida 60. és 100. sírok (TÖRÖK 1973,14. t. 3,20. t. 11), Sárvár-Végh-malom 10. sír (SZŐKE, manuscript) és Kaposvár—61. út 64. sír (BÁRDOS 1985, 10, 27). A 2. csoport bronz csatja a korábbi avar időszak jellegzetes csattípusa (П 6). A Karoling Kelet temetőinek csak a legkorábbi sírjaiban található meg, így Oberpfalzban Schirndorf, Stadt Kallmünz 16. sírban (STROH 1980, 205), Gusen 129. sírban (TOVORNIK 1985a, 175), Mühling 19. sírban (FRIESINGER 1971-74, 62, Taf. 12) és Blucina bolygatott sírjaiból (POULÍK 1948, 65, Taf. LIII. 15). A 3. csoportba sorolt csattípus szintén egyértelműen a korábbi, késő avar, avar kor végi időszaknak a hagyatéka, mely a Karoling-temetőkből eltűnt (egyedüli párhuzamként csak Kaposvár 67. sír csatját említhetjük meg: BÁRDOS 1985, 10, 27), s majd csak a magyar honfoglalás után terjedt el újra. Végül a 4. csoportba sorolt, a csattesttel egybeöntött karikájú, ónozott felületű bronz csat eredetileg ugyancsak avar hagyaték, amikor főként gazdagabb lószerszám csatjaként használták (hasonlókat ld. pl. KISS 1977, Pl. XLVI, L, LVII, TRUGLY 1987, Taf. VI, VIII, XIX, XXVI stb.).