Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc—Ofalu l—ll. 259 fürtcsüngős, félholdas alsó karikaívű, aranyozott bronz fülkarika (B V 5 típus: DOSTÁL 1966, 40-42, Obr. 10. 32) társaságában találtak egy polírozott felületű palackot és egy sárga füles bögrét (SZENTPÉTERI József és KÖLTŐ László ásatása, közöletlen). Összefoglalóan azt mondhatjuk tehát, hogy a késő avar sárga és a Karoling-kori polírozott felületű díszkerámiák között genetikai kapcsolat létezett, sot rövid ideig talán egyidejűleg is használatban voltak. Az a nomád (avar) ízlésvilág pedig, mely a (nemes)fémedényt utánzó kerámia iránti igényben mutatkozott meg, töretlenül tovább élt, jeleként annak, hogy „fogyasztói" rétege sem halt ki, mindössze más köntösben, új szerepkörben jelent meg. Favödör Az 122. sírban egy fiatal férfi mellett, egy agyagedény társaságában találtunk egy viszonylag nagyméretű, egyszerű kivitelű vaspántos favödröt. A késő avar kori temetők kései fázisában, kivált szlávok által is lakott vidékeken tűnnek fel a sírokban favödrök (SZŐKE 1992b), így vidékünk korabeli temetőiben is (a már többször idézett Zalakomár—Lesvári dűlő, Kehida— Központi tsz-major, Söjtör—Petőfi utca, Vörs—Papkert В temetőkben és Nagypáli—Petőfi utca 3. sírban [MÜLLER 1978, 31—46]). Ezért feltűnő, hogy a Zalavár környéki Karoling-temetőkbenegyáltalánnem, vagy csak ritkán (leginkább még Keszthely—Fenékpusztán, a 4, 11, 32. és 55. sírokban: CS. SÓS 1961 250, 258; továbbá Kaposvár 61. út 72. sírban: BÁRDOS 1985,11) kerültek elő. Hasonlóan hiányoznak a Karoling Pannónia más temetőiből, s a FelsőDunavölgy korabeli lelőhelyein is csak elvétve bukkannak fel, így Bernhardsthal 1. sírban (FRIESINGER 1965/1 91—92, Abb. 4—5), Wieselburg 3. sírban, Steinabrunn 5. sírban, St. Andra4. sírban (FRIESINGER 1971—74,108), Pottenbrunn 29. sírban (FRIESINGER 1972a, 129-130) és Pitten 12, B. és 23. sírokban (FRIESINGER 1975-77, 53—57, Taf. 12, 13, 15). Fontos, hogy ezek a sírok leletanyaguk alapján inkább még a 9. század első felébe tartoznak, így nem véletlen, hogy a felső-ausztriai temetőkben, mint Gusen—Berglitzl 139. és 182. sírokban (TOVORNIK 1985a 176, 181—182) és Auhof bei Perg 75. és 79. sírokban (TOVORNIK 1986, 420-421) is feltűnnek. Hasonlóan ritka és csak a 9. század korai évtizedeiből ismert favödör a dalmát tengerpart temetőiben is (BELOSEVIC 1980, 115—116). Úgy látszik tehát, hogy a Kárpát-medencében és a Keleti Alpokvidéken eléggé egységesen csak a késő avar kor kései fázisában, más néven az avar kor végi időszakban, azaz a 9. század első felében, legfeljebb a század közepéig terjedő időszakig volt szokás vaspántos favödröt sírba helyezni. A garabonci és a keszthely—fenékpusztai sírok favödrei tehát a temetőt létesítő első generáció halottaival kerülhettek sírba, a század közepe tájánál nem később. A fentiek alól kivételt képez a morva fejedelemség területe, ahol a század második felében is folyamatosan tettek favödröt a sírba, s viszonylag gyakran éppen a leggazdagabb mellékletekkel eltemetett férfiak és nők mellé (HRUBY 1955, passim; DOSTÁL 1965,374—375). Mivel a 9. század második felétől Pannoniában már nem volt szokás vödröt sírba tenni, a magyar honfoglalás után a Dunakanyar és Székesfehérvár (Álba Regia) környékén a sírokban talán éppen morva közvetítéssel vagy az ő hatásukra tűntek ezek újra fel — s maradtak is ott a 11. század közepéig (TETTAMANTI 1975, 104). HASZNÁLATI ESZKÖZÖK, ÉKSZEREK Sarló Garabonc 19A. senilis korú nő hasán, az 155. maturus korú kardos harcosnak pedig ugyancsak a hasán feküdt egy-egy fogazott élű sarló. A sarlók a Beranova—féle В I típusba sorolható ívsarlók, a rajtuk megfigyelt fogazás már római kori példányokon megjelenik (MÜLLER 1982/11 479-481). A sarló mint a halott rontással szembeni védelmezésének eszköze, a vasbabona tárgya a késő avar kortól megjelent a Kárpát-medence sírjaiban (SOMOGYI 1982, 191—200, 1. térkép), s jellemző lelet még a 9. század első felében is (ERDÉLYI 1975, 153—163), később azonban ugyanazt a folyamatot figyelhetjük meg, mint a vaspántos favödröknél. A Karoling-időszakból a Felső-Dunavölgy és a Dunántúl területéről már csak Tulln 1. sír (MEYERS 1969, 64, Abb. 4, 7), Pottenbrunn 6. sír (FRIESINGER 1972a, 115, 127; Abb. 6, 23, Taf. I), Sopronkőhida 111. sír (TÖRÖK 1973, 26, 27. tábla 1), Keszthely—Fenékpuszta 11, 27. és 32. sírok (CS. SÓS 1961, 250-258, Taf. LXVH. 1-2) és Letenye 1. sír (H. KERECSÉNYI1973, 135—137, 3. ábra 1—2) tartalmaztak sarlót, s a dalmát tengerparton is ritka (BELOSEVIC 1980, 116—117). Ezzel szemben a morva fejedelemség területén a 9. század második felében is gyakori (DOSTÁL 1966, 88; SOMOGYI 1982, 2. térkép), főként fegyveres harcosok sírjában (POULÍK 1948-50, 166-167; HRUBY 1955, 396; TOCIK 1971, 183, 197 stb.). Mivel a sarló főként fegyveres férfi, és néha gazdag, többször szegényesebb női sírokban kerül elő a hastájékon vagy a lábak felett keresztbe fektetve, az a vélemény látszik inkább beigazolódni, hogy a sarló elsősorban mint a vasbabona tárgya, s nem mint munkaeszköz került a sírba (SOMOGYI 1982, 191—200). A magyar honfoglalás korában, a 11. század közepéig, talán a vödrökhöz hasonlóan, morva közvetítéssel vagy közvetlen morva hatásra (?) jelent meg újra a Kárpát-medence sírjaiban (TETTAMANTI 1975, 110; SOMOGYI 1982, 3. térkép), maga a sarló ugyanis, mint a szó bolgár—török eredete jelzi, már korábban a magyarság munkaeszköz-készletének tartozékává vált (FODOR 1983, 139—153).