Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

254 Szőke Béla Miklós Koporsó Mindössze 6 sírnál lehetett koporsóra vagy valamilyen sírépítményre utaló jeleket megfigyelni. Az 124. sírban a koponya felé enyhén szélesedő koporsó, az 173. és II7. sírokban téglalap alakú koporsó elszenesedett famaradványait észleltük; а П 40. sírban két koporsószeg utalt a koporsóra. Az I 49. sírban egy nagyobb gerendakeretbe foglalt ácsolt ládába temethették a halottat, s nem véletlen, hogy itt volt a sírgödör két vége is lemélyítve. Végül az I 77. sír csontvázának helyzetéből arra következtethettünk, hogy a halottat egy túl rövid faládában temették el. A koporsóban eltemetettek száma természetesen ennél jóval nagyobb lehetett (TOMKA 1977—78, 71—77), erre utal az alsó állról oldalra vagy hátra bukott koponya, a bordák és a medencelapátok fölé nyomódott karcsontok, a sípcsonttól elcsúszott szárkapocscsont stb., vagy bizonyos leletek, így pl. az edénymelléklet előkerülési körülményei. Ilyen jelenségek a garabonci sírok nagy részénél is megfigyelhetők voltak. Emellett néhány esetben elképzelhető, hogy a halottat sásból, gyékényből készített lepelbe csavarva (Id. a feltűnően keskeny, szinte összepréselt helyzetben talált csontvázakat), esetleg bőrzsákban temették el (utóbbira: CHROPOVSKY 1957, 192). Koporsószeget főként a nagyobb közigazgatási központokban és közvetlen környékükön használtak a koporsó deszkáinak összefogására, a koporsófedél lezárására, így Zalavár—Vársziget (CS. SÓS 1963, Taf. ХСШ. 14), Zalavár—Kövecses (CS. SÓS 1984, Taf. XLI), vagy Mikulcice (KLÍMA 1983 172—188) temetkezéseinél. A koporsókapocs azonban már a megelőző, késő avar időszakban is eléggé elterjedt volt (TOMKA 1977—78, 17—108, Taf. I—VIII), miként az I 49. sír ácsolt sírépítményéhez hasonló konstrukciók is. Ezek a 9. század második felére már csak kuriózumszerűen tűnnek fel, így Zalavár— Vársziget 391. sírban (CS. SÓS 1963, 48, Abb. 24-26), Sopron—Présháztelep 9. sírban (TOMKA 1969, 72—74, 77) vagy Velky Grob (Nagygurab) 100. sírban (CHROPOVSKY 1957, 192, Obr. 5). Kettős temetkezés Az 19. sírban nagymama és unokája, az 154. sírban két testvér (egy közel azonos korú férfi és nő), а П 27. sírban anya az ágyékára helyezett fiával, akinek szülésébe halhatott bele, voltak eltemetve. A pontos rokonsági kapcsolat meghatározását a csontvázak biokémiai vizsgálata tette lehetővé (erről alább ld. még bővebben). Egyébként az elhunytak neméből és életkorából következtethetnénk csak az eltemetettek családi kapcsolatára, azaz lényegében csak találgatásokra lennénk utalva, s valószínű, hogy a nagyjából egyidős férfi és nő esetében inkább férj—feleség viszonyra gondolnánk, különösen Ibn Ruszta és Gardízí arab utazóknak a szlávoknál szokásos özvegyáldozatról tudósító leírásának ismeretében (GYÖRFFY 1958, 59; CS. SÓS 1961, 273-174). A csontvázak helyzete A sírok nagy részében a csontvázak háton fekvő, nyújtott helyzetben feküdtek, a karok a váz mellett nyújtva, a lábak szintén nyújtva, párhuzamosan, vagy a bokák felé összetartóan. A karok kisebb elmozdulásai, a bordák és a medencelapátok fölé vagy alá nyomódása, mint fentebb jeleztem, a koporsóba temetés, vagy a gyékényszövetbe tekerés következménye volt. 3—3 sírban a jobb, ill. a bal kar közel derékszögben be volt hajlítva, 5 sírban mindkét kart a has tájékára, a keresztcsonton keresztbe helyezték. Egy sírban (I 30. sír) a karok és lábak ún. békapozícióban, vagy lovagló helyzetben voltak. A karok behajlítását szokás a kereszténységgel (főként a keleti, bizánci egyház hatásával) szokás kapcsolatba hozni (TETTAMANTI 1975, 96-101; SZABÓ 1976, 35; SZABÓ 1983, 83—97). Staré Mësto—Na Valach jól ismert templom körüli temetőjében, Method és tanítványai tevékenységének egyik központjának temetőjében azonban a sírok mindössze 4%-ánál volt a halott karja a has tájékára vagy a mellre hajlítva (HRUBY 1955. Obr. 9), s a többi morva temető sem mutat ettől eltérő képet (DOSTÁL 1966, 26—27). Zalavár—Vársziget templom körüli temetőire vagy Keszthely—Fenékpuszta sírjaira sem jellemző ez a kéztartás, úgy látszik tehát, hogy ez a szokás nem függ össze azzal, vajon az elhunyt pogány vagy keresztény volte; megvolt már a késő avar korban éppúgy (CILINSKÁ 1966, 118; TOCIK 1970, 38—40; DAIM 1987, 94)^, mint ahogy élt még a kora Árpád-korban is (SZŐKEVÁNDOR 1987a, 49; HANULIAK 1990, 155-157). A békapozíció, vagy lovagló helyzet korabeli párhuzama Staré Mësto—Na valach 15/48. sírja, a garaboncihoz hasonlóan női temetkezés (HRUBY 1955, Obr. 9), az előkép azonban a késő avar időszakba nyúlik vissza, amikor ez viszonylag gyakori testhelyzet mind a férfi, mind a női halottnál, főként a tehetősebb társadalmi rétegekből származóknál. SÍRMELLÉKLETEK A csontvázak mellett talált leletanyagot két nagy csoportra lehet osztani: 1. A férfi- és női sírokra egyaránt jellemző mellékletek, azaz a temetkezési szokásokkal összefüggő leletek, az étel(állatcsont, tojás) és az italmelléklet (edény, vödör), ill. a babonás okokból sírba tett, és a nemileg indifferens viseleti tárgyak (gyűrű, gomb). 2. A nemileg specifikus, nemhez kötődő mellékletek, \