Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: 7. és 9. századi településmaradványok Nagykanizsán

142 Szőke Béla Miklós ,,avar hagyománya" hogyan került a Kijevi Évkönyvekbe és őrződött meg számunkra. Mint ismeretes, Method és Konstantin (Cyrill) 866-ban Rasztiszláv, morva fejedelem udvarából tanítványaival együtt útnak indult, hogy átkelve a Dunán, Konstantinápolyban felszenteltesse őket. Eközben megállnak Kocel mosaburgi (Zalavár) székhelyén is. Kocel tisztelettel fogadja a térítő papokat, 50 tanítványt ad melléjük s maga is megtanulja a szláv írást. E tanítványokat nyilván a helyi lakosságból választották ki, akik között — mint ezt a 9. században többször is említett Dudleipin —- Dudleipa helynév alapján feltételezhetjük — du(d)lebek is lehettek. így tehát megvolt a lehetőség arra, hogy a térítő testvérek és a Mosaburgban létrehozott iskola megismerkedjék a Zala—Mura völgyi du(d)lebek, ,avar hagyományával." Ezt a hagyományt — mint Method szellemi örökségének részét — magukkal viszik a tanítványok, amikor előbb Morvaországba (879), majd onnan 885—886 táján Method halála után, amikor innen is távozni kényszerülnek, délre, főként Bulgáriába menekülnek. Az itt kezdetben csak megtűrt Methód-tanítványok 893—894 körül kapják meg az engedélyt, hogy a fővárosban, Preszlavban is tevékenykedjenek. Ez egyszeriben lendületet adott a szláv nyelvű, s immár cirill írású irodalom művelésének. Itt fordítják le Nikephoros patriarcha rövid bizánci krónikáját is ószlávra, amit azután a Kijevi Evkönyvek is felhasznál (Id. a Hérakleios császárral történtekre utalást) és itt ismerik meg Nikolaos Mystikos, konstantinápolyi patriarcha Simeon, bulgár cárhoz írott levelét is, amiből szintén merít a du(d)lebek avar hagyományának lejegyzője. A patriarcha ugyanis arról igyekszik meggyőzni Simeont, hogy felesleges Konstantinápoly ostromával kísérletezni, mivel a város felett isteni gondviselés őrködik, s aki mégis megkísérli az ostromot, az halálnak halálával lakol. így jártak a perzsák, s így az avarok is, akik , .elvesztek, s népükből maradék sem létezik". Ez a mondat, ami mély hatással lehetett a preszlavi udvar klerikusaira is, s amit mintegy szállóigeként idézgethettek, már mint „orosz közmondás" került a Kijevi Évkönyvekbe. A du(d)lebek ,,avar hagyományá"nak írásba öntése tehát nagy valószínűséggel a preszlavi udvarban történt meg, írói pedig Method tanítványai, vagy azok utódai lehettek. (VÁCZY 1974, 1044—1074.). Ezt az írást használta fel azután a Kijevi Évkönyvek szerkesztője is, miután az első bulgár cárság megszűnése (1018) után Preszlav klerikusai a kijevi fejedelemségbe menekültek. A 7. század eleje óta azonban az eredeti történet sokat módosult, torzult, a részletek el is homályosodtak, így kerülhettek olyan mondai elemek a szövegbe, mint pl., hogy az avarok szekerét du(d)leb asszonyok vonták, vagy hogy az avarok óriások voltak. (ZÁSTEROVÁ 1960, 15—17.). Az eddig elmondottakat összefoglalva, nagy valószínűséggel a következőképpen rekonstruálhatjuk Zala megye 7. századi történetét. Az avarok 567—568 táján történt megtelepedése után Pannoniát egy Apsich (személy- vagy méltóság-)nevű avar vezetővel az élen egy olyan avar (törzs vagy nép-)csoport szállta meg, mely hagyományaiban, szokásaiban, s esetleg antropológiailag is (ÉRY 1983, 49—51.) a többi avar törzstől némileg különbözött. Vezetőjük, Apsich 602-ben azt a feladatot kapja az avar kagántól, hogy vezessen hadjáratot az anták népe ellen, s pusztítsa el őket. Az avar kaganátusnak ez a — történetében egyedülállóan kelet felé vezetett — hadjárata teljes sikerrel járt. Bár a közvetlen források nem szólnak róla, de a közvetett adatokból kikövetkeztethetően Apsich hadjáratából visszatérőn a dulebek földjén vonul keresztül, számos foglyot ejt, akiket azután szállásterületének délnyugati szélén, az addig lakatlan zalai dombvidék folyóvölgyeiben telepíti le. Feltehetően hamarosan ezek is részt vesznek — legalábbis részben — a Dalmácia, Isztria, Friaul és a bajor területek ellei zsákmányszerző, fosztogató hadjáratokban (ld. a zalakomári, kehidai, pókaszepetki temetők sírjainak „import" tárgyait), amellett egyfajta élelemtermelő biztos hátországot is jelentettek a kalandozásokhoz. Régészeti emlékanyaguk a kezdetektől bizonyítja az avarokkal való szoros együttélésüket. Telepeik kerámiájában rövid idő elteltével kimutatható az avar hatás, temetőiket pedig kezdettől fogva az avarokkal közösen használták. Következésképpen kizárhatunk minden olyan feltevést, hogy vidékünket esetleg már az avarok megjelenése előtt megszállták volna, s esetleg a Cseh- és Morva-medencéből beszivárgott szlávsággal kellene számolnunk már az avar honfoglalás előtt. Ellenkezőleg, a régészeti megfigyelések is azt támasztják alá, hogy vidékünkön a szlávok az avarokkal együtt jelentek meg, s régészeti oldalról is valószínűsítik azt a következtetésünket, hogy bennük az Apsich hadjáratával elhurcolt du(d)lebeket és leszármazottjaikat lássuk, akik az avarokkal együtt népesítik be vidékünket. A nyugati területek elleni avar — szláv kalandozások a 630-as évektől megszűnnek, a Mura—Zala közti területen élők azonban — kihasználva kedvező földrajzi fekvésű vidékük előnyeit, s az Alpokban megtelepült nyelvrokonaik közvetítését — a 7. század utolsó harmadáig, végéig élénk kapcsolatokat tartanak a bajor-alemann területekkel és Itáliával, amit e korból származó import sírleleteik bizonyítanak. Egyelőre tisztázatlan okok miatt azonban legkésőbb a 8. század elejétől a temetőket és a települések nagy részét is felhagyják vidékünk lakosai. Kérdés, hogy azért történik-e ez, mert a lakosságot nagyobb központ(ok) — esetleg Keszthely — környékére telepítik (erre gondolhatunk esetleg a Keszthely körüli több ezer sírós temetőkből következő nagy népességkoncentráció alapján) (LIPP 1884.; LIPP 1886.; KOVRIG 1958, 66-72.; KISS 1968, 93—101.; SÁGI 1970, 147-199.), vagy mert valamilyen ok miatt elmenekülnek innen. Ha az utóbbi feltevés igaz, egyfajta magyarázatot találhatunk arra a szokatlan híradásra, amely szerint — mint feltételezik —, 741—743 táján az avarok „ellenséges pártütés" miatt megtámadják a Dráva és a Mura között élő „karantánokat", akik vezére, Boruth dux