Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Ivanics Mária: A császári felmentő sereg útja Kanizsára egykorú ábrázolások tükrében (1600. szeptember 16–október 13.)

46 Ivanics Mária számuk talán egy-kétezer között lehetett. A gyalogság sorait szintén itt töltötték fel Hofkirchner ezredével. Szeptember 25-én értek Zalaegerszegre (Egerseckh). Innen már csak öt mérföldnyire, alig negyven kilométerre voltak Kanizsától. Egerszegen Mercoeur haditanácsot tartott az összes jelenlevő parancsnokkal. A tanácskozáson két kérdés került előtérbe: mi módon lehetne élelmezni az egyre nagyobb ellátási gondokkal küszködő sereget és melyik úton menjenek Kanizsára. Batthyány és Hofkirchner javaslatára Mercoeur nem az egyenesen Kanizsára vivő észak—déli irányú út mellett döntött, hanem BelsőAusztria felé'került. így pontosan kétszer olyan hosszú, 10 mérföldnyi távolságot kellett megtenniük Kanizsáig, amely legalább ötnapos késést jelentett. Mercoeur a kerülőtől azt remélte, hogy az" ausztriai élelmiszer-szállítmányok így biztonságosabban és gyorsabban jutnak el seregéhez. Az útvonal ilyen megválasztásával egyben lehetővé tették Zrínyinek, hogy ne kelljen a török és tatár portyákról fenyegetett Muraközt elhagynia, hanem a horvát és stájer hadakkal együtt, később csatlakozhasson. Egerszegen döntöttek arról is, hogy a gyorsabb haladás érdekében a sereget három részre osztják. Szeptember'27-én hajnali három órától kezdve háromóránként indították a csapattesteket. A tábornak 3 nap múlva Szentmiklóson (S. Niclas) kellett találkoznia.

8 Az előhad és az utóvéd levált a főseregről, további útjukat nem ismerjük, mert a főkvártélymester csak a derékhad vonulását jegyezte fel. Az ágyúk a derékhadnál maradtak. Védelmükre a Preiner gyalogezredből 400 lövészt és muskétást rendeltek, akik az ágyúk előtt haladtak. Jobbról és balról az érsekújvári hajdúk biztosították az ágyúkat. Utánuk következtek az élelmiszerszállító szekerek Preiner gyalogosainak védelme alatt, akiket viszont Thurn gróf lovasai fedeztek. Újabb két gyalogezred (Hofkirchner, Chaligny) mögött a sort a fővezér lovassága zárta.

9 így vonultak szeptember 27-én Zalalövőre (Löüa), onnan 28-án Kutasra (Kuttosch).

10 A Kerka folyó völgyében azután könnyebben haladtak. 29-én elérték Lentit (Memdy?), 30-án pedig a kitűzött találkozóhelyet, Szentmiklóst. Október elsejétől már újra az egész tábor elhelyezéséről kellett Hans Leonhard von Zellnek gondoskodnia. Október 2-án csatlakozott Szemenyénél Zrínyi György, Draskovics János horvát bán és a károlyvárosi kapitány, Francol, valamint Sigmund Herberstein a stájerországi hadakkal, mintegy ötezer emberrel, hajdúval, gyalogosokkal, huszárokkal vegyesen." Szerrienyén ismét haditanácsot tartottak. Bernhard Leo von Gall javaslatára a fővezér és a parancsnokok is a nyílt csata mellett döntöttek, mivel az adott terepviszonyok miatt a mocsáron át jelentősebb segítséget, élelmet és lőport az ostromlott várba bevinni lehetetlen lett volna. A döntés értelmében Mercoeur megtette a szükséges előkészületeket, hogy mielőbb döntő csatát vívhasson a törökkel. Azágyúkat hajókra rakatta és a Murán

12 szállíttatta tovább. A málha nagyobb részét átvitték a Muraközbe, minden ezredparancsnoknak csak egy szekeret engedélyeztek. A terhet lovakra rakták át. Mercoeur megmustrál tattá és összeíratta a szemenyei táborban levő harcra fogható német, magyar, horvát gyalogosokat és lovasokat. A betegeket nem számítva 13.700 friss és egészséges embere volt.

13 Október 2-án este hat napra való élelmiszert osztatott szét a katonák között. 3-án Letenyénél szálltak meg. Itt egy napot vártak az ágyúkra. 5-én átkeltek az utolsó nehéz szoroson, s teljes csatarendbe fejlődve fogadták a törökök előőrseit, akik inkább csak nyugtalanítani tudták a császári sereget. Ezt a csatarendet mind írásban, mind szemléletes rajzban Hans Leonhard von Zell ránk hagyta (3. kép). Rajzán legelöl vontatják az ágyúkat. Utánuk, de a seregtől mintegy 50 lépésnyire előbbre jártak a muskétások. A jobb szárnyon a magyar, a bal szárnyon a horvát és a stájer lovasság a gyalogosokkal együtt, a széles arcvonalban pedig egymást váltva a gyalogság és a lovasság, mindegyik között előre állítva a hajdúk, illetve a lövészek. A rajzról hadtörténész kollégáim meglepetéssel állapították meg, hogy a főkvártélymester kora legmodernebbnek tartott csatarendjét, a kontramarsot

14 örökítette meg. Hasonló ábrázolást eddig csak Németalföldről ismert a szakirodalom. A döntő összecsapásról, az október 7-i csatáról készült csatarend is hasonló felállítást tükröz. Hans Leonhard von Zell erről a napról művészi színvonalú rajzot készített. A papíron ott van az egész sereg, a gyalogság vállravetett puskával, szigorú rendben, mellettük a lovasság kopjaerdeje, szemben velük pedig a török csapatok (4. kép). A képen a szlavóniai, magyar és horvát gyalogosokat kivétel nélkül puskával ábrázolta, kétségbevonhatatlan bizonyítékát adva ezzel egy eddig csak feltételezett, de ki nem mondott lehetőségnek, miszerint a tizenöt éves háborúban részt vevő magyar gyalogság fegyverzetében és harcmodorában nem maradt el a külföldi zsoldosok mögött. További három rajza ismert még a főkvártélymesternek, amelyek mind Kanizsa mellett készültek. Az egyik valószínűleg az első, október 5-i táborhelyet mutatja. A máso- ' dik, Kari Ludwig von Schulz által épített remek sáncot ábrázolja, mely nélkül aligha lehetett volna az október 7-i vesztes csatát követő török rohamoknak ellenállni, a sereget együtt tartani, s ezáltal a visszavonulást biztosítani (5. kép). A harmadik képen Kanizsa vára látható. A távozás előtt a főkvártélymester — valószínűleg Mercoeur parancsára — egy magaslatról lerajzolta Kanizsa várát is, mivel Mercoeurnek szándékában állt a Muraközben a seregeit újraszervezni, élelmiszert és lőszerutánpótlást szerezve ismét a vár alá visszatérni. A képen látható ötszögű olaszbástyás, sövényből font külső védőművekkel ellátott várban,— Hans Leonhard von Zell alaposságát és képességeit ismerve — alighanem Kanizsának e korból származó leghitelesebb ábrázolását kell látnunk. E rövidre fogott ismertetőben a hadjáratra vonatkozó ti«