Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Varga J. János: Katonai bíráskodás a 16–17. századi Dunántúlon

36 Varga J. János tétele a polgári fórumokhoz képest kedvezőbbnek tűnik a katonák számára, mert tagjainak egy részét a vitézlő rend a maga soraiból választotta. A seregbíró szintén a véghelyek őrségétől nyerte megbízatását, esetleg a katonák által javasolt személyek közül főkapitányi kinevezés útján. A javaslattevők ez utóbbi esetben is megőriztek valamit befolyásukból, jóllehet kinevezés esetén nem őket illette a végső döntés joga, hanem parancsnokaikat. Jól érzékelteti ezt a kettősséget Batthyány Ádám dunántúli főkapitány idevonatkozó rendelkezése, amely a körmendi seregbíróság ,,választás"-át a következőképpen szabályozta: ,,mikor a sereg seregbírákat akar tenni, s seregbűi három embert candidáljanak, az 12 esküdt helyett 24 embert és azoknak az neveket mihozzánk küldjék írásban. Az kiket mi azok közül választunk, azokat esküdtesse meg a sereg... Ez a forma minden esztendőben megtartassék."

3 A seregbíróság ,,újraválasztás"-a a gyakorlatban némileg módosult. A Körmenden 1650 májusában megtartott választás leírása szerint ugyanis a körmendi sereg helyett annak hadnagya állította össze és terjesztette föl a bírói, valamint az esküdti tisztségre jelölt vitézek névsorát. Közülük az alkalmas személyek kiválasztása Batthyány Ádám és a körmendi kapitány, Francsics Gáspár hatáskörébe tartozott. A jóváhagyott tisztségviselők névjegyzékét is ők küldték vissza a hadnagynak, aki megeskette az új bíróságot, majd hivatalába iktatta. A katonák , ,resolválás"-ára csak ezután kerülhetett sor, de az a bíróság összetételén már semmit sem változtatott.

4 A seregbíróság katonák és polgárok ügyeit egyaránt tárgyalta, ezért tagjai törvénytudó katonák és polgárok közül kerültek ki, élükön a seregbíró állott. A legelterjedtebb szokás szerint a 12 esküdt felét a polgári, felét a ,,vitézlő rend" delegálta. Komárom város úrbéri összeírásai 1528-tól a 17. század végéig mindig megemlítik, hogy amikor a várban széket ülnek, a város köteles 6 törvénytudó polgárt a katonák mellé beküldeni. Kovács Lőrinc királyi naszádos hadnagy szintén arról ír 1562-ben, hogy a Győrött ülésező seregbíróság esküdtszéke polgárokból és katonákból alakult meg: „Bíró itt volt esküdtekkel (ti. 6 esküdt polgárral) — olvassuk —, naszádos vajdákkal, tizedesekkel, mindnyájan tizenketten voltunk."

5 A kisebb végházakban elegendőnek tartották 8 esküdt jelenlétét, mellettük helyet kapott a nótárius és olykor a vásárbírák.

6 A seregbíróság ítélkezési gyakorlatában — a kor jogszokásának megfelelően — a területi illetékesség elve uralkodott, vagyis a bűnöst ott vonták felelősségre, ahol tettét elkövette. A véghelyek kapitányai és a főurak ezt az elvet többnyire érvényesítették is a katonák bűneseteinek megítélésekor. Ezt tette Zrínyi György, amikor távollétében Batthyány Ferenc katonái összetűztek főembereivel Csáktornyán és az egyiket megölték. Amint az eset a Kőszegen időző Zrínyi tudomására jutott, levelet írt gersei Pethő Gergelynek, fölhatalmazva őt, hogy a sértettek érdekeit képviselve helyette eljárjon: ,,...menjen kegyelmed Patacsics urammal egyött Batthyány uramhoz, okát kegyelmetek megtudakozni őkegyelmétőí, mi légyen oka, hogy őkegyelme ily mód néköl való nagy szabadságot adott szolgáinak, hogy így hatalmaskodnak jámbor, böcsöletes főember szolgáimo[n] szolgái. És kegyelmetek kérje törvénhez mindazokat, valakik az ember halálában részesek. Kegyelmetek prefigáltasson egy bizonyos napot és ugyanott in facie loci, az hol esett az történet, láttassék meg törvénnyel."

7 A területi illetékesség elvét az ország nádora vagy a kerületi főkapitányok — fölhasználva hatalmukat és tekintélyüket — figyelmen kívül hagyhatták: kivonhatták katonáikat a végvári kapitányok és a földesurak joghatósága alól, de az is megesett, hogy — elismerve bűnösségüket — a kezükön hagyták. Erre utal egy 1557 elején följegyzett gyilkossági ügy, amelynek kivizsgálása során Nádasdy Tamás nádor — mint ,,az igazságnak és az igaztételnek feje" — szabadon rendelkezett arról, hogy bűnbe esett szolgáját melyik bíróság vonja felelősségre. Az említett év vízkereszt napján gersei Pethő János keszthelyi birtokán elfogták a nádor közismert és rettegett katonáját, Zél Gáspárt, aki megölte Pethő egyik szolgáját. A sértett fél, Pethő János — aki a maga birtokán nagyhatalmú földesúr volt — nem állította a gyilkost bíróság elé, hanem értesítette Nádasdyt a történtekről és kérte, hogy rendelkezzék Zél Gáspár sorsáról: ,,.. .ha tenagyságod azt parancsolja — írta —, hogy elbocsáttassék, ezennel elbocsátva legyen, ha penig tenagyságod azt kívánja, hogy ugyanott az helyen, vagy tenagyságod birtokában, valahol tekegyelmed akarja, törvény legyen reá, vagy szinte ott Sárvárott is. ím megírtam az én szolgáimnak, hogy valamit tekegyelmed nekik parancsol... azt mieljék és ahhoz tartsák magokat."

8 Pethő János valóban így utasította a keszthelyieket arra az esetre, ha Zél felelősségre vonására ott kerülne sor: „...minden csak úgy legyen az mint tinéktek nádorispán uram űnagysága parancsol... Ha penig parancsolja..., hogy ott legyen az törvény Keszthelyt, fő, nemes népeket sokat és szolgabírákat hívassatok reá és azok tegyék az törvényt.. "

9 A dominuszok főként akkor vették semmibe a területi illetékesség által másnak biztosított jogokat, amikor szervitoraikat sérelem érte és eleget téve képviseleti kötelezettségüknek maguk kerültek az igazságszolgáltatással kapcsolatba. 1648 tavaszán történt Veszprém vármegyében, hogy Batthyány generális egyik szervitorát, Szily Györgyöt megölték bizonyos Teszér falubeliek. A bűnösöket Pázmán Miklós pápai főkapitány megfogatta és ügyüket a vár katonai bírósága elé vitte, azt azonban Batthyány Ádám illetéktelennek minősítette a per lefolytatására. A gyilkosságot elkövető teszériek területileg ugyan a pápai seregszékhez tartoztak, mert falujuk Pápa közelében a Bakonyalján feküdt, a dunántúli főkapitány mégsem fogadta el az ítéletet, mert Pápa és az ottani szék is a győri generálishoz tartozott, Szily ellenben az ő zászlaja alatt szolgált. 1648. augusztus 4-én Pázmánhoz intézett levelében a vizs-