Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Szakály Ferenc: Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt
ZALAI MÚZEUM 4. 1992 Szakály Ferenc: Kanizsa és uradalma a vár török kézre jutása előtt Szigetvár bukását (1566)' követően, egészen 1600 októberében bekövetkezett elestéig, 2 vitathatatlanul Kanizsa volt a dél-dunántúli magyar végvárrendszer legfontosabb — úgy is mondhatnók: egyetlen igazán fontos, huzamosabb ideig helytállni képes — erőssége. így vélekedtek róla a kortársak, például a belső-ausztriai rendek és kormányszervek is, amelyek biztonságuk zálogának, Stájerország, Karintia, Krajna, sőt bizonyos fokig Alsó-Ausztria „kulcsának" tekintették, s gyakran nyújtottak neki közvetlen katonai és anyagi segítséget. 3 A rá irányuló megkülönböztetett figyelem ellenére Kanizsa a kifejezetten rossz forrásadottságú véghelyek közé tartozik. Noha a korabeli levelezésanyag hatalmas mennyiségű — részben mindmáig kiaknázatlan — kanizsai vonatkozású információtömeget tartalmaz, 4 működésének feltárását nagyban akadályozza, hogy egyelőre nélkülöznünk kell ún. várgazdálkodási iratait. Miután Kanizsa és uradalma 1568 elején a Nádasdy családtól átkerült az uralkodó, közelebbről: a Hadi Tanács és a kamarák kezelésébe, megszakadni látszik az alattvalók viszonyait és kötelezettségeit regisztráló urbáriumok sora, 5 s ismeretlen helyen lappanganak az olyasféle kanizsai vizsgálati jegyzőkönyvek, elszámolások, bevételi jegyzékek, sőt várleltárak is, amelyekből oly sok hasznos had-, gazdaság- és társadalomtörténeti ismeretet merítettek Sziget, 6 Eger 7 vagy Gyula 8 kutatói. Mielőtt azonban választott témánkra térnénk, jeleznünk kell, hogy Kanizsa Nádasdy-kori (1532—1567) urbáriumanyagának feltárása és ismertetése sem történt meg a kívánatos mértékben. Részletekbe itt nem bocsátkozunk, nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett a furcsa jelenség mellett, hogy a témával foglalkozó kutatók hallgatással mellőzték e forráscsoportnak a város lakosságára — összetételére, jogállására és sorsára — vonatkozó információit is. így aztán nem állhattuk meg, hogy ezt a Kanizsa történetére nézve oly fontos adatsort ne közöljük. Kezdjük azon, hogy korábban Kanizsa nem minden paraszt és polgári sorban élő lakosa tartozott a város mindenkori földesurának fennhatósága alá. A Szombathely utcai 12 negyedtelek lakóinak földesura a helyi plébános volt, akinek több környékbeli faluban voltak részbirtokai, sőt egész falvai; a később az uradalomhoz csatolt Fityeházát is ő uralta. 9 Arra vonatkozólag, hogy ez a helyzet még fennállott-e a Nádasdy-korszak végén is, megoszlanak információink. 10 A városban — ismeretlen időpontig — az elesettek befogadására létesített ispotály (hospi talis) is működött, amely ha jobbágyokkal nem is, de szántókkal rendelkezett a város határában." Az 1568. február 18-án felfektetett urbárium ekként sorolja fel a lakosokat, illetve az elhagyott telkek egykori tulajdonosait: a 1. A most is a várban lakó és annak szolgáltatásokkal tartozójobbágyok („coloni eiusdem nunc in valló novo manentes et ad arcem sua servitia praestantes"): Túrós György bíró 1/2 telkes Búza Mátyás 1/2 telkes Herceg Miklós 1/2 telkes Bedők Tamás 1/2 és 1/4 telkes Balog Imre 1/2 telkes BebőkPál 1/2 és 1/4 telkes Pipo András 1/2 telkes Kalmár Mihály 1/2 telkes Bocskor Ferenc 1/2 telkes Bagoly János 1/2 és 1/4 telkes Szentes János 1/2 telkes Hencse Máté 1/4 telkes Lakatgyártó Lőrinc 1/2 telkes Pajzsgyártó Antal 1/2 telkes (Az utóbbi kettő — mivel mesterségével szolgált a várhoz [,,qui tamen suo artificio servunt ad castrum"] — libertinus volt.) 2. A veszedelmes hadihelyzet miatt szétszóródott jobbágyok („coloni procul dispersi propter pericula"): Kosa István egész telkes Kosa Imre egész telkes Bedők Barnabás egész telkes Bakos Mihály 1/2 telkes Bagoly Ambrus 1/2 telkes Bedők Kis Mihály 1/2 telkes Nagy Gergely 1/2 telkes
