Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Közlemények - Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján
200 Kostyál László fontos esetünkben, hisz Szent István felajánlásával az ország területi egységének megtartását is kérte. A 17, de főleg a 18. században Werbőczy tana volt ugyan a leginkább elfogadott, mégis más nézőpontból szemlélte a korona szimbolikáját a király, a nemesség, az egyház és az egyszerű nép. Szent István esetében a szent jelző nemcsak vallási jelentést hordozott, hanem nagyságának világi elismerését is jelentette. Az egyház számára az áhítatra ösztönző apostoli szent volt, a királyok erőskezű elődjüket és tetteik igazolóját látták benne. A korona éppen az ő nagyságára emlékezve kapta a ,,szent" jelzőt (KARDOS 1988, 226.). A király a koronában az ő erejére és nagyságára meg a saját hatalma és atyai gondoskodása alatt álló országra tekintett, s a legfontosabb szimbólumban éppen ezt a hatalmat látta. A nemesség Werbőczy alapján továbbra is a korona organikus, királyt és a nemeseket magába foglaló, minden hatalmat és jogot összefogó államtest jelentését hangsúlyozta. A katolikus egyház a korona felajánlása által a mindenkori király katolicizmusát és a hozzá való feltétlen lojalitást tartotta jelentősnek. A nép számára a korona-szimbolika legfontosabb eleme egyrészt a szentistváni ország területi egysége és sérthetetlensége, másrészt a felajánlás által örökérvényűvé lett katolikus volta. A Szent István koronafelajánlása-ábrázolás eredeti mondanivalóját csak a fentiek figyelembe vételével érthetjük meg úgy, amint ezt a 18. században értelmezték. Ezeket összegezve a következő jelentéstartalmakat emelhetjük ki: 1. erős kezű és nagyhatalmú nemzeti király tisztelete: a) nosztalgikus visszatekintés az „ideális" szentistváni berendezkedésre, b) a katolikus uralkodó iránti feltétlen lojalitás, c) az uralkodónak méltóvá kell válnia a szentistváni örökséghez (szentség és világi nagyság) 2. a király és a nemesség mennyei eredetű kiváltsága (legitimitásuk megerősítése) 3. az ország a szentistváni koronafelajánlástól kezdve Szűz Máriáé, vagyis minden tekintetben katolikus (ellenreformáció) 4. az ország területi egységének és függetlenségének helyreállítója és védelmezője a Szűzanya mint Patrona Hungáriáé, az ő tiszteletének biztosítása emiatt is elmaradhatatlan (törökellenesség) 5. az uralkodó által — az ő mennyei kapcsolata révén — Mária közbenjárásával maga Krisztus király kormányozza az országot. E jelentésrétegek rámutatnak, hogy ábrázolásunk mennyire szorosan kötődik a szent koronáról a 17—18. században vallott nézetekhez. Ezek mindegyike megtalálható valamelyik jelentésrétegben, tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy a koronáját Szűz Máriának felajánló Szent István jelenete nem egyedül a Regnum Marianum gondolatkörének, hanem a szent koronáról a köztudatban élő elképzelések összességének is képi megfogalmazása. Rajta a korona el nem hagyhatóan fontos motívum, amely igazi jelentőségét a kompozícióban azáltal nyeri el, hogy a felajánlás tárgyává válik, amelyre az egész esemény irányul, s nem marad meg az uralkodó fején viselt hangsúlytalan attribútumnak. A fejről való lekerülés pillanatában válik a Szent István felismerését segítő ismertetőjelből az egész országot szimbolizáló nemzeti jelképpé, s mint ilyen, a jelenet középpontjává. A koronáját a Boldogságos Szűznek felajánló Szent István ábrázolása a 18. század első felének legnépszerűbb képzőművészeti kompozíciója. Gyökereit a Mária- és a Szent István-kultuszban kell keresnünk, tartalmi szempontból a Regnum Marianum-gondolatkör és a magyar koronaeszme képi lecsapódásának tekinthető. A már a 14. század közepén is kimutathatóan meglévő sémája (Újbánya pecsétnyomója) párhuzamosan élt és fejlődött a szomszéd népek identitástudatukat erősítő nemzeti uralkodókultuszának vizuális megfogalmazásával, és — miképp az ausztriai Szent Lipót-ábrázolásokkal — azokkal inspiratív kapcsolatban állhatott. A 17. században még csak egyike volt a kor uralkodó eszméit legadekvátabb módon kifejezni törekvő próbálkozásoknak. A maga nemében egyeduralkodóvá a török kiűzése és a szentistváni felajánlás I. Lipót által történő megismétlése, valamint első királyunk ünnepének az egész egyházra való, pápa általi kiterjesztése után a 17. század legvégére vált. A létrehozójaként meghatározható gondolati rendszer (elsősorban a Regnum Marianum-eszme) ebben az időben kezdi elveszteni (győzelemre vitt) török- és protestánsellenes élét, tartalmilag így az uralkodó osztályok legitimitás-eszméjének kifejezőjévé válik. A jelenet alapkompozíciója állandó, ezt nem érintő módosulások viszont megfigyelhetők rajta. A 18. század közepe után a Szent István-ábrázolások hierarhiájában meglévő vezető szerepét elveszti, ezzel párhuzamosan megtermékenyítő hatása más jelenetekre egyre érezhetőbb (példaképpen itt elegendő az életét Máriának ajánló Szent Imre megjelenítéseire utalnunk). Mindazonáltal kedvelt téma marad, amely a múlthoz sokszor visszanyúló szakrális művészetben ma is feltalálható.