Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján

Adatok a Szent István-ikonográfiához 197 szorított kézzel ajánlja önmagát az ország Patrónájának (e kettős felajánlás ábrázolása nem túl gyakran fordul elő). Az Imre mögötti barna ruhás, kardos nemesúr felemelt kézzel mintegy tanúskodik a jelenetnél. Mária és a gyermek Jézus figurája könnyed és finom. A Szűzanya letekint az egekből a hozzá könyörgőkre, kezével könnyedén megemeli a gyermeke által éppen ledobott fe­hér kendőt. A kisdedhez nem illő komolysággal ülő gyer­mek Megváltó áldó mozdulata ismétli anyjáét, így a két szent imájára két hasonló mozdulat a válasz. E kettősség kölcsönzi a kép határozottan érezhető ritmusát. A kompo­zíció központjában a szűz kísérőjeként egy angyal lebeg. Azért, hogy hangsúlyos elhelyezése ellenére se vonja túl­ságosan magára a figyelmet, a festő a háttértől alig elütő színezéssel alakította ki figuráját, ellentétben István, illet­ve Mária ruhájának erőteljes kék és élénk piros színeivel. Alakja a festő martonvásári mennyezetfreskóján ismétlő­dik (GARAS 1955, L. tábla). A felső részen két kis puttó tekintget ki a felhőkből. A jelenet helyszínét az oltár egyértelműen kijelöli. A háttérben ugyanakkor olyan architekturális részletek lát­szanak, melyek nem romosak, de nem is tartoznak épület­hez, mert mind felfelé, mind hátrafelé a kék égre nyílnak meg, ottlétük így konkrét környezet helyett a festő teat­ralitására, dekoratív hajlamaira utal. 6. ZALAEGERSZEG, Göcseji Múzeum, ltsz.: 54.10, 177x136,5 cm, o.v. 1770-es évek, festője ismeretlen. A múzeum állandó kiállításán látható festményen a há­romlépcsős emelvény szélén fél térdre ereszkedő, őszhajú és -szakállú Szent István van a középpontban. Aranyrámás piros csizmát, barna nadrágot, aranyzsinóros és hímzéses díszes mentét, valamint világos palástot adott rá festője. Koronáját és jogarát bársonypárnán tartva ajánlja a fölötte megjelenő Mária oltalmába. A korona alig hasonlít az ere­detihez, csaknem megegyezik viszont a letenyei oltárké­pen látottal. A királyi kard az emelvény felső lépcsőfokán, az uralkodó lábánál fekszik. István mögött a világi urak, előtte pedig az egyházi mél­tóságok egy csoportja áll. Közvetlen mellette, a túlsó olda­lán a prémes szegélyű dolmányt viselő Imre kissé idétlenre sikeredett figurája térdel szívére szorított kézzel. Az öt fő­nemes áhítattal teljes csodálkozással figyeli az eseményt. Az előtérben egy díszes, piros mentét viselő úr a jelenés láttán térdre ereszkedik, balját kissé teátrálisan maga elé emeli, mögötte egyik társa imára kulcsolt kézzel térdel. Hátrébb még hárman állnak. Egyikük, a felénk háttal lévő, kezét emeli fel meglepetésében. Az egyháznagyok közül a két közelebbi díszes ruhát s ornátust, a harmadik egyszerű szerzetesi csuhát visel, a negyediknek csak a feje látszik. Kezüket ők is csodálkozva emelik fel, s leborulni készülnek. Felül Mária puttók kísretében, fején égi koronával jele­nik meg. Ölében ülő gyermekével együtt kegyesen tekint az oltalmában bízókra, a kis Jézus megáldja a felajánlást tevőt. A Szűz hosszú kék palástja nemcsak a trónusául szolgáló felhőt borítja be, hanem a köpenyes madonnák mintájára oltalmazóan terül a jelenlévők fölé, s velük jel­képesen az egész országra. Az esemény klasszikus elemekből álló architekturális térben játszódik, a háttérben templomapszis látszik benne két oszloppal, bal oldalt a félrehúzott kék bársonyfüggöny s annak bojtos zsinórja mutat újabb kapcsolódási pontot a letenyei oltárkép felé. 7. ZALAKOMÁR, r.k. templom, mennyezetfreskó, Dorffmaister István 1793. A zalakomári Dorffmaister-kompozíció (melyet a festő a pozsonyi generális szeminárium megrendelésére készí­tett, lásd GALAVICS 1971, 63.), monumentálisabb a töb­binél. A csehboltozatot illuzionisztikusan megnyitó ábrá­zolás fókuszában az oltár előtt térdel Szent István, s a felhőről letekintő Máriának s gyermekének ajánlja fel az oltáron nyugvó koronát, jogart és országalmát. A király alakjától már messze van a képsémát kialakító ellenrefor­máció alázata. Féltérdre ereszkedett, kifordított bal kezét combjának feszíti, fejének felfelé tekintő mozdulatában az áhítat büszkeséggel keveredik. Csizmát, fehér nadrágot és mentét visel díszes aranyhímzésű kék palásttal, lába előtt az oltárnak támasztva a magyar címerpajzs látszik. Istvánt középkorú, barna hajú, szakállas férfiként festette meg mestere. Mögötte püspöki ornátusban, pásztorbottal egy főpap áll szívére tett kézzel, majd néhány alacsonyabb ran­gú, már térdelő vagy ehhez készülődő udvaronc. Az elő­térben egy zsinóros kék mentét és fehér palástot viselő, ősz szakállú főúr térdreborulva hódol kitárt karral, tőle jobbra egy fiatalabb áll, fején tollas süveggel, meglepeté­sében felemelt bal kézzel. A kép másik oldalán, az oltártól balra a szolgák egy cso­portja szemléli a jelenetet, de aktívan nem vesznek részt benne, a jelenés számukra láthatatlan marad. Közvetlen az oltár mellett idősebb katona ül, fiatalabb társa kardjára tá­maszkodva áll, s csodálkozva figyeli az urak áhítatát. Mel­lette egy kőkerítésen ülő apród felfelé mutat, valamit talán megértvén a történtekből, a háttérből még néhány társa ér­tetlenkedő alakja tűnik fel. Az oltár felett megjelenő, gyermekét tartó Szűzanya lá­tomáshoz illően halványabb a földi embereknél. Itt nem pi­ros, hanem egyszínű kék ruhát visel, s előrehajolva figyeli a szent király imáját, míg a kíséretében lévő angyal kinyúj­tott kézzel mutat az oltáron fekvő koronára. Mária felett kitárt szárnyakkal, áldó kéztartással egy másik angyal le­beg, tőle jobbra kis puttók egészítik ki az Ég Királynéjá­nak kíséretét. Az egész jelenet a szabadban játszódik. Az oltárt körülvevő természeti környezetben, fák és bokrok között még természetesebbnek hat a felhőtrónján alászálló Szűzanya. Az ismertetett hét alkotás — egy megyét véve alapul — nem túl sok, s valószínűleg itt sem képvisel teljességet. E néhány szempont alapján történő összehasonlítás azonban

Next

/
Oldalképek
Tartalom