Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)
Közlemények - Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján
ZALAI MÚZEUM 4. 1992 Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján A látomásban megjelenő Szűz Mária és gyermeke előtt térdelő, koronáját neki felajánló, gyakran adoráló angyaloktól kísért Szent István király közismert ábrázolása a 18. század első felének talán leggyakoribb oltárképe. Minden más képtípusnál teljesebben fejezte ki e kor uralkodó — ámbár az eltérő érdekek szerint különbözőképpen hangsúlyozott — eszmevilágát. A katolikus templomok nagy részében megtalálható volt, jelentése jóval túlnőtt a mindennapi áhítat alapjául szolgáló szentképen, illetve az oltárképeken. Első királyunk óta a Boldogságos Szűz Magyarország patrónája és védelmezője minden külső és belső ellenséggel szemben. A katolikus magyar királyság közös védőszentjéről van szó, úgy Máriának, a Boldogasszonynak, mind a felajánlást tevő, a magyar kereszténység atyjaként számon tartott uralkodónak, Szent Istvánnak esetében is. Általánosan kötelező együttes kultuszuk egyben a nemzeti jámborság meghatározója is. A jelenet mögött rejlő elméleti koncepciónak alapvetően török- és reformációellenes éle volt, és e két — nemcsak a harctereken, hanem eszmei síkon is megvívott — küzdelemből győztesen kikerülve alakította ki e végső szintézist jelentő képtípust, mellyel saját diadalát (is) ünnepelte. E koncepciónak különböző aspektusaira már többen s többször rámutattak (KAPOSSY 1931, HOFFMANN 1944, GALAVICS 1971,1973 és 1975, SZILÁRDFY 1984, TAKÁCS 1989.) Vitathatatlan azonban, hogy az ábrázolás nem egyetlen változat alapján terjedt el az országban, hanem különböző variációk fordulnak elő, melyek — ha nem is alapvetően—jelentéstartalmát némiképpen módosíthatják. Nem vállalkozhattam írásomban országos kitekintésre — habár ez eszme- és kultúrtörténeti jellege miatt nem kis jelentőséggel bírna — csupán egy, a 18. század óta alaposan megváltoztatott határok közé szorult földrajzi egység, Zala megye ma még fellelhető emlékeit veszem számba, utalok egy-két érdekesnek tűnő párhuzamra, majd a képtípust kialakító elképzelés néhány vonatkozására kívánok rávilágítani. Zala a 18. században nem (vagy inkább: sem) számított művészeti központjaink közé. Az itt működő oltárkép- és freskófestők többségét nem ismerjük. Csupán a század második felében Cimbal (KOSTYÁL 1987) és Dorffmaister (GARAS 1955, 213—214) tevékenysége követhető többé-kevésbé nyomon. Néhány festőről egy-egy falképegyüttesük vagy oltárképük alapján tudunk (J. A. Mölck, J. M. Schmidt, J. Pöckl stb.). Az alkotások nagy többsége provinciális színvonalon veszi át a metszeteken vagy vázlatfüzetek révén elterjedt képsémákat. A koronáját Szűz Máriának felajánló Szent István ábrázolásai sem képviselnek kiemelkedő kvalitást, a variációk számbavétele ennek ellenére fontos, s közülük egyik-másik ikonográfiái újdonsággal is gazdagítja ismereteinket. 1. GUTORFÖLDE, r.k. templom, főoltár, o.v. 1770—1780, festője ismeretlen. A kép alsó részén, kissé jobbra térdel a szürke szakállas, középkorúnak ábrázolt István király. Széles aranyszínű övvel összefogott zsinóros kék mentét és prémes szegélyű barna bársonypalástot visel. Felfelé irányuló tekintettel ajánlja a kezében vörös bársonypárnán tartott koronát és jogart a baloldalt egy felhőn megjelenő Máriának és a gyermek Jézusnak. A korona csak nagy vonalakban hasonlít a magyar szent koronához. Bár szerkezetét követi, arányai mások, a zománcképek hiányoznak róla, helyettük többszörös gyöngysort festett rá mestere, ki az eredetit aligha ismerhette. Mária viselete a szokásos hosszú piros ruha és kék palást, mely a keble alatt van megkötve. Fején, mint az Ég Királynéja, koronát visel, felemelt jobb kezében kormánypálcát tart. A derekán kis lepellel ruházott Jézuska mindkét kezét a felajánlást tevő felé nyújtja, s olyannyira előrehajol, hogy szinte kiesik anyja öléből. Ez a mozdulat teszi élővé a képet, hisz mind István, mind Mária testtartása és arckifejezése ünnepélyesen merev. A sötét háttérben sejtelmesen gomolygó felhők még misztikusabbá teszik a jelenetet. A kompozíció erős diagonalitását a jobb felső sarokban megjelenő két puttófej világosabb foltjával próbálta a festő feloldani, ill. egyensúlyba hozni. 2. LETENYE, r.k. templom, bal oldali mellékoltár, o.v., 1765, festője ismeretlen. Az előtérben kétlépcsős kis emelvény szélén szokatlan testtartásban térdelő Szent István a kép főalakja. Mária gyermekével a Schott-féle metszethez (1692, GALAVICS