Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján

ZALAI MÚZEUM 4. 1992 Kostyál László: Adatok a Szent István-ikonográfiához néhány zalai ábrázolás alapján A látomásban megjelenő Szűz Mária és gyermeke előtt térdelő, koronáját neki felajánló, gyakran adoráló angya­loktól kísért Szent István király közismert ábrázolása a 18. század első felének talán leggyakoribb oltárképe. Minden más képtípusnál teljesebben fejezte ki e kor uralkodó — ámbár az eltérő érdekek szerint különbözőképpen hangsú­lyozott — eszmevilágát. A katolikus templomok nagy ré­szében megtalálható volt, jelentése jóval túlnőtt a minden­napi áhítat alapjául szolgáló szentképen, illetve az ol­tárképeken. Első királyunk óta a Boldogságos Szűz Ma­gyarország patrónája és védelmezője minden külső és bel­ső ellenséggel szemben. A katolikus magyar királyság kö­zös védőszentjéről van szó, úgy Máriának, a Boldog­asszonynak, mind a felajánlást tevő, a magyar keresztény­ség atyjaként számon tartott uralkodónak, Szent Istvánnak esetében is. Általánosan kötelező együttes kultuszuk egy­ben a nemzeti jámborság meghatározója is. A jelenet mö­gött rejlő elméleti koncepciónak alapvetően török- és re­formációellenes éle volt, és e két — nemcsak a harc­tereken, hanem eszmei síkon is megvívott — küzdelemből győztesen kikerülve alakította ki e végső szintézist jelentő képtípust, mellyel saját diadalát (is) ünnepelte. E koncepciónak különböző aspektusaira már többen s többször rámutattak (KAPOSSY 1931, HOFFMANN 1944, GALAVICS 1971,1973 és 1975, SZILÁRDFY 1984, TAKÁCS 1989.) Vitathatatlan azonban, hogy az ábrázolás nem egyetlen változat alapján terjedt el az országban, ha­nem különböző variációk fordulnak elő, melyek — ha nem is alapvetően—jelentéstartalmát némiképpen módosíthat­ják. Nem vállalkozhattam írásomban országos kitekintésre — habár ez eszme- és kultúrtörténeti jellege miatt nem kis jelentőséggel bírna — csupán egy, a 18. század óta alapo­san megváltoztatott határok közé szorult földrajzi egység, Zala megye ma még fellelhető emlékeit veszem számba, utalok egy-két érdekesnek tűnő párhuzamra, majd a képtí­pust kialakító elképzelés néhány vonatkozására kívánok rávilágítani. Zala a 18. században nem (vagy inkább: sem) számított művészeti központjaink közé. Az itt működő oltárkép- és freskófestők többségét nem ismerjük. Csupán a század második felében Cimbal (KOSTYÁL 1987) és Dorffmais­ter (GARAS 1955, 213—214) tevékenysége követhető többé-kevésbé nyomon. Néhány festőről egy-egy falképe­gyüttesük vagy oltárképük alapján tudunk (J. A. Mölck, J. M. Schmidt, J. Pöckl stb.). Az alkotások nagy többsége provinciális színvonalon veszi át a metszeteken vagy váz­latfüzetek révén elterjedt képsémákat. A koronáját Szűz Máriának felajánló Szent István ábrázolásai sem képvisel­nek kiemelkedő kvalitást, a variációk számbavétele ennek ellenére fontos, s közülük egyik-másik ikonográfiái újdon­sággal is gazdagítja ismereteinket. 1. GUTORFÖLDE, r.k. templom, főoltár, o.v. 1770—1780, festője ismeretlen. A kép alsó részén, kissé jobbra térdel a szürke szakál­las, középkorúnak ábrázolt István király. Széles aranyszí­nű övvel összefogott zsinóros kék mentét és prémes szegé­lyű barna bársonypalástot visel. Felfelé irányuló tekin­tettel ajánlja a kezében vörös bársonypárnán tartott koro­nát és jogart a baloldalt egy felhőn megjelenő Máriának és a gyermek Jézusnak. A korona csak nagy vonalakban ha­sonlít a magyar szent koronához. Bár szerkezetét követi, arányai mások, a zománcképek hiányoznak róla, helyettük többszörös gyöngysort festett rá mestere, ki az eredetit aligha ismerhette. Mária viselete a szokásos hosszú piros ruha és kék palást, mely a keble alatt van megkötve. Fején, mint az Ég Királynéja, koronát visel, felemelt jobb kezé­ben kormánypálcát tart. A derekán kis lepellel ruházott Jé­zuska mindkét kezét a felajánlást tevő felé nyújtja, s oly­annyira előrehajol, hogy szinte kiesik anyja öléből. Ez a mozdulat teszi élővé a képet, hisz mind István, mind Má­ria testtartása és arckifejezése ünnepélyesen merev. A sötét háttérben sejtelmesen gomolygó felhők még misztikusab­bá teszik a jelenetet. A kompozíció erős diagonalitását a jobb felső sarokban megjelenő két puttófej világosabb folt­jával próbálta a festő feloldani, ill. egyensúlyba hozni. 2. LETENYE, r.k. templom, bal oldali mellékoltár, o.v., 1765, festője ismeretlen. Az előtérben kétlépcsős kis emelvény szélén szokatlan testtartásban térdelő Szent István a kép főalakja. Mária gyermekével a Schott-féle metszethez (1692, GALAVICS

Next

/
Oldalképek
Tartalom