Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Jankovich B. Dénes: Ásatások az Árpád-kori Fenék falu területén 1976–1978

190 JankovichB. Dénes gei kizárják. Válláról indulva sűrű csigavonal-minta borítja egész testét. Feneke bélyeges: egymást vágó különböző méretű három négyzet.

53 (7. kép, 5.) 3. Barna színű, tört kaviccsal és homokkal soványított, enyhén érdes felületű. Peremrésze a nyakvonal mentén letört.

54 (8. kép, 1.) A 26. szelvényben egy kisebb gödör körvonalai jelentkeztek, melyben kevés Árpád-kori cserepet találtunk. Objektumok A feltárás során összesen 8 szabadban álló földbevájt kemencét, egy ismeretlen rendeltetésű tüzelőgödröt és 30 hulladékgödröt tártunk fel. (2. kép) Sem földbevájt házra, sem hiteles árokra nem akadtunk. A 6. szelvényben feltárt kemencekomplexum pontos analógiái régóta ismertek az Árpád-kori falufeltárásokból. Legközelebbi párhuzama mégis a hács-béndekpusztai kemencecsoport lehet, amely szintén a telep szélén helyezkedett el, és kerámia-anyagában is a legtöbb közös vonás fedezhető fel.

55 A 10. szelvényben talált gödörről fentebb részletesen szóltunk. Az egyelőre analógia nélkül álló gödör rendeltetését meghatározni nemigen lehet. Aligha lehetett fazekaskemence, mert éppen a hács-béndekpusztai analógia alapján biztosra vehetjük, hogy azok felső része nyitott volt és a föld felszínéig ért. A 30 hulladékgödör közül 7 (l/A, 7/A—C, 12/B, 18/A, 20/A) hamuval, égett csontmaradványokkal és paticcsal teli tüzelőgödör volt, a többi egyszerű hulladékgyűjtő. Különleges jelentősége lehet a 3. szelvényben talált edénynek, mely alatt vastárgyak voltak. Hasonló leleteket több Árpád-kori faluásatás alkalmával is megfigyeltek. Esztergom—Táti út lelőhelyen fejjel lefelé fordított fazékban állatcsontok voltak; Epöl—Vöröshegyi pataknál fazékban kutyakoponya és egyéb csontok; Sajólád—Kemejen egy mély gödörben szájával nyugat felé fordított ép palack volt, mellette állatcsontokkal; Szájjal lefelé fordított fazekat találtak az esztergomszentkirályi Árpád-kori telep különböző pontjain (összesen 5 darabot). Ezekben csirkecsont, illetve tyúktojás volt, három alá pedig vasszögeket szórtak. Tiszaeszlár—Bashalmon 60 cm mélyen egy cserépdarabbal letakart fazék került elő, melyben szintén vastárgyak, köztük egy kés volt. Egyetértünk Kovalovszki Júliával abban, hogy itt egy bajelhárító szokással állhatunk szemben.

56 Kerámialeletek A feltárt teleprészleten túlnyomó többségben cserepeket találtunk. A telep abszolút és relatív kronológiájának meghatározásában így főleg a kerámiára kell hagyatkoznunk. Az Árpád-kori keramikával ez pedig meglehetősen nehéz feladat. Eddig ugyanis nem túl sok kísérlet történt a cserépanyag tipológiai szétválasztására, az egységes nomenklatúra megteremtésére és a cserepeknek formájuk, színűk, anyaguk, peremkiképzésük és díszítésmódjuk szerint való feldolgozására. Nem is csoda tehát, hogy az egyes kerámialeletek időrendi szétválasztása még ma is nagy nehézségekbe ütközik. Az Árpád-kori edényekre is csak a 30-as évek elején kezdtek figyelmet fordítani.

57 Nem hoztak ebben a kérdésben számottevően új eredményt az 50-es évek elején megindult faluásatások sem, hiszen ott az elsőrendű feladat az objektumok szakszerű megfigyelése és interpretálása, a településszerkezet elemzése volt.

58 Az áttörést Parádi Nándor tanulmányai jelentették, melyekben a kerámiakészítés technikai problémáiból és a pénzleletes cserépedények vizsgálatából kiindulva kezdte el az Árpád-kori edények belső időrendjének meghatározását.

59 Holl Imre a nagyszabású középkori ásatások anyagának feldolgozása alapján végezte el egyes kerámiatípusok részletes feldolgozását, mellyel lehetővé tette, hogy ezeket viszonylagos pontossággal keltezzük.

60 Az utóbbi időben pedig a szakirodalomban egyre több olyan kísérletet találunk, melyben —Parádi N. eredményeit alapul véve — a kutatók megkísérlik az egységesnek látszó Árpád-kori keramika felosztását.

61 E munkákból az a tanulság szűrhető le, hogy a 11— 13. századi keramika valóban egységesnek tűnik ugyan, de bizonyos sajátosságok (forma, anyag, szín, peremkiképzés, díszítés) együttes, illetve külön-külön történő elemzése lehetőséget nyújt a finomításra. Megállapítható, hogy egyes elemek a három évszázad folyamán valóban keveset változtak, mások viszont (pl. vonalköteg díszítés alkalmazása, tagolatlan peremkiképzés) idővel elhaltak, míg mások (fogaskerék—minta, ritkuló csigavonal, peremkiképzés tagolódása, változatossága) később kezdődtek, illetve váltak uralkodóvá. Az első látásra egységesnek tűnő leletanyagot (hiszen valamennyi elem képviselve van) az egyes elemek aránya és a nagy számok törvénye alapján lehet szűkebb időhatárok közé szorítani, de az ilyen felosztás is mutat regionális eltéréseket. Az Árpád-kor jellemző edénytípusa, a cserépbogrács keltezése sem lett könnyebb a megjelent alapvető monográfia ellenére sem. Takács Miklós szerint a cserépbogrács használata a 10. századtól egészen a 14. század elejéig kimutatható, belső időrend megállapítására viszont csak bizonyos műhelykörzetekben látott lehetőséget, de itt sem sikerült meggyőző eredményekre jutnia, ti. a tipológiai különbségek nem időrendi okokra, hanem eltérő műhelyhagyományokra vezethetők vissza.

62 Az alábbiakban a Fenékpuszta mellett feltárt teleprészlet leletanyagát az eddigi eredmények ismeretében, a lehető legalaposabban kívánjuk megvizsgálni. Mindjárt az elején le kell azonban szögezni, hogy látványos eredményeket nem várhatunk, hiszen a hosszú évek alatt feltárt, selejtezett, restaurált, rajzolt—fényképezett leletekkel kapcsolatban már sok-sok vizsgálat lehetőségét egyszer és mindenkorra elmulasztottuk. Ugyanakkor az eddig elvégzett belső kronológiai felosztások sem tekinthetők véglegesnek, az egyes típuselemek keltezése a jövőben még sokat finomodhat, hiszen az e korból származó ásatások leletanyaga jó-