Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)
Közlemények - Nováki Gyula–Skerletz Iván: Várvölgy–Kis-Láz-hegy későbronzkori földvára
156 Nováki Gyula—Skerletz Iván A Kis-Láz-hegy fennsíkja egyenletesnek, laposnak mondható, átlag 340 méteres tengerszínt feletti magasságban, amelyből csak középen emelkedik ki a kb. 25 m relatív magasságú Vörösföld-tető. A laposabb, mélyebben fekvő részeken több (általában kiszáradt) tavat, illetve vizenyős helyet találunk. Ezek közül kettőnek, a Végtónak (valószínűleg azonos a Domyay által említett Delelő-tóval) és a Barát-tónak a helyét ma már csak a régi térképek alapján ismerjük. Az őskori telep, a felszínen és a bánya szélén a felső rétegben található nagy mennyiségű cserép alapján az egész fennsíkra kiterjedt. Mesterséges erődítésnek azonban csak a déli végében találjuk nyomát. A többi részen a hegy pereme oly hirtelen törik le a rendkívül meredek, helyenként sziklás oldalba, hogy nagyobb méretű mesterséges erődítésre (sáncra) aligha volt szükség, a feltételezhető palánknak viszont semmi nyoma sem maradt a felszínen. A fennsík dél felől, az azonos magasságú nyereg („Ördögkövek") irányából szorult csak jelentős védelemre (3. kép). Az itt található maradványokra figyelt fel Dornyay Béla. A keskeny nyereg felől két rövid, de feltűnően nagy méretű sánc között vezet be az út a fennsíkra. A sáncok egyenkénti hossza 20—25 m, belső magasságuk 4—5 m. A nyugati sánc külső oldalát alul már megbolygatták, az így feltárt részlet alapján feltehetően nagyrészt kőből áll. Felső részén azonban kő nem látszik, itt földréteggel számolhatunk. A két sánc közötti kapu mindkét széle kissé lefaragott, mai szélessége 15 m körüli. A nyugati sánc előtt, a nyereg széle és a kocsiút között kb. 43x27 méteres területen nagy mennyiségű bazaltkó hever, növénytakaró nélkül. A kőhalmaz vastagságát nem ismerjük, több méter is lehet. Eredetét nem tudjuk pontosan meghatározni, csak feltételezéseink vannak. Az elmúlt kerek 35 év alatt több ízben is jártunk itt és sajnos azt tapasztaltuk, hogy a kőből, mivel könnyen hozzáférhető, időnként nagy mennyiséget szállítanak el, még a közelmúltban is. így a kőhalmaz eredeti alakját nem ismerjük. Nyugati szélén, a meredekebbé váló oldal felett, kb. 0,5 m belső magasságú kősánc-féle húzódik. Első pillanatra mesterséges erődítésre gondolhatnánk, de alaposabb vizsgálódás után kitűnik, hogy a kószedés a belső területre korlátozódott, a szélén meghagyták a köveket és így véletlenül alakult ki a sáncra emlékeztető alakulat. Ennek a „sánc"-nak különben sincs lezárása, ami alapján védelmi rendeltetését feltételezhetnénk. 14 A nyugati sánc alját már elérte a kőszedés, azt kb. 25 m hosszan meg is bontották, amint ezt fentebb már említettük. A sánc így feltárt részlete arra mutat, hogy a kőből emelt sánc egyenes folytatását jelentette az alatta elterülő nagy kőhalmaz. Ezért arra gondolunk, hogy ez a nagy kiterjedésű, majdnem járhatatlan kőhalmaz is a védelmet, a sánc megközelítésének az akadályozását jelentette. A keleti sánc előtt is hevernek kövek, de a másik oldalhoz viszonyítva sokkal kevesebb. Egy korábbi irodalomban említés történt arról, hogy a nyergen átvezető kocsiút mesterséges töltésen fuma és az feltehetően az őskori út maradványa. 15 Ezt ma már nem tartjuk biztosan megállapíthatónak, mert a közelmúltban a kőhordással kapcsolatban a kocsiút nyugati oldalán nagy mennyiségű meddőföldet halmoztak fel és ezzel megváltoztatták a környéket. Az út keleti szélén, a nyereg pereme alatt még két, természetes eredetű „lépcső" húzódik, teraszra emlékeztetve. Összegezve a fentieket: az őskori telep és a bevezető út védelmét két rövid, de nagy méretű sánc jelentette, amelyeknek a megközelítését még nagy kiterjedésű kőhalmaz is nehezítette. E két rövid sáncon kívül más sáncot nem találtunk. A nyugati sánc folytatásaként, a fennsík déli peremén kb. 400 m hosszan, a perem éles kanyaráig hol határozott, hol elmosódott, feltehetően mesterséges terasz húzódik, több helyen megszakadva. E délnyugati sarok alatt, mintegy 15 méterrel alacsonyabb szinten, a hegyoldalban kb. 60 m hosszan feltűnő, de természetes eredetű terasz húzódik. Ehhez hasonló suvadásos terasz alakulat a hegy keleti pereme alatt is található. A keleti sánctól északkelet felé húzódó peremen nem találtuk nyomát a felszínen mesterséges erődítésnek, az ittott mutatkozó csekély domborulat — nézetünk szerint — természetes alakulat. A telep belsejéről ásatás nélkül semmi közelebbit sem tudunk. A kőbánya délnyugati sarkában két gödör metszete látszik a lebányászott rész felső részében, itt sok edénytöredéket találtunk. A bányafal többi szakaszán és a felszínen is sok helyen gyűjthető hasonló lelet. A fennsík délnyugati szélén, a Kaszáló-tótól keletre két mesterséges halom van egymás mellett (magasságuk 1,5— 2 m), ezek eredetét csak ásatással lehetne megállapítani. A telepnek egyetlen, biztosan azonosítható bejárata az Ördögkövek nevű helyen volt. A többi, igen meredek hegyoldalon továbbiaknak nincs biztos nyomuk. Tekintettel azonban a telep nagy kiterjedésére, feltehető, hogy a nyugati oldalon felhúzódó két mellékvölgyben is volt egy-egy bejáró, így a Törökirtás-völgyben, valamint a Méházi-tótól északnyugatra. Az északkeleti oldalát a bánya teljesen eltüntette, ezért itt esetleges feljáróra nem tudunk következtetni. Valószínű, hogy a Szebike-hegy felé átvezető nyereg felől is volt feljáró, de ennek nyomát — részben a bánya pusztítása miatt — ma már nehéz lenne megtalálni. Az őskori telep a teljes fennsíkot magába foglalta. Ennek hossza (a lebányászott résszel együtt) 1900, legnagyobb szélessége 1200 m, területe kb. 160 ha volt. A talált cserepek a későbronzkori ún. urnamezős kultúra edényművességének jellegzetes darabjai, ezekre Patek Erzsébet idézett munkájában láthatunk bőven analógiát (4. kép). Más korszaknak nem került elő nyoma. A későbronzkor nagy kiterjedésű földvárait Magyarország számos helyén ismerjük, de nagyságrendileg — eddigi ismereteink szerint — csak Hódmezővásárhely—Nagytatársánc 250 ha körüli területe múlja felül a Kis-Láz-hegy 160 hektárát. Az eddig felmért későbronzkori földvárak közül Dédestapolcsány—Verebce-tetó (123 ha), Bakonyszentlászló— Kesellőhegy (112 ha) és Bakony szentkirály—Zöröghegy