Zalai Múzeum 3. (Zalaegerszeg, 1991)

Közlemények - Balázs Géza: Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára. Mit tanultunk Barabás Jenőtől?

ZALAI MÚZEUM 3. 1991 Balázs Géza: Barabás Jenő hetvenedik születésnapjára Mit tanultunk Barabás Jenőtől? A göcseji (bödei) származású Barabás Jenő, a történettudomány (néprajz) doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tárgyi Néprajzi Tanszékének nyugdíjba vonult vezetője hetvenéves. Szinte hihetetlen. Természetesen továbbra is bejár az egyetemre, régi szobájában készíti a Magyar Néprajzi Atlasz újabb lapjait, tanítványai most is sokszor fordulnak hozzá tanácsért, segítségért. Szinte hihetetlen, hogy hetvenéves, hiszen — tíz év óta, mióta ismerem — most van a legjobb „színben", csöndes derűje kifogyhatatlan. Diákként, egyetemi hallgatóként — éppen tíz esztendeje — szerény, halk szavú embernek, tanárnak ismertem meg. Saját műveiről szinte sohasem szólt, a néprajzi atlaszmunkálatokról ha kérdeztük, se igen vallott, sőt élénken él bennem, hogy egyszer az egyik bibliográfiai adatot nem úgy adta meg: „én is írtam a kérdésről", hanem a személytelen harmadik személyben: „Barabás egy helyen azt írja, hogy..." Ezt a formát egyetemi oktatótól, ha saját művéről volt szó, azóta se hallottam. Öt éven keresztül voltam a tanítványa az ELTE néprajzi tanszékén. Nem kétséges, szeretett bennünket, szerette az évfolyamunkat, de ezt sohasem szavakban, szólamokban fogalmazta meg. Ahogy visszatekintek jegyzeteimre, állíthatom, hogy ez kölcsönös volt. Évek óta ő tanította a Bevezetés a néprajzba című kollégiumot, de indexem tanúsága szerint a népi építkezést, táplálkozást, viseletet (másoknak a földművelést, települést) is. Tanszékvezetősége idején nagyon sok elismert kolléga fordult meg vendégelőadóként a tanszéken; minden újdonságra fogékony volt — például a kislétszámú évfolyamoknak is megpróbált párhuzamos témakörökben szemináriumokat hirdetni. A hagyományos értelemben nem volt népszerű előadó, oktató. Erre sohasem törekedett trükkökkel, népszerűséghajhászással. Alkatából fakadó szerénysége, a magamutogatástól való idegenkedése miatt sokan nem is kerülhettek közel hozzá, nem ismerték meg közelről. A tőle kapott indíttatást, értékeket én is csak most, évek teltével próbálom egyesével összegyűjtögetni. 1. Barabás Jenő, a tanár (személyes hangvételben). Milyen volt Barabás Jenő egy-egy órája? Óráin sokat és aprólékosan kellett jegyzetelni. Volt, aki ezt nehezen viselte („Az egész csak bibliográfia, adatsor!"). Nyilvánvaló, hogy ez fáradságos művelet, ám azóta sokszor bebizonyosodott számomra a módszer helyessége, haszna. Először is azért, mert tárgyainak java részéből nem volt naprakész bibliográfiai áttekintés (többségéből ma sincs). Másodszor azért, mert időközben magam is rájöttem, s az amerikai egyetemek példája is erre tanít, hogy alapos kritikai áttekintés nélkül nem lehet semmiféle egyetemi tananyag tárgyalásához hozzálátni. Lehet, hogy „szárazak", „tényorientáltak" voltak ezek az órák, de hogy pótolhatatlan információkat tartalmazók, az is biztos. Minden diák egyetemi élményei között a vizsgák szerepelnek az első helyen. Barabás Jenő hosszasan vizsgáztatott, ez talán hosszú éveken át volt kollégájától, Tálasi Istvántól hagyomány a tanszéken. Nem emlékszem, hogy egy-egy vizsga rövidebb lett volna egy óránál. (Rendes körülmények között az egyetemi vizsga kb. húszperces.) A tananyagot részletesen, szinte pontról-pontra, adatról-adatra kikérdezte, s ha valahol bizonytalanságot tapasztalt, nem siklott át rajta nagyvonalúan. Ezt persze nem szereti a hallgató, s az meglehetősen kínos, amikor a vizsgázó hallgat, s közben noszogatják: „Tovább, tovább!" Ennek ellenére nem volt,jegyeden", legföljebb nem adott jó jegyet. Nála a jelesért valóban nagyon meg kellett küzdeni. Utólag jöttem rá, hogy ezekkel a hosszú vizsgáztatásokkal tulajdonképpen a hallgatót kívánta jobban, közelebbről megismerni. Erre ugyanis az egyetem keretei nem nagyon adnak lehetőséget; s egy ilyen kis „szakmában", mint a néprajzban megvan a lehetőség arra, hogy valóban megismerjük egymást. Nem tudom feledni az első vizsgaemléket. A népi kultúra elméleti kérdéseiről volt szó, s azt hiszem, sikerült jól összefoglalnom a témát, sőt még egy-két egyéni, találó terminust is mondhattam. „Nagy nehezen" jelest kaptam. Két héttel később Barabás Jenő megállított a folyosón: „Maga használt egy remek kifejezést a vizsgáján. Gondolkozzon el rajta, találó kifejezés, használni kellene!" Én