Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

158 Tóth Sándor 205). L. még a témához Bilkei I. : Római kövek Za­lavárról. ZGy 8., 1978, 23—9; a római kőtárban: 39. 26 Dombon a széles középrészű iszalag szőlőindával pá­rosul (NAGY 36. sz.). Az alakos kitöltésű fonatkör három egyforma tagból álló szalagú (uo. 101. sz.; huroknyoim nélkül: 69. sz.). A nyulat megragadó sas nógyzetfonatban, frontálisan jelent meg (uo. 28. sz.). Az átlós szálakkal átfűzött koncentrikus körpárok sorára szerkesztett fonatdísz (uo. 9—10., 14—5., 94. sz.) egyszerűbb alakú, mint Zalavárott (24), ahol a nyúl és a sas (C) oldalnézetű. 27 Az egyik rokon fejezet (Mohácsról a pécsi Janus Pannonius Múzeumban) iközöletlen, a másik (GE­REVICHa 276, a képaláírás szerint Pécsről) eltűnt. 28 A mintaképeken a díszített tag domború. A máso­dik sor egységeit aprólékosan tagolt akaszkodó elem és ehhez fűzött félpalmettapár alkotja. Az akaszkodók az első sor összefűző indáit takarják. Dombon a felület lapos, és a második sorra csak szalagszerű, háronnbardás, az indákat nem takaró elemeik utalnak (1. NAGY 48. és — Crkvináról — 52. sz. is). 29 Mindkét apátság az alapító király temetkezőhelye lett (SRH I. 180, 208—9, 357, 360; vö. KK 119—20). A tihanyi oszlopfőn a motívum a veszprém—pilis­s zentkeresztinél (a domború tag kisebb méretének megfelelően) egyszerűbb, de a második sor, V ala­kú, egyesülve akaszkodó szalagpárjaival, így is megforimáltabb, mint Dombon. A szekszárdi váll­kövön teljesebb a motívum, de elütőbb stílusú is. 30 Visegrádon a tagolatlan inda az idézett ép vállkö­veken és a szőlőfürtös dísz az ezekhez lépcsős ujja­zású félpalmettái révén kötődő csonkán (ÁK 99, 6. k.) a doimfoói formakincs fő párhuzama (1. NAGY 36., 65—6., 83—4. sz.; vö. 26. j.). A tihanyi oszlop­főn a bal oldal levelei Dombon gyakori típussal rokonok (uo., főleg 50—1. sz.). Szekszárdra Dombon főleg az a két darab utal, amelyen a fonatikörbe írt palmetta szára szalagbordából fejlődik (uo. 45. sz.; HORVÁT 177). Mindkettőn hasonló kapcsolatú a pal mettaf orma is, az utóbbi esetében más dom­bod darabok közbejötte révén (NAGY 38—40., 43— 4., 55. sz., vö. a szekszárdi vállkő egysoros díszén a balról harmadik egységet). A szalag e két kövön három-, de más dombói körfonatdarabon (uo. 30. sz.) kétbordás, mint Székszárdon. Az egysoros váll­kődísz függeszkedő közepű palmettáinaak széteső idomú dombói rokonaik vannak (uo. 90—1. sz.). 31 Az egyik párhuzam pilaszterfő (S. Nagy: Parallelen des Steines von Aracs in der Wojwodina. ARegia 17., 1979, 98; vö. NAGY 78—80. sz.). A másik, amely bonyolultabb dombói kapcsolatú, vállkő (Ivánfi E.: Titel mint prépostság, káptalan, hiteleshely és vár. Temesvár, 1877, II. t.). Egyik ábrázolása, a nyulat megragadó, eimberfejű madár, két különböző dom­bóival függ össze (NAGY 28., 69. sz.; vö. 26. j.). Stílusában pedig a titeli madártest dombói sasok rokona (uo. 87., 92. sz.). :!2 Bánmonostoron (Banostor, Kő) Belus bán, II. Géza király (1142—62) nagybátyja (SRH I. 456; vö. KK 160) alapított kolostort (D. Fuxhoffer... Monaste­riologiae regni Hungáriáé libri duo... auxit M. Czinár. I. Pest, 1858, 242—3), akit hiteles királyi oklevelek 1146—63 között említenék (1. ÁKO 72., 102. sz.). 33 Az északiról Zádor M. (Kaposvár. Bp., 1964, 35) és Nagy E. (Előzetes jelentés a fcaposszentjakabi apát­ság feltárásáról. SomMK I., 1973, 337), a déliről Zá­dor M. (Kaposvár műemlékei és azok ezerepe a magyar építészettörténetben. Kaposvár. Várostörté­neti tanulmányok. Szerk. Kanyar J. Kaposvár, 1975, 744) és Magyar K. (Kaposszentjakab. Bencés apát­ság romjai. H. п., 1981) közölt képet. 34 L. 33. j. Zselicszentjakabon а töredéknek az északi oldalfelezőiből a sarokdísz fölé nyúló félpalmettája egyszerű és finom vájatú ujjaival szokatlan. 35 Az oromdarabon megvan az oldaltöredék tagolásá­nak kezdete. Az огопжпегоЬеп a növény felső ele­me középéles, vájattalan. E ritka formaképzés a szarkofág egyik hosszoldali körkitöltő rozettatípu­sán ismétlődik (uo. 7—8., 10. k.). 30 NAGY 64., 68. sz. (ruharészletek); Csemegi J.: Az amcsi /kő. AÉ 85—1958, XLIV— V. t. (ua., madár­test); GEREVICHa CXVII. t. (Borosjenő, haltest). Az aracsi követ elsősorban hosszoldali díszei — négyzetfonat (a madárral) és a két hurkolt körsor egymáson átszőve (Csemegi uo., XLV. t.) — fűzik Dombóhoz (NAGY 28—9., 34., ill. 12., 17., 19., 24., 85. sz. ; vö. 31. j.), ahová a borosjenői fejezetet csak kétfarkú szirénjének típusa köti (1. uo. 90. sz.). 37 A krónika tollhibájához (consecratione helyett con­struccione; vö. KK 122, 185—6) 1. a Dömöst illető szakaszt is (uo. 149; vö. a hasonmásban: 71, 105). 38 L. pl. S. Tavano : Rilievi Massenziaani inediti. Aquileia Nostra XLII—1971, 101—112. A zalavári küszöbdísz párhuzamaihoz 1. DERCSÉNYIb 87, 89, с 98, III. t. (Ferentiino, keltezetlenül); F. Zuliani: I marmi di San Marco. Venezia, é. п., 80, 84—5, 170 (Velence, Róma, Concordia); Tavano uo. 112—4 (Aquileia, Grado). A gradoi kő szélén a rokon dom­bói fonattípus (vö. 26. j.) csonka változata van. 39 A főkupolától délnyugatra eső pillérközben (hely­színi megfigyelés). A padló XVIII. századi összképe P. Toesca—F. Forlati: Die Mosaiken von San Marco. Milano—Würzburg—Wien, 1957, 32; a temp­lom építési adatai O. Demus: The church of San Marco in Venice. Washington, 1960, 70—5. Vö. ENTZb 42. 40 Aquileiára nézve a keltezési véleménykülönbségek­re utal pl. ENTZb 42; vö. D. dalia Bárba Brusin— G. Lorenzoni: L'arte del patriarcato di Aquileia dal secolo IX al secolo XIII. Padova, 1968, 25. A zala­vári küszöbkő helyi kapcsolatairól volt szó. NAGY a dombói palmettás díszek jó részét is 1000 előtti­nek tartja, crkvinai leletére hivatkozva (19—21, 23—5; vö. 28. j.), ám ez jóval későbbi. Az említett dombói fonatdíszekre nézve a titeli, aracsi rokon­ság és a Grado— St. Laimbreoht—Zalavár összefüg­gés márvadó (vö. 26., 31., 36., 38. j.). Az egymáson átszőtt körfonatpár példáit NAGY hol a IX. (12. sz.), hol a X. (17., 19. sz.), hol pedig a XI. (85. sz., féloszlopfő; vö. 21—3) századra teszi. 41 A sírládát Varjú E. kötötte Székesfehérvárhoz és 1038-hoz, Imre itteni eltemetését utólagosnak állít­va: Szent István koporsója. MMüv VI—1930, 372— 9. Nagy Á., ellenkezőleg, azt bizonygatta, hogy a sírládába a fiút temették, nem az apát: A székes­fehérvári XI. századi szarkofág eredete és ikonográ­fiája. MÉ XXI—1972, 165—76. A kérdés valójában nyitott. A királysír kezdeti állapotára utaló ada­tokra épített érvek elesnek, mihelyt a római szarko­fág átfaragását (1. Nagy E. : A székesfehérvári Ist­ván koporsó keletkezése. MÉ 1954 101—6) a stílus­kapcsolatoknak megfelelően a szenttéavatások (SRH I. 126, II. 432—7, 460) időpontjához kötjük. Nem döntő a herceg lelkét mennybe vivő angyalokról szóló történet sem (uo. 431—2, 456; vö. 317 is), mert ezt akár a királyi síremlék ábrázolása is sugall­hatta. Másrészt lehet, hogy lkét sírláda volt: a fe­déldarabok nem okvetlenül tartoznak a meglévő­höz, amellyel kivitelben nem egyenrangúak, és stí­lusban csak lazán érintkeznék (vö. 35. j.). 42 Az eltűnt, szolkatlanul vastag kő (I) akár római is lehetett. A rozettást (10) határozottan ókorinak mondta BOGYAY (h 301), de a legjobb tőle emlí­tett párhuzam (OK I. 390, 395, 397: Völkermarkt)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom