Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)
Közlemények - Holl Imre: A középkori Szentmihály falu ásatása II.
192 Holl Imre barna földdel. Egyes helyeken, főleg a ház ÉNy-i vége felé nagy paticsdarabok feküdtek; vörösre égve, 3,5 cm vastagok, egyik felületük elsimított. Egy darabnál az elsimított felület szélén a paticsrétegre merőlegesen álló áglenyomatok látszottak. Más töredékeknél egyenes szélük volt látható (talán a ház vázát képező fagerenda és a fonott fail tapasztásának érintkezése?). A ház leégését nemcsak ezek az erősen égett paticstapasztások bizonyítják, de az is, hogy az agyagkemence falának külső síkja is halvány vörösesbarnára égett Ny-i és ÉK-i oldalán, ahol falhoz csatlakozott. A DK-i oldala viszont, a 2. helyiség belseje fellé (ahol szabadon állt) nem volt megégve, s ezért az agyagfal sem maradt meg olyan jól. Mindezek a megfigyelések arra mutatnak, hogy a 10. ház csupán két helyiségből állt, s a második helyiség belső sarkában volt kemencéje. Ugyanúgy, mint más itteni házaknál, a sütőfelüllet nagyjából a padló szintjén lett (kiképezve, ha a megújítások során ez kissé emelkedett is. Az 1. helyiség kb. 6x6 méteres lehetett, valószínűleg ekkora volt a 2. helyiség, a „ház" vagy lakókonyha (füstösház) is. Építéséhez követ — a talpgerendák alá — a többi házhoz hasonlóan itt sem használtak. A házban cseréplelet (a kemencetapasztásokon kívül) viszonyliag kevés volt, s inkább É-i szakaszán került elő. Vasleletei: három későközépkori kés (az 1. és a 2. helyiség DNy-i szakaszán és a kemence mellett); egy meghajlított burkolólemez az 1. helyiség ÉNy-i oldalánál (6. kép 10—13). A falu leletanyaga A középkori Szt.-Mihály részleges feltárása jóval kevesebb leletanyagot hozott felszínre, mint ahogy előzőleg feltételeztük. Ebben valószínűleg a házak nagy részének erős lepusztultsága is közrejátszott, de hozzájárulhatott az itteni talaj minősége is. Utóbbi abban mutatkozott a legjobban, hogy állatcsontokat szinte nem is találítunk, 6 a vastárgyak pedig erősen ikorrodáltak. Számolnunk kell ugyan az elköltöző lakosok javaikat mentő tevékenységévél is, de ez nem terjedhetett ki az itteni hosszú élet során kidobott, eltört, elvesztett tárgyakra. Ezekből viszont a nagyobb szelvényekkel kutatott házak esetében is feltűnően kevés volt (lásd pélidául a 2., 5., 10. háznál). Nehéz ebből egyértelműen a falu szegénységére következtetni, de ez is közrejátszhatott. A megfelelő szerszámleletek és állatcsontok hiányában a falu gazdasági tevékenységéről nincsen biztos képünk. Valószínű, ahogy más ilyen fekvésű falvaknál is, a szántóföldi termesztést, kertgazdálkodás (lásd az 1. és 9. háznál talált égett magvak közt a lencse magas arányát!) egészítette ki. A lótartás mellett bizonyára felhasználták az erdei környezetet disznók malkkoltatására. Az 5. házban lelt lapos, villáshegyű nyílvessző a vadászat bizonyítéka (6. kép 5); prémes állatok elejtésére használták. Ilyen nyéltüsikés formája a régészeti leletanyagban ritkább, Szlovákiából a Dunamenti Helemba falu (Chl'aba) XV— XVI. sz.-i leletei közt szerepel. 7 A két lópatkó közül az első, ahogy arra már utaltunk, keskeny típusa és a szögcsatorna hiánya alapján a legkorábbi vaslelet, a XITI. sz.-ba, legkésőbb a XIV. sz. elejére keltezhető 0 (6. kép 4). A másik sem tűnik nagyon későinek. A 10. ház lemezvasalásához (6. kép 10) hasonló Sarvalyon a XV— XVI. sz. elején fordult elő, kocsivasalással együtt (HOLL—PARÁDI 1982, Abb. 122:5). Feltűnő a vasszegek kis száma, bizonyára csapolással és faszegekkel dolgoztak inkább, ahogy másutt is az ácsmunkához jól értő falusiak. A 2. ház dorombnak véllt lelete egész Eurázsiában elterjedt népi zeneszerszám, főleg állattartó pásztorok használták, bár elvétve előkelőbb környezetből is előkerül a XIV— XVI. századból. 9 A köszörűkő fontosságáról az erdei környezetet jól felhasználó falusi ácsmesterek kapcsán már szóltunk. Bár ezt, mint értékes felszereillést, elvitték magukkal, korántsem hisszük, hogy minden ház tartozéka lehetett; inkább az ilyen munkában legjártasabbak tarthatták. Az egyetlen olló (6. kép 1) a falu elején kis dombra emelt megfigyelőtoronynál került elő. Típusa a későközépkori ollók erőteljesebben kiképzett, a XV. sz. második felében— XVI. sz. elején használt csoportjába tartozik, melyek zömmel távolsági kereskedelmi áruként kerültek piacra. 10 Ugyanígy valamelyik közeli mezővárosi piacon vásárolhatták késeiket is. Ezek közül három sorolható bizonyosan az ausztriai Steyr mestereinek árui közé. A 9. ház két kése (7. kép 1—2) az általunk В 1. típusnak nevezett csoportba sorolható; nagyobb méretű, asztali használatra szánt kés. (Eredetileg 21 cm körüli hosszúak.) A 10. ház kemencéje melllett fekvő kés is ide tartozik, ennél a nyél végét pajzsalakú domború veret védte (6. kép 13). A XV. sz. közepétől a XVI. sz. első feléig gyakoriak a hazai anyagban (HOLL—PARÁDI 1982, 71—75.). Ritka tárgy a 9. iház súlysorozat-tartójának darabja. Ez a kis csésze alakú súlyokat magába záró edényke záró fedele (7. kép 7). Egyező méretű, de kismértékben eltérő kialakítású réz súly tartó Sarvaly 21. házából került elő (HOLL—PARÁDI 1982, Abb. 123:8). Ezek is nagy külföldi kézműves központok készítményei. Falusi környezetben előfordulásuk ritka, hisz kis mennyiségek pontos mérésére használták és a háztartásokban inkább az újkorban terjedtek el. Ugyanígy nem mondható általánosnak a borotva sem (7. kép 5), jó analógiáját sem ismerjük.
