Zalai Múzeum 2. (Zalaegerszeg, 1990)

Közlemények - Tóth Sándor: A keszthelyi Balatoni Múzeum középkori kőtára

154 Tóth Sándor és a solymári várból. MÉ XX—1981, 82, 85). A pillérrészen (52) még az átlós oldalak indítása se jellegzetes: a forma megvan Devecserben (OMF tvt. 22147, felmérések 46), de Keszthelyen, az egy­kori ferences szentélyrekesztő pódiumához szol­gáló ajtón éppígy, és alig eltérően Esztergámban, 1200 körülinek látszó kövön is (MAROSI 194, 201). A domborműves darabok mind különlegesek. A legrégiesebb a szőlőindás (38). Talán hasonlóan felfogott, XIV. századi, festett indadísz Gyulafe­hérvárról említhető (ENTZa 36, 116, 152. k.). A szőlőtőkére felfeszített Krisztus (37) nálunk ki­vételes ábrázolása (vö. LCI IV. 492—3) a berethal­mi oltáron sokalakos kép (1515) főszereplője (1. И. Krasser: Die Birthàlmer Altartafeln und die siebenbürgische Nachfolge des Sohottenmeisters. Studien zur siebenbürgischen Kunstgeschichte. Bukarest, 1976, 196, 68., 71. k.). A csonka rene­szánsz frízen (49) az átlós, egymást keresztező edénypár 1500 körül már alkalmazott motívum (Török Gy.—Osgyányi V.: Reneszánsz kőfaragvá­nyoikról. MÉ XXX—1981, 96—101). Ám a mű újabb: a síkot fedő, szerves anyagra utaló forma széleivel szamosújvári címerekre (az egyik 1540­es évszámú; 1. Balogh J.: Az erdélyi reneszánsz. Kolozsvár, 1943, 103, 283—4, 165—6. k.), felület­kitöltőként pedig a sárospataki lakótorony kapu­jára (FEUERNÉ 114. k.) emlékeztet. A pillérvég (50) élő test nélkül ábrázolt szárnypárjához 1542­es évszámú pataki példa idézhető (uo. 112. k.). Az ismeretlen eredetű munkák zöme nyilván környékbeli. A Gersei Pethőknek voltak kőfara­góik, ácsaik, akiket a család hívei is foglalkoztat­tak, amint erre három 1500 körüli levél utal (vö. KOPPÁNYc 225). Az egyiket (Dl. 93663: 1497) Pethő Jánosnak írta káplánja, István kéthelyi plé­bános. A másik kettőt János testvére, György kapta Butkai Pétertől, aki éppúgy Margit asszony végrendeletének végrehajtója volit, mint a cím­zettek. A levelek kelte körüli száz év javának adatai és emlékei, amelyekhez hozzátehető a fő­városba került keszthelyi fa Piéta is (Radocsay D.: A középkori Magyarország faszobrai. Bp., 1967, 126, 181—2, 284. k.; vö. BMKÉ 1941, l) 82 , gyarapodásról tanúskodnak. A török közeledté­vel beálló nehéz időikben mégis a régibb eredetű kolostor lett a védhető bástya, amelynek épülete a megkésett XVIII. századi újjáéledés óta is súly­ponti helyzetű maradt. Jegyzetek: J Római, dísztelen példányt Kelemen Márta lelt Ba­lácán (közöletlen). A részletek román stílusú ro­konaihoz 1. K. Palágyi S.—Tóth S. : A római és középkori kőtár katalógusa. Tihanyi Múzeum. H. Пц 1976, 43d. sz. (Jásd, levél); Tóth S.: Még egy­szer a íudaspusztai keresztről, Művészet XV—1974, 9 45 (Felsőörs, szarvas fej). A fej néprajzi vonat­kozású, vö. Mándoki L. : Busómaszikok. A Janus Pannonius Múzeum évikönyve 1961. Pécs, 1962, fő­leg: 168, V. t. 2 F. Cumont: Recherches sur le symbolisme funéraire des romains. Paris, 1966 r P, 158—9; A. Schober: Die römischen Grabsteine von Noricum und Pannonién. Wien, 1923, 62., 75., 80., 139., 235., 239., 294. sz. Ké­sőbbi, keresztény szórványok pl. TOESCA 157. k. (Ravenna) ; E. Panoísky : Tomb sculpture. London, 1964, 187. к. (Leutersdorf) : V.— H. Debidour: Le bestiaire sculpté du moyen age en France. H. п., 1961, 44. к. (Oharenton-sur-Cher). Példák más mű­fajú változatokra uo. 218. ik. (román falpillérfő) ; PKG 137. t., TOESCA 184. k. (késői antik padló­mozailkok) ; E. Tóth : Römiische Gold- und Silber­gegenstànde mit Inschriften im Ungarischen Na­tionalmuseum. FA XXX., 1979, 160, 162, 164 (ókori gyűrű); Das erste Jahrtausend. V. H. Élbern: Ta­felbánd. Düsseldorf, 1962, 165. t. (burgundi csat). 3 A kötéldíszes tag e típusa pannóniai köveken szo­katlan. Tóth E. szerint megvan egy késői antik menzatöredéken (említve: THOMAS 578—9). Gya­koribb V— VII. századd galliai ós hispániai emlé­keken, 1. B. Briesenick: Typologie und Chronologie der Südwest-Gallischen Sarkophage. Jahnbuch des Römisch-Germaniischen Zentralmuseums Mainz 9, 1962. Mainz, 1964, 83—4 (eredet), 142 (párhuzamok), 145—9 (keltezés), 15., 19., 22., 27—8., 30., 32. t. Itá­liai elterjedése későbbinek tűnik (pl. TOESCA 175. k. : Como). 4 A Szt. Adorján mártírokról általában : Bibliotheca Sanctorum. I. Roma, 1961, 267—74 (a skóciairól: 267—8); vö. LCI V. 36—8. A skóciai Szt, Adorján egyik ünnepe mára 4., ami a Martyrologium Ro­manumba felvett 300 körüli nicomediai vértanú napja is. Olvasmány e napra az előbbi életéről (ké­sői középkori skót imakönyvből) : Acta Sanctorum Ungariae, ex J. Bollandi ... ejusque continuatorum operibus excerpta... Anno MDCCXLIII. Tyrnaviae, 115—6 (vö. KOLLÁR 17). A vértanúság pontosabb keltezéséhez e forrás nem ad támpontot. 5 Method először öccsével, Konstantinnal járt Kocel­nél, átutazóban Morvaországból — ahol a bizánci császár küldötteiként mintegy 3 évet töltöttek •— Velence felé. Innen I. Miklós pápa (t 867. nov. 13.) hívására indultak Rómába, ahol már II. Adorján (867. dec. 14. — 872) fogadta őket. Konstantin-Kirill itt halt meg 869. febr. 14-én. Ez után Kocel kez­deményezésére tért vissza Pannoniába a Rómában pappá szentelt Method, akit a pápa — Morvaor­szágra is érvényesen — felhatalmazott a szláv nyel­vű hithirdetésre. Kocelnek püspök kellett: a szente­lés végett papját újra Rámába küldte. A visszatérő pannóniai főpapot a salzburgi érsek és püspök­társai zsinati törvényszékük elé állították, elítélték, majd jó 2 1/2 évig fogvatartották. Kiszabadítása felől VIII. János pápa 873 tavaszán több levélben

Next

/
Oldalképek
Tartalom