Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Pintér István: Népi gyógyvízkereskedelem Nyugat-Pannóniában

218 Pintér István 20-as évek végéig csupán volt tyukászok és városi fuvarosok vettek részt a szállításban, a 30-as években egyre inkább előtérbe került a vasúti szállítás. Ezzel együtt megkezdődik a két részletben való szállítás is. A paraszti leleményesség és kereskedelmi kedv létrehozza a nem hivatalos átrakodó helyeket a határon. A jugoszláv oldalra került Salovci és Hódos községből naponta indultak a paraszt-fuvarosok Petáncra, Radencbe a savanyúvizért. A határ mindkét oldalán folyt a rakodás. Alsólendván (Lendava), Hódoson a kocsmaudvaron cserélt gazdát a víz. A hodosi Jandrasicsék rendszeresen átjártak a határon, a magyar oldalra hozták a vizet, vitték az üres üvegeket. A vámosok 1—2 láda vizet kaptak azért, mert elnézték, hogy 1—2 órára átmentek a szekerek a túloldalra rakodni. Ugyancsak itt rakták szekérre a Zalaegerszeg—Muraszombat vasútvonalon Petáncról és Radencből Hódosig vagonban küldött vizet. Egy vagonban 5000 üveg utazott. A vám nagyon magas volt, elérte, sőt 1937—38 körül meghaladta a víz árát, a 60 fl.-t. Az új határok okozta nehézségek láttán a petánciak és radenciek budapesti képviseletükre irányították a megrendelést. így a 30-as évek végén már közvetlenül érkeztek a vagonok öriszentpéterre, Körmendre, Zalalövőre, Nagykanizsára, s más, vasúton elért helyekre. A vasútállomásokról a régi módon szállították tovább a savanyúvizet. A 30-as évek második felében egyre nagyobb konkurenciát jelentettek a nagyobb településeken megjelenő szikvízüzemek. A szódásüvegekbe töltött szik víz ugyan nem gyógyhatású, elterjedése mégis töretlen volt. Nem terhelte vám, hosszabb szállítási költség. A 30-as években, amikor már kisebb üzleti haszonnal kecsegtetett a savanyúvízkereskedelem, az egykori tyukászok, a századelő savanyúvizesei vagy visszatértek a gazdálkodáshoz, vagy a kor igényeinek megfelelő árucsere után néztek. Jól példázza a paraszti savanyúvíz-kereskedelem felfutását és hanyatlását két jelentős parasztfuvaros története. Ábrahám Elek 1898-ban született, s Sal (Salovci) környékén kezdte gyermekkorában a tyukászkodást. Szegény parasztgyermekként kezdett a falvakban mézet, tojást, baromfit felvásárolni, majd kedvezőbb áron továbbadni Grazban, Bécsben. Még az I. világháború éveiben bekapcsolódott a gyógyvízfuvarozásba. Közben a tyukász kereskedelmet is folytatta. A fiatal és tehetséges parasztfiú a 20-as években már 150 hold birtokot és 6 szobás házat mondhatott magáénak. Három pár lóval fuvarozott. Számos cselédet, napszámost foglalkoztatott. 1927-ben, a savanyúvíz kereskedelem első megtorpanását követően Zalaegerszegen telepedett le, s itt kezdett kereskedni. 1927—38ban az egykori szegényparaszt fiú már osztrák kölcsönből hűtőházat épít Zalaszentivánon. 1941től Muraszombatban (Murska Sobota) nyit élelmiszer nagykereskedést, s egész Európába szállít mézet, pulykát, vadhúst, baromfit, tojást, nyulat, bort. A leghíresebb zalalövői savanyúvizes Tóth Imre és fia, Ernő, régi tyukászfamíliából származott. Tóth Imre 1882-ben született Zalalövőn, s miután 1907-ben megnősült, ő *is bekapcsolódott a savanyúvíz-kereskedelembe. Ö ezután kizárólag vizet szállított, gyakran 2—3 kocsist is alkalmazott. 5000 üveget forgatott, szállítója volt még két zalaegerszegi kocsmárosnak is. Már a 20-as években házat, majd később 30 hold, magas aranykorona értékű földet vett. A fuvarozás mellett a család mindvégig gazdálkodott, így miután a gazdálkodás keretei nem fértek meg a vásárolt szijjártó házban új telket és házat vásárolt, 1937-ig folyamatosan' fuvarozta a vizet. A vasúti szállítás és a szik víz elterjedésével a Tóth család is abbahagyta a savanyúvíz kereskedelmet, üvegeiket eladták a petánci forrásnak. Mindkét család története jól tükrözi az egyszerű parasztkereskedők szorgalmát. Mindig tudtak alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Figyelemre méltó, hogy egyetlen egy egykori tyukászból lett savanyúvizes sem ment tönkre. Kereskedelmifuvaros tevékenységük mellett többségük mindvégig megmaradt gazdálkodó parasztnak. A vízfuvarozást kiegészítő jövedelemforrásnak tartották, pedig valójában ez biztosította boldogulásukat. Idővel azonban ez az egykori virágzó paraszti kereskedelem is hanyatlani kezdett, s a 30-as évek végén az egész magyar hagyományos népi kultúra, s ezen belül a tradicionális paraszti gazdálkodás felbomlásával együtt eltűnt a paraszti árucsere e sajátságos formája is. Pintér István