Zalai Múzeum 1. (Zalaegerszeg, 1987)

Kostyál László: Johan Ignaz Cimbal Zala megyében

Johann Ignaz Cimbal Zala megyében 181 Az utolsó oltárkép az Immaculata jelenetét ábrázolja. Középen kecses tartásban a Földgolyón áll Szűz Mária, bal kezét szívére szorítva, jobbjában a szüzesség liliomát tartja. A jobb alsó sarokban az örömhírt hozó angyal térdel, míg Mária körül kis puttóik repkednek jókedvűen. A mennyezetfreskók kevés kompozíciós variációt mutatnak: a boltozatot annak áttörésével valamennyi a kék égre nyitja meg, amelyben felhőkön játszódik a jelenet, a szereplök körül angyalokkal. Szembetűnő, hogy a rövidülések ábrázolásában általában biztoskezű mester néhány figurája menyire bizonytalan. A több változatosságot mutató oltárfreskókra visszatérve megfigyelhető a témaválasztás kötöttsége. A főoltárkép az évszázados szokásnak megfelelően a templom tituláris szentjét ábrázolja, a mellékoltárképek is a korban legnépszerűbb szenteket és jeleneteket. Ezek bizonyos szempontból csoportosíthatók. A hat képből kettő (Kálvária, Immaculata) Mária ill. Krisztus életéhez kötődik, kettő (Szent István felajánlja a koronát és Szent Erzsébet) Árpád-házi (magyar) szenteket ábrázol, kettő pedig (Loyolai Szent Ignác és Nep. Szent János) a jezsuiták kedvelt szentjeit. Az első két csoport ikográfiailag érthető, de a harmadikat (elsősorban Szent Ignácot) illetően csak találgatásokra szorítkozhatunk, hisz ábrázolhattak volna más jeleneteket is akár Krisztus életéből, akár a magyar egyház, ill. szentek történetéből, akár más szentek legendájából. A jezsuiták fontos szerepet játszottak a XVIII. századi Miagyarországon, ez azonban önmagában még nem ad kielégítő magyarázatot Nep. Szt. János mellett Szt. Ignác megjelenésére is egy földesúr—püspök építtette mezővárosi templomban. Támpontot adhat, hogy Cimbal működéséről hazánkban az egyik első bejegyzés a székesfehérvári jezsuiták naplójában maradt fennt (FITZ—CSÁSZÁR—PAPP 1966, 45), bár nem tudjuk biztosan, először ki hívta Magyarországra (valószínűleg Fehérvár városa vagy maga a püspök) és ki ajánlotta Kollernek. A feljegyzésből megtudjuk, hogy a fehérvári plébániatemplom festésekor Herling architektussal (architektúrafestő?) dolgozott együtt. Fehérvári tartózkodása hatással volt zalai munkásságára is, hisz az ottani Nep. Szt. János (ez is jezsuita) templom Sambach festette főoltárfreskójának konzekvenciáit egerszegi falképein vonta le (GALAVICS 1983, 276). Feltételezhető tehát, hogy voltak kapcsolatai a jezsuitákkal, az egerszegi templom ikonográfiái programját azonban minden bizonnyal maga Roller püspök állította össze, és az ő indítékainak vizsgálata már túlmutat e tanulmány keretein. Magukra az oltárképekre fordítva a figyelmünket szembetűnő a színezés visszafogottsága. Nem halvány, de tompa színeket használ Cimbal, talán azért is, hogy a képek ne vonják el túlságosan a figyelmet a szertartásról (bár lehet, hogy nem ilyen racionális okot kell keresnünk e hiányosság mögött). Mindenesetre ilyen téren messze elmarad Maulbertsch vagy akár Dorfmeister mögött. A mennyezetfreskókon ugyan jóval erőteljesebbek a színék, az ég kékje mélyebb, de ez valószínűleg összefüggésben van azzal, hogy a templom teteje 1826-ban leégett, s a helyreállítás után alighanem a boltozati freskókat is restaurálták. Lehetséges, hogy a színtónusok az oltárképeken is módosultak, hisz restaurálásuk éppen most közeledik a befejezéshez, de alapvetően nem térnek el Cimbal máshol készült freskóitól. Festőnk nagy, dekoratív foltokat vitt fel a falra, kevés árnyalatot használt, sokszor a rajzosság dominál nála. Az atmoszferikus hatásokat ritkán, háttér jel en eteknél (pl. Kálvária) hangsúlyozza. Alkotásaiból így hiányzik az igazi belső erő, inkább díszített felületnek, mint az áhítatos élet példaképeit elénk táró alkotásoknak hatnak. A freskók művészi színvonala sem egyenletes. A központi alakok nagy része a bécsi akadémikus képzettségű mester kezére vall, számos részlet azonban (pl. a Nep. Szt. János előtt visszanéző angyal feje, Loyolai Szt. Ignác lábfeje és környezete, a Szt. István és Szt. Imre mögött álló főúr vagy az Imrét csaknem orrba rúgó angyal lába, a Szt. Erzsébet mellett és mögött álló bizonytalan arányú alakok, a semmiből kikandikáló szokatlanul bizarr angyalkák vagy a mennyezetfreskók leesni látszó figurái) erősen elrajzolt, s arra enged következtetni, hogy Cimbal nem egyedül dolgozott a képeken. Az előzetes megbeszélések, a részletek és a program megismerése után maga készítette a rajz- és színvázlato(ka)t (GARAS 1959, 12—17), de a freskók már segéd vagy segédek közreműködésével jöttek létre. A kvalitás ingadozása mással nehezen magyarázható, s valószínűtlen, hogy egy, a kortársak által híresnek mondott festő ilyen hibák sorozatát kövesse el. Ellenkező esetben el kell fogadnunk Kapossy jó fél évszázados, a fehérvári freskók kapcsán írt véleményét. Ha azonban valóban voltak segédei, az magyarázatot ad nemcsak a jobban, ill. kevésbé sikerült fő- és mellékalakok viszonyára, hanem pl. arra is, hogy a képek egyik részén (Szt. István felajánlja a koronát, Szt. Erzsébet) miért egészen más a felhős ég megfestése, mint a többi freskón. Az említett ábrázolásokon az ég homogén kékjén vattaszerű fehér foltokként jelennek meg a felhők, ellentétben a többi falkép jóval naturálisabb hasonló részleteivel. Az eléggé nagyméretű egerszegi templom teljes dekorációjának viszonylag rövid idő alatt történő elkészítése is segédeik közreműködésére utal. A pontos munkamegosztást nehéz rekonstruálni, úgy tűnik azonban, hogy Cimbal a fő alakok mellett még a részletek megfestésében is részt vállalt.