Horváth László - Frankovics Tibor szerk.: Régészeti feltárások az M7-M70 autópálya Zala megyei nyomvonalán (Zalaegerszeg, 2008)
M 7
079 Rigyác - Csikény-dűlő (nyugat II. 2005. augusztus 29 - szeptember 06. Az M7 autópálya építése közbeni szakfelügyelet során, a 220+820 - 220+900 km szakaszon, 2005. június elején előkerült lelőhelyen 2005. augusztus 29. és szeptember 06. között végeztük el a leletmentő ásatást. A szakfelügyelet alkalmával, mintegy 1290 m 2 felületen megfigyelt 10-12 folt közül mindössze egy Árpád-kori gödör részletét lehetett kibontani, a többi objektum a megfigyelés és a feltárás között eltelt hónapokban a kedvezőtlen földrajzi és időjárási viszonyok következtében teljesen megsemmisült, mindössze néhány kopott őskori edénytöredék és kőeszköz, valamint Árpád-kori kerámiadarabkák jelezték a lejtő aljában egykori létezésüket. A feltárt Árpád-kori objektum a korábban már kutatott Rigyác Csikény-dűlő Nyugat lelőhely részét képezi, és a középkorban elpusztult Csíkfölde falu Árpád-kori előzményéhez tartozhatott. Ásatásvezető: Kvassay Judit 75 Rigyác - Csikény-dűlő (nyugat) 2001. október 01-20. A felszíni nyomok alapján őskori, római kori és Árpád-kori településnyomok előkerülése volt várható. A teljes feltárás előtti próbaásatás során a kutatott 1700 m 2 területen mindössze két régészeti objektumot találtunk. Ásatásvezető: Kvassay Judit