„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Czeglédi Edit: Naplótöredék 1956-ból

NAPLÓTÖREDÉK 1956-BóL 1956. november 8. „Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hü kebel Szakadt meg a honért." Úgy tűnik, mégis lehet! Végleg megtört a hitem. Nincs Isten! Hisz ha volna, nem nézhette volna tétlenül, hogy ezrével haljanak meg a magyar hazafiak... Nincs Isten! Nincs! Kádár, a hazaáruló nem gondol arra, hogy ezer és ezer ember életét, sőt, hazája becsületét dobta maradéktalanul a szovjet csapatoknak! Kádár János, hát azt hiszed, hogy megvéd az orosz tankcsapat a rád váró végzettől? Árulónak nincs kegyelem! Ha más nem, a saját lelkiismereted fog újra meg újra számon kérni... Úgy hallottam, hogy a kollégiumban házkutatást rendeztek és minden naplót, feljegyzést elvitt a rendőrség. 1956. november 10. Szerintem, ha Kádár igaz magyar ember lett volna, nem fogadta volna el az ország kormányzását. Ez az ember halálra van ítélve! Választania kellett: vagy az oroszok ölik meg, ezáltal neve a magyar történelemben a legnagyobb hősök közé került volna. Áruló lett. Saját népe hozza rá a halálos ítéletet! Pusztulnia kell! Nevét a történelem a hazaárulók közt fogja emlegetni. Szerencsés Tanár úr szabad! Csütörtökön délután találkoztunk Lalával, mondta, hogy Szerencsés tanár úrnak visz fehérneműt. Az ÁVH-ra mentünk vele együtt. Ott egy kék parolinos katona fagyoskodott, csengetésünkre pedig egy buta kinézetű, barátságtalan nő jött ki. Fanyalgó képpel vitte be a csomagot, de hamar vissza is jött, s mondta, hogy mindjárt kiengedik a foglyokat. Egy közeli fa alatt álltunk Zsuzsával és figyeltük a börtönajtót. Nemsokára nyílt az ajtó, s három sápadt arcú férfi lépett ki: Szerencsés tanár úr, Ostoros Karcsi bácsi és Pék Jóska bácsi.

37 Kezet fogtunk velük, s elindultunk hazafelé. Be kellett mennünk Ostorosékhoz is, ott elmesélték a börtönben töltött napokat. Szerencsés tanár úr azt mondta, hogy új arcát ismerték meg az oroszoknak. Van szíve az egyszerű orosz katonának! Másoktól is hallottam, hogy ők elkeseredve mondják, hogy jó nekünk, magyaroknak, mert mi, ha meg is halunk, tudjuk, miért halunk meg, de ők nem. Egy orosz parancsnok arról 147