„Sívó évek alján” Történetek az ötvenes évekből (Zalaegerszeg, 2006)

Móra Magdolna: Zalaegerszegi emlékeim

ZALAEGERSZEGI EMLÉKEIM bői Zalaegerszegre menekült anyai nagybátyám költözött oda feleségével és két nagyobbacska lányával. Ők vigyáztak értékeinkre és mentették meg otthonunkat. Emlékszem, megérkezésünk után hamarosan, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén

6 hatalmas körmenet indult Egerszegről a csacsi Mária szoborhoz, hiszen nagyon sok kedves ismerősünk még nem tért haza, sőt sokan azt sem tudták, hogy merre vannak, élnek-e egyáltalán elhurcolt katona hozzátartozóik. Sokan érezték úgy, hogy van miért könyörögni ezen a napon. Helybeli hivatalos igazolások után édesapám hamar visszamehetett tanítani, és én is eljutottam még azon az őszön, majd 1946 tavaszán is Szegedre; befejeztem utolsó tanulmányi évemet, és megkaptam a végbizonyítványt. Ez nem volt szokványos oklevél, mert a főiskolának a papírhiány miatt hiányzott a hivatalos nyomtatványa. Szegedről hazatérve hamarosan elmentem a Tankerületi Főigazgatósághoz Szombathelyre, ahol jelentkeztem a Polgári Iskolai Felügyeletnél. Természetesen állást nem tudtak adni. Egyetlen állami leánypolgári iskola működött Zalaegerszegen, az Ady utcai, s az tele volt középkorú pedagógusokkal. Egyelőre nem volt hely számomra, de nem csüggedtem. Mi akkor tele voltunk örömmel, lelkesedéssel, tettvággyal, így mikor Varga Ferenc, a lánypolgári énektanára, a nagytemplom kántora és az egyházi énekkar karnagya biztatott, hogy alakítsunk egy kislétszámú ének- és tánccsoportot, vigyük ki a népdalokat és néptáncokat a szomszédos falvakba, örömmel csatlakoztam tervéhez. Polányi László budapesti mérnökhallgató, aki a leghíresebb koreográfustól, Molnár Istvántól tanulta a férfitáncokat, szívesen megtanította a nyáron itthon lévő 5-6 egyetemista társát - többek között Fülöp Miklóst, Csath Bélát, Lulics Andrást - ezekre a szép és hangulatos féríitáncokra. Varga Ferenc az énekek megtanítását vállalta, az én szerepem az összekötő szövegek megírása és elmondása volt. Énekeseink még gimnazisták voltak, két csodálatos kis teremtés: Popescu Magda és Popescu Mária. (Erdélyből menekült édesanyjuk később kolléganőm lett.) A Zalai Táj- és Népkutató Intézet örömmel vette ötletünket, és támogatásával indultunk útnak. A népdalcsokrot úgy állítottuk össze, hogy azt tükrözze, milyen munkák és milyen ünnepek között telik el a falu élete az őszi szántástól a következő nyár aratásáig. A felhangzó népdalokat az alábbi sorrendben adtuk elő: - Szánt a babám, csireg-csörög sej haj a járom - Érik a szőlő - Mostan kinyílt egy szép rózsavirág Szeptember 24. 11